fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Százmilliós bírságot kapott a Tesco

Egy tavalyi akciója hirdetésekor megtévesztette a fogyasztókat a Tesco Global Áruházak Zrt. – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A hipermarketláncnak emiatt 100 millió forint bírságot kell fizetnie.

A Tesco 2007. január 19. és február 1. közötti akcióját a hirdetési újságjában népszerűsítette. A GVH vizsgálata azonban megállapította, hogy

  • az akciós katalógusban meghirdetett 512 MB-os MP3/WMA-lejátszó és Kodak Easyshare C533 digitális fényképezőgép az adott akciós időszak elején nem volt megvásárolható egyes áruházaiban;
  • a ruházati termékekre vonatkozó végső kiárusítása részeként egyes – az akciós újságban kiemelten meghirdetett – termékek az adott akciós időszak elején egyáltalán nem voltak elérhetőek egyes áruházaiban, a Tesco összességében irreálisan alacsony indulókészlettel készült fel az akcióra, valamint egy ruházati termék a meghirdetett árnál magasabb áron volt elérhető áruházaiban.

A fogyasztók megtévesztése miatt a Tesco Global Áruházak Zrt. 100 millió forint bírságot kapott. A bírság összegének megállapításakor a GVH súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a hipermarketlánc az elmúlt öt évben többször is elkövetett hasonló jogsértést. Enyhítő körülménynek bizonyult ugyanakkor, hogy a Tesco komoly intézkedéseket tett a jogsértő helyzet mielőbbi felszámolása érdekében.

 

Akció!

A versenyjog nem az akciókat és az ezekről való tájékoztatást tiltja. Ugyanakkor elvárt, hogy a fogyasztó a tájékoztatás alapján pontos képet tudjon alkotni az akció mibenlétéről, az akcióban való részvétel minden feltételéről, az akcióban résztvevő termékekről és a tájékoztatásban reklámozott, de nem akciós termékekről is.

A GVH szerint nem fogadható el jogszerű magatartásként az, hogy adott termék az akció ideje alatt adott boltban, áruházban egyáltalán nem kapható. A fogyasztók – éppen a „készlet erejéig érvényes” kitétel következtében – várhatóan az akciós időszak elejére időzítik vásárlásukat, számítva arra, hogy későbbi időszakban esetlegesen már nem vagy nem a meghirdetett áron vásárolhatják meg az akciós terméket.

Az akció időszaka során fellépő készlethiány oka lehet az is, hogy adott áruház irreálisan alacsony induló készlettel készült fel akcióra. Az irreálisan alacsony indulókészlet esetében a GVH szerint az akció meghirdetett feltételei tekintetében megtévesztő magatartást tanúsít a vállalkozás, hiszen a várható fogyasztásra sem felkészülve kínálja akciós termékét „a készlet erejéig”. Nem vitatott, hogy termékenként akár eltérő nagyságú indulókészlet lehet indokolt, ám különösen kirívó esetekben – mindössze egy két termék rendelkezésre állása esetén – az alacsony készletezés jogsértőnek minősülhet.

Az áru lényeges tulajdonságára vonatkozó megtévesztő magatartásnak, illetve különösen kedvező vásárlás hamis látszatának keltésével megvalósuló megtévesztésnek minősülnek az olyan esetek is, amikor a vállalkozás nem az akciós újságban meghirdetett kedvezményes feltételekkel értékesíti az adott terméket. Ennek alapján megtévesztő magatartásnak minősül, ha a vállalkozás nem az akciós katalógusában meghirdetett áron, vagy a korábbi értékesítési árhoz képest nem a meghirdetett kedvezménnyel értékesíti az adott terméket.

 

Forrás: GVH

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás