fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Reklám, család, tanár: ki befolyásolja leginkább a gyerekek étkezési szokásait?

A GfK legutóbbi egészségügyi felmérésének tanulsága szerint a szülők és a reklámok vannak legnagyobb hatással az általános iskolás korú gyermekek étkezési szokásaira.

A kutatásban 100 védőnőt kérdeztek meg a 6-14 éves korú gyerekek étkezési szokásairól. A megkérdezett szakemberek 19%-a rossznak, további 11% pedig nagyon rossznak ítéli ezeket a szokásokat, s mindössze 6%-ának van pozitív véleménye az általános iskolás korú gyerekek étkezéséről.

Többségükben ráadásul úgy tapasztalják, hogy a szülők és a reklámok befolyása a gyerekek táplálkozási szokásainak kialakulásában megközelítőleg ugyanakkora, s szintén nagy jelentőséggel bírnak nem csak a barátok, de a filmek, rajzfilmek, sorozatok is (45%-uk vélte így). Az iskolai menza, illetve büfé befolyásoló szerepéről ugyanakkor már jobban megoszlottak a vélemények: a védőnők 30%-a szerint teljes mértékben, 28%-uk szerint inkább, további 28%-uk szerint pedig van is, meg nincs is hatása ennek a gyerekek választására. Csak minden nagyjából tizedik védőnő (11%) tartja úgy, hogy a pedagógusoknak jelentős befolyása lenne arra, hogyan is táplálkoznak a legfiatalabbak.

A gyerekek egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozására vonatkozó iskolai tájékoztatás minőségéről a védőnők pozitív véleményüknek adtak hangot. A válaszadók 34%-a szerint teljes mértékben kielégítő tájékoztatás folyik e témában, de további 35%-uk szerint is inkább megfelelő az informálás mértéke.

A felmérésből az is kiderül, hogy a szülők a gyerekek étkezésével kapcsolatban tanácsot általában csak akkor kérnek a védőnőktől, amikor a gyermeknek táplálkozással kapcsolatos betegsége van.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás