
| Puzsér Róbert
Reklámkritika: Élethalálharc
„Élve vagy halva!” – harsogja a 9 mm nevű energiaital hirdetése. Úgy tűnik, háborús helyzet van. Mindennapos küzdelem a talpon maradásért, nemcsak a munkahelyen, hanem a partiban is.
Nem morzsolódhatsz le, hiszen már ott toporognak a küszöbön az újak, az éhesek, akik csak egyetlen gyenge pillanatodra várnak, hogy egyszer és mindenkorra kiüssenek a nyeregből. A munka többé nem az alkotásról, a bulizás nem az önfeledtségről szól. Teljesíteni kell mindenáron! Hétköznap valamennyi lehetőséget megragadva ostromolni, majd ha már meghódítottuk, megvédeni a csúcsot, hétvégén pedig az utolsó forintig leszórakozni a szabadidőnkbe invesztált keresetet.
A 9 mm jól láthatóan a kapitalizmus szellemiségében rejlő energiákat fogja vitorlájába, ehhez pedig kétségkívül illik a háborús analógia, hiszen ha van hely, ahol a verseny tényleg életre-halálra zajlik, ahol valóban bírni kell erővel, az alighanem a front. Nyilvánvaló, hogy senki sem akar a vesztesek közé tartozni, így senki sem engedheti meg magának, hogy a fontos pillanatban ne pörögjön kétszáz százalékon. Más kérdés, hogy az energiaitalt propagáló óriásplakát ordernáré primitívsége folytán nem is vállalkozik többre, mint hogy átadja a háborús pszichózis sajátos hangulatát. Olyan fogalmakkal határos állítás olvasható le a képről, mint a „kemény”, az „állat”, a „nagyon”, a „durva” vagy az „igen” – ennél tovább a projekció veszélye nélkül nem merészkedhetünk. Az ötágú csillag mint szimbólum nyilvánvalóan a US Armyhoz való tartozással kecsegtet, hisz ugyan ki ne szeretné a domináns haderő sorait gyarapítani, de a kényesebb ízlésű militaryfanatikusok akár dél-amerikai gerillának is képzelhetik magukat.
Anélkül, hogy beállnánk a homlokukat az újabb fallikus provokáció miatt ráncoló feministák táborába, kissé azért mélázzunk el a töltényhüvely alakú palack formáján. Kinek talál be a lövedék? Csak nem annak, aki elfogyasztja az energiaitalt? Az óriásplakát alapján ez a feltételezés igazolódni látszik, hiszen a képen a 9 mm-es töltény láthatóan jól energetizált hősünk felé hasít. Ez esetben a válasz a hirdetők által feltett kérdésre: halál. S ezen nem is kell nagyon csodálkozni, hiszen energiaitalok számos országban és korosztályban okoztak már halálesetet. A koffeinmérgezés elsősorban a stimulánsokhoz nem szokott fogyasztókat veszélyezteti, na és persze a gyerekeket, hiszen Magyarországon az iskolai büfék egynegyedében kapható nagy koffein-, taurin- és cukortartalmú, szénsavas energiaital. A hirdetés egy tekintetben tehát biztosan korrekt: a 9 mm – csakúgy, mint a többi koffeinbomba – valóban nem biztonságos játékszer, mérhető kockázatot vállal az, aki a fogyasztására adja a fejét.
Ha ragaszkodunk a plakát szimbolikájának további értelmezéséhez, a töltény akkor sem jelképez semmi mást, mint az erőt, amellyel felfegyverkezhetsz, amellyel kiütheted a nyeregből a kevésbé felajzott riválist, az eszközt, mely képes harctérré változtatni a hétköznapok színtereit. Vagy csupán kivívja számodra a győzelmet ott, ahol mindig is háború dúlt? Ahogy a tisztítószerhez először a baktériumokat kell eladni, éppúgy logikus egy stimuláns esetében rásózni a fogyasztóra a veszélyeztetettség és a stressz érzetét. Ehhez egy lövészárokban kell értelmezni a társadalmat, vagyis olyan helyen, ahol nem lehet elég az optimumra törekedni, hanem minden helyzetben a maximumot kell nyújtani.
A 9 mm kapcsán nem létezik veszélytelen választás. Aki nem él vele, az aligha bírja az iramot. Aki nem akarja kifacsarni a szervezetét, aki nem hajlandó olyan szenvedéllyel dolgozni, mintha szórakozna, és olyan elszántsággal szórakozni, mintha dolgozna, és ezért nem üti magát folyamatosan taurinnal meg koffeinnel, nos, az jó eséllyel lemorzsolódik a versenyben. Az aluljáróba költözik, és ott fogyasztja haláláig a tablettás bort meg a csavarlazítót, a vesztesek kasztjának drogjait. A szabad verseny közegében ez a sors fenyegeti mindazokat, akik nem fegyverkeznek fel 9 mm-es töltényekkel.
A tőlük eltérő döntést hozó, valóban a túlélésre játszó, fegyelmezett fogyasztók, akik elsajátították a korszellem hívó szavát, így rendszeresen betáraznak, mielőtt a hadszíntérre merészkednének – ők pedig jól teszik, ha némi figyelmet fordítanak az ÁNTSZ hivatalos szakvéleményére, mely szerint „az energiaital által előidézett mesterséges pörgés megterheli a szervezetet, felborítja a normál életritmust, ami újabb és újabb energiaital fogyasztására ösztönözhet. Az ördögi kör vége kimerült, energiáját vesztett szervezet és károsodott egészség lesz.”