Google
Állítsd be a Tudatos Vásárlót megbízható forrásnak
 

| Tudatos Vásárló

Stagnál az ásványvíz-fogyasztás

Legfrissebb adatok szerint tavaly nem nőtt a hazai ásványvíz-fogyasztás, az előző évhez képest. Ez pozitív eredménynek számít, ha figyelembe vesszük, hogy csak Magyarországon évente mintegy 1,5 milliárd PET palack kerül a kukába.

A Magyar Ásványvíz Szövetség és Terméktanács közleménye szerint a tagjai 2010. évben összesen 1.087 millió liter ásvány-, forrás- és egyéb vizet palackoztak, 2009. évben 1.100 millió litert.

Az első és a harmadik negyedév termelése gyakorlatilag azonos volt, a második negyedévé kevesebb, a negyedik negyedévé viszont több, mint 2009. év hasonló időszakáé, így a két év eredménye közel azonos.

Az egy főre eső fogyasztás 2010-ben 109 liter/fő/év, 2009-ben 110 liter/fő/év volt.

Az italfogyasztáshoz legnagyobb mennyiségben a műanyag hulladék kötődik, csak a PET-palackok tömege 2007-ben világviszonylatban meghaladta az ötmillió tonnát. Kis hazánkban is szép mennyiségben termeljük a szemetet, évi 60 ezer tonna PET-palackot hagyva magunk után. A helyzetet súlyosbítja, hogy Magyarországon az évi 1,5 milliárd darab PET palacknak mindössze 15%-a kerül a szelektív gyűjtés rendszerébe, és csak mintegy 7-8%-át dolgozzák fel újra.

A fogyasztás 93%-a természetes ásványvíz, közel 6%-a forrásvíz volt, a gyógyvizek aránya valamivel több, mint 0,1%, az ízesített vizek aránya 0,9% volt. Ebben az évben az ízesített vizek részaránya – az előző évek gyakorlatától eltérően – nem tartalmazza az édesített és ízesített vizek mennyiségét.

A hazai fogyasztók még mindig jobban kedvelik a szénsavval dúsított ásványvizet, mint a szénsavmenteset, de ebben az évben is tovább nőtt a szénsavmentes ásványvizek aránya, és elérte a 37%-ot. A szénsavas ásványvizek aránya az összes palackozás 57%-a, a szénsavval enyhén dúsított vizeké 6% volt.

A forrásvizek esetében az arány fordított, a szénsavmentes forrásvizek kedveltebbek, mint a szénsavasak, arányuk elérte az összes palackozás közel 60%-át.

A 19 literes ballonos természetes ásványvizek forgalma az előző év 18,5 millió literéről 22 millió literre nőtt.

 

Kép [cc] bluecelt gfrphoto

A Földet csak úgy menthetjük meg, ha változatunk a fogyasztási szokásainkon. A Tudatos Vásárlók Egyesülete a fenntartható fogyasztásért küzdő hazai közhasznú civil szervezet. Működésünket magánszemélyek támogatásai, pályázati források és fizetős tesztjeink biztosítják.

Szakmai függetlenségünket csak úgy tudjuk megőrizni, hogy

✅ nem publikálunk szponzorált tartalmakat
✅ nem fogadunk el vállalati adományokat, ajándékokat
✅ nem kérünk a potenciális hirdetőktől befolyó reklámbevételekből..

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy

❌Cikkeinkben nem zavarnak reklámok, ilyet egyetlen oldalunkon, médiafelületünkön sem látsz.
❌Amikor egy gyártó/márka/termék értékelését olvasod, biztos lehetsz benne, hogy véleményünket nem befolyásolta reklámbevétel, adomány, ajándék vagy más együttműködés.
❌ Honlapunk tulajdonosa maga az egyesület, ezért nem veszélyeztet minket a tulajdonosi befolyásolás vagy a médiafogyasztási szokások hirtelen megváltozása.

A Tudatos Vásárlóknál úgy lehet termékekről olvasni, hogy azért sem közvetve, sem közvetlenül nem fizetett semmilyen cég. Hol van még ilyen tartalom?

Ha szeretnél még hasonló tartalmakat látni, akkor támogasd a munkánkat rendszeres adományoddal!

Adományozok

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

    Egyesületünk nem fogad el pénzt cégektől, ezért cikkeinket hirdetések nélkül olvashatod. Működésünk fenntartásához viszont magánadományokat gyűjtünk. Támogasd a munkánkat, hogy tartalmaink ingyenesek maradhassanak azoknak is, akik nem tudnak adományozni!

    Megszakítás