| Bajomi Bálint
A „problémás kamasz” csak a tüneteket hordozza, a gyógyuláshoz a családot is be kell vonni
Úttörő létesítmény jött létre Kispesten: depressziós és egyéb mentális betegséggel élőknek segítenek ingyenesen. Itt jól kiegészíti egymást a lelki gondozás és a környezetvédelem. Biobrikettet készítenek, régi farmert hasznosítanak újra és földhővel fűtenek.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2015 áprilisában nyilvánosságra hozott jelentése szerint a magyar lakosság 4%-a szenved depresszióban, és további 2%-ot érintenek az egyéb mentális betegségek. Tehát nagyjából hatszázezer ember él együtt ilyen problémákkal az országban és jóval többen, akik „csak” egyszerűen nehezen birkóznak meg a lelki bajaikkal.
A gyógyulás egyik akadálya a megbélyegzéstől való félelem
Ha valaki eltöri a kezét, akkor a begipszelt karját érdekességként mutogatja ismerősei körében, és jó szívvel sztorizik arról, hogy hogyan szerezte sérülését. A pszichiátriai betegségeknél ehhez képest teljesen más a helyzet: ezeket a legtöbb ember titkolja, szégyennek tartja. A társadalom manapság megbélyegzi a mentális betegeket, és szégyen pszichológushoz, pszichiáterhez járni.
Ezen a helyzeten próbál változtatni munkatársaival Sárkány-Balogh Csilla, a kispesti Forrásház Gondozási Központ szakmai vezetője. A Kispesti Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ által létrehozott intézmény pszichiátriai nappali és közösségi ellátást nyújt a kerületi betegeknek.
Az intézmény vezetője 2015. június 13-án, a Tudatos Vásárlók Egyesülete által szervezett ÖkoKör pikniken vezetett körbe minket. Az intézmény érdekessége, hogy jól megfér egymás mellett, sőt kiegészíti egymást a mentális kezelés és a zöld gondolkodás.
Nő az igény a szolgáltatások iránt
Az intézmény egy éveken át üresen álló óvoda épületében jött létre, a Wekerle-telep szomszédságában álló panelházak tövében. A beruházást az Európai Unió finanszírozta, és a kerületi önkormányzatban – a 10 %-os önrészt, 50 millió Ft-ot vállalva – az összes párt megszavazta a beruházást és az új szolgáltatás elindítását. Bár az intézmény létrejöttekor a környéken lakók tiltakoztak a Forrásház ellen, talán az információhiány miatt, ma már egyre nagyobb az igény a szolgáltatásaik iránt.
Kórházi ellátást nem igénylő páciensek járnak ide, jelenleg 85 fő, és a segítők 40 további beteghez járnak ki otthonukba. Mivel az Intézményben családgondozás is folyik, a célok között egyre fontosabb a kerületi lakosság általános mentális állapotának javítása, ha lehet, a diagnózis elkerülése a problémák időben való felismerése és orvoslása által. A mentális tanácsadás és a betegek részére a napközbeni tartózkodás ingyenes a kerületi lakosok számára.
Sárkány-Balogh Csilla szerint, ha elhoznak hozzájuk egy „problémás” kamaszt, többnyire a fiatal csak a tüneteket hordozza, és a család bevonása elkerülhetetlen a „gyógyulás” érdekében. A környékbeliek mára megbékéltek az intézménnyel, most már itt tartják a környékbeli panelházak lakógyűléseit.
Hőszivattyú
Hőszivattyú, süntanya, esővízgyűjtő, terápiás ágyások
A Forrásház munkatársai szívügyüknek tekintik a környezetvédelmet. A téli fűtést és a nyári hűtést hőszivattyúval oldották meg, ami hasonló elven működik, mint a hűtőgép – magyarázta Sárkány-Balogh Csilla, amikor körbevezetett minket a helyszínen. Elmondása szerint a hőszivattyú télen akár mínusz öt fokig is képes kivonni a levegőből a hőt, és azt a ház melegítésére lehet felhasználni. Nyáron hűt a rendszer, így nem kell légkondit használni, és a melegvizet is előállítja.
Nagyobb mennyiségű áramot termelő napelemeket is szerettek volna telepíteni, de ezt nem sikerült elérni, így „csak” egy a kerti világítás energiaforrását biztosító rendszert építettek.
Terápiás ágyások készültek
A Családsegítő csoport madárbaráttá alakította a kertet, sok madáretetőt és süntanyát hoztak létre. Az egyik homokozóból lett kerti tóban ma már békák is élnek, bár az éjszakai „békakoncertek” miatt a közeli lakosok tiltakoztak, mert túl zajosnak találták azokat.
A kertben terápiás kerti ágyások is helyet kaptak, amelyeknek egy részét a derékbántalmakban szenvedők és a tolószékkel élők is tudják művelni.
Szárad a tüzelő
Az önkormányzatnál rengeteg papír keletkezik, ezeket apró szeletekre aprítják, majd a Forrásház udvarán található faházban beáztatják, összepréselik, és papírtéglává, „tudományos nevén” biobriketté alakítják. Ezt aztán az önkormányzat ősszel szétosztja a rászorulók között tüzelőanyag juttatásként.
Régi farmerből új kollekció
Az intézmény biztosítja az alapanyagot a Réthy fashion divatcégnek, akik régi, kidobásra ítélt farmerekből készítenek új ruhákat. Az önkormányzati intézményekben és iskolákban gyűjtött kidobásra ítélt farmeranyag darabolása, mosása, szárítása a Forrás Házban zajlik. A kimaradt részekből telefontartót, táskát, nyakéket, ajtódíszt, a cipzárból ékszert készítenek. A ruhákat a Réthy Fashion Kft. tervezi, állítja elő és forgalmazza.
Hulladékból készül az új kollekció
Papír anyagot is újrahasznosítanak: hurkapálca segítségével készített papírszálakból kosarakat és tálcákat fonnak, amely nagy türelmet és kitartást igényel. A munka során megtanítják az embereket arra, hogy kreatívak legyenek. A motiválás a legnagyobb nehézség a segítők munkája során. A mentális betegek kis csoportban dolgoznak, manuális és szociális készségeik fejlődnek.
Így készül a papírkosár
A segítők követik, hogy ki milyen területen a legjobb, és később ennek fényében segítenek a pácienseknek munkát találni. Az intézmény szolgáltatásai közé mind egyéni, mind csoportos terápiák tartoznak. Nagy szerepet játszanak a non-verbális technikák, a képzőművészet, a zene- és hangterápia és nem utolsó sorban a konditerem is.
További sok sikert és gyógyult pácienst kívánunk ezen úttörő kezdeményezésnek!
Kép: Bajomi Bálint
Tetszett a cikk? Nyomd meg a lenti gombot és támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással. Köszönjük!
Legyél Te is a Tudatos Vásárlók Egyesülete büszke támogatója!
A TVE éves támogatói díja 2500 forint. És ezért kapsz egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is.