fbpx

| Nagy Melinda

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Stílustanácsadás – légy csinos fillérekből!

Sok a ruha a szekrényben, mégsincs mit felvennünk. Sokaknak ismerős ez a jelenség, holott kevés darabból is csinosan felöltözhetünk, a lényeg, hogy a szín és a forma passzoljon hozzánk. Stílustanácsadáson jártunk.

Ha nem jönnének elém, akkor is tudnám, melyik teremebe kell mennem: a női kacajok egyértelműen megmutatják, hol tartják a stílustanácsadást. Odabent éppen színmeghatározás zajlik. A foglalkozás vezetője, Radics Edit, stílustanácsadó, Ökokör-vezető szerint ez az alapja mindennek.

Először meg kell határozni, melyik színcsoportba tartozom, aztán jöhet minden más. Asztali tükrök előtt párban dolgoznak a résztvevők, Edittel közössen állapítják meg, hogy a tavaszi, nyári, őszi vagy téli színcsoportba tartoznak-e. Ezt a természetben évszakonként előforduló színek alapján nevezték el.

Különböző színű kendőket tesznek a nyakukba, a festett hajúak a hajukat is letakarják, az eredeti hajszínnel rendelkezőké viszont látszódhat, a természet ugyanis a hajunk színét is a színcsoportunkhoz szabta – ebben nem lehet baki.

A különbség szemmel látható: az arc egyik színtől elkomorul, elsápad, megöregszik, míg egy másiktól kivirul, megfiatalodik. Lesz jégkiránynő és tavasztündér is.

„Amikor egy színárnyalat rezgése azonos a mi rezgésünkkel, kisimítja az arcot, üdévé, életerőssé tesz bennünket. A meghatározás közben egy-egy csoportot két alapvető különbség határoz meg: hideg vagy meleg a színárnyalata az adott színnek, illetve lágy vagy kemény a színerőssége” – tudom meg Edittől.

A színcsoportokon belül minden szín hordható mindegyikkel. Így, ha ez megvan, a színkombinációkkal sincs probléma.

 

A ruhatárunk negyedét használjuk

„Már ismertem a színcsoportomat, de biztos voltam benne, hogy sok dolog van, amit még nem tudok, például, a formával kapcsolatban. Ez be is jött. Sokat varrok, átalakítok magamnak és a családtagoknak is. Nem támogatom az ész nélküli ruhavásárlást, szerintem, ha az ember tisztában van vele, hogy mi áll jól neki, akkor nem vesz felesleges ruhákat” – osztja meg velem az egyik résztvevő, Kata a szünetben.

Edit szerint a ruhatárunk negyedét nem is használjuk. Rengeteg az olyan darab, amit megvettünk, kiturkáltuk, aztán otthon jöttünk rá, hogy színében vagy szabásában nem is áll jól nekünk.

„A mindenkori divat a globalizáltságából kifolyólag sematizál. A szerepek és az életkori határok elmosódtak. Régen másként öltözött egy nő, ha anya lett, másként ha feleség, anyós, és az életkorral is változtak az öltözködési szokások.

Ma ez nincs meg, bárki felvehet bármit. Ebben a nagy határnélküliségben viszont eltévedünk.

Ha tudatosan választunk, nem fogunk össze-vissza vásárolni. A beszerzés forrásától függetlenül az adott ruha attól válik minőségivé, hogy jól nézünk ki benne. A meglévő darabokat könnyebben ki tudjuk egészíteni a trend színeivel, és ha új hajszínt szeretnénk, akkor nem kell ruhatárat cserélni, és utazáskor sem kell a fél házat elvinni.” – mondja Edit. 

 

Előnyös és előnytelen szabásvonalak

A színcsoportok meghatározása után a forma következik. Megtudjuk, hogyan állapítsuk meg az arányainkat, milyen szabású ruhákkal, milyen kiegészítőkkel, frizurával tudjuk hangsúlyozni előnyös, illetve ellensúlyozni előnytelennek tartott tulajdonságainkat.

Egymás haját nézegetjük, alakítjuk, méricskéljük egymást. Kiderül, magas-e a derék, ki homokóra, ki férfiasabb típus, és a lényeg: melyik testalkatra melyik szabás előnyös, előnytelen.

„Sokat turkálok, van is rengeteg felesleges darabom, ezektől most végleg megszabadulok, és újragondoldom a ruhatáram” – osztja meg velem fellekesült padszomszédom, de a többiek is hasonlóan lelkesek.

Ha tudjuk, milyen színek és milyen szabásvonalú ruhák állnak jól, össze tudunk állítani egy alapruhatárat, ami a következőkből áll:

  • egy nadrágos kétrészes (lehet kabátka, kosztüm, mellény, mindenkinek saját stílusa szerint),
  • egy ruha,
  • nadrág,
  • kabát,
  • szoknya.

Ezekből a darabokból 22 féle variációt lehet kreálni.

Az ökotudatossághoz persze az is hozzátartozik, hogy természetes anyagokat hordjunk, esetleg biopamutot. De már azzal is sokat teszünk, ha nem vásárolnunk feleslegesen. A melléfogott vásárlásainkból származó darabokat barátnőkkel is kicserélhetjük, de lehet ruhabörzét szervezni vagy egyszerűen leadni valahol, több turkáló is hirdet ilyen akciót.

 

Ezekre érdemes figyelni

 

Frizura

·        Frizura választásánál figyelembe kell venni az arcformát, fejformát, forgókat, hajkinövéseket elől és hátul,

·        A frizura formája ne ismételje az arc formáját,

·        Ne vegyünk el hajat onnan, ahol nincs arc (pl. keskeny arc),

·        Ahol van haj, onnan vegyünk el (pl. széles arc),

·        A széles arcot úgy nyújthatjuk, ha a hajjal felezzük,

·        A széles homlokot hajjal zárhatjuk (kívülről befelé fésülés),

·        A keskenyet homlokot hajjal nyithatjuk (belülről kifelé fésülés).

 

Ruha, forma

·        A felsőrész maximális hossza: ameddig a kezünk leér,

·        A felsőrész minimális hossza: ahol a derék van, vagy ahol lennie kellene,

·        A nadrág hossza: a cipősarok teteje.

 

Elrejtés, kiemelés

·        Valamit kihangsúlyozni a színek váltásával lehet,

·        Egyszínű ruhánál különböző „történésekkel” pl. slicc, zippzár, díszítés lehet kiemelni,

·        Ahol kevesebb van, pl. kis mell, oda kell tenni a díszítést vagy ott kell színt váltani a ruhán,

·        Ha valaki derekat „szeretne”, ott váltson színt, vagy ott legyen a dísztés pl. öv,

·        Comb hosszítása sliccelt szoknyával lehetséges,

·        Ha baj van a térddel, akkor felezzük meg, érjen térdközépig a ruha,

·        Ha vékonyítani szeretnénk a lábakat, odáig érjen a szoknya, ahol a legvastagabb a láb, az alatt már vékonynak látszik,

·        Azokra a dolgokra, amiket szeretünk magunkon, díszítésekkel kell felhívni a figyelmet,

·        Ha valamit nem szeretnénk kihangsúlyozni, oda ne tegyünk díszt, mert az vonzza a tekintetet,

·        A magas nő ruhája lehet nagy mintás, hordhat nagy kiegészítőket, az alacsonyabbak kisebbeket.

 

Harisnya

·        A harisnyával sokat lehet rontani és javítani. Fényes harisnya vastagít,

·        Ha nem formás a láb, ne hívjuk fel rá a figyelmet élénk színű harisnyával vagy nagy mintákkal,

·        Ha mindenképpen mintásat szeretnénk, olyan helyen legyen a minta, ahol szépnek találjuk a lábunkat.

 

Táska

·        160 cm feletti magasságnál: A4-es méretű táska megfelelő, ha vállra akasztós. A táska középpontja a forgócsont közepénél legyen.

·        Akinek széles a csípője, ne hordjon merev táskát, mert az még jobban kihangsúlyozza.

 

Cipősarok

·        Lehet vele karcsúsítani a bokát,

·        Vastag bokához ne vegyünk fel vastag sarkú cipőt és bokapántot se.

 

A cikk megjelenése a Nemzetgazdasági Minisztérium FV-I-11-D-0007 pályázat keretében valósult meg.

***

Tetszik a TudatosVásárló.hu és szívesen olvasod cikkeinket? Ez egy nonprofit oldal, a Tudatos Vásárlók Egyesülete tartja fenn. Minimális forrásaink vannak a működtetésre. Kérjük, hogy te is támogass bennünket, hogy több hasznos cikket publikálhassunk!

Oszd meg a cikket a facebookon! Klikkelj a cikk címe mellett!

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás