fbpx

| Tudatos Vásárló

A séta mint csodaszer

A közhiedelemmel ellentétben nem szükséges bonyolult és költséges tevékenységekbe fognunk egészségünk megőrzése érdekében. A rendszeres napi séta már önmagában óriási segítséget nyújt a betegségek megelőzéséhez. A járulékos nyereségekről nem is beszélve.

2013-ban Washington adott otthont az első olyan konferenciának, melynek célja a séta előnyeinek bemutatása és a séta népszerűsítése volt. A meghívott előadók – orvosoktól gazdasági szakembereken át a környezetvédőkig – hangsúlyozták, hogy a gyaloglás olyan „csodaszer”, amelyből nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági és társadalmi szempontból is profitálhatunk.

Kevesebb krónikus betegség

A kutatások szerint egy felnőtt számára napi fél óra séta elegendő ahhoz (heti öt alkalommal), hogy jelentősen csökkenjen a kockázata az olyan betegségek kialakulásának, mint a mell- és vastagbélrák, a cukorbetegség, a depresszió, a csontritkulás, a magas vérnyomás vagy egyéb szív- és érrendszeri megbetegedések. Gyerekeknél azonban nyugodtan duplázható az adag, ugyanis napi egy óra testmozgás garantáltan jót tesz a szervezetüknek.

Bár a fenti mennyiségek nem tűnnek soknak, sajnos kevesen mondhatják el magukról, hogy mindennap rendszeresen sétálnak – legalább fél órát egy huzamban. Az üldögélés ma már gyakorlatilag népbetegségnek számít, amiből nehéz kizökkenteni a tömegeket.

Pedig a testmozgás könnyen beépíthető a napi programba. Elegendő hozzá annyi, hogy gyalog menjünk a kisboltig, a postáig, a moziig, vagy pedig két-három megállóért ne szálljunk fel a villamosra. Ez nemcsak egyszerű megoldás, de garantáltan a legolcsóbb is az összes létező mozgásforma közül.

Erős gazdaság, jobb jegyek, tisztább környezet

Az egészségügyi hozadékon túl számos egyéb előnnyel is jár, ha az emberek rendszeres mozgásra adják a fejüket. A leglátványosabb eredmények a gazdaságban mutatkoznak.

Az egészséges életmóddal megspórolt egészségügyi kiadások milliárdokra rúgnak (a becslések szerint csak a 2-es típusú cukorbetegség visszaszorításával éves szinten akár százmilliárd dollárt takaríthatnának meg az amerikai polgárok – amennyiben például rendszeresen sétálnának).

A cégeknek is megéri testmozgásra ösztönözni az alkalmazottaikat, hiszen a jó fizikai állapotban lévő felnőttek sokkal eredményesebbek és sikeresebbek a munka terén. De természetesen igaz ez a gyerekekre is. A fizikai aktivitás az iskolai tapasztalatok szerint javítja a kognitív képességeket a fiatalok körében.

Nem utolsó sorban pedig környezetvédelmi szempontból is érdemes gyalogszerre váltani, hiszen jelentős mennyiségű károsanyag-kibocsátás spórolható meg azzal, ha néha letesszük az autót, és sétálunk egyet a családdal vagy a barátokkal.  

Forrás: Yesmagazine

Kép: (CC) Ashela Jayarathne

A projekt a Svájci–Magyar Együttműködési Program (www.svajcihozzajarulas.hu) támogatásával valósul meg.

    

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás