Google
Állítsd be a Tudatos Vásárlót megbízható forrásnak
 

| Radovics Rita

Pozsonyi közösségi kertek

A szlovák fővárosban alakuló-változó közösségi kerteket mutatunk be.

Sasinkova 21 közösségi kert

A pozsonyi Sasinkova utcában fellelhető közösségi kert azelőtt korábban üres telekként létezett, 2013 tavaszán kezdődött meg a helyiek szerveződése, azóta nemcsak az ott lakók, hanem távolabbról érkező kertészek is szívesen látogatják. A kert körül panelházak és igazgatási épületek állnak, üde színfolt a környéken. 

 

 

Más városok hasonló projektjei ihlették a Sasinkova 21-et, ami környezetvédelemmel foglalkozó aktivisták munkájának eredménye. Szerencsére hamar meg tudtak egyezni a terület tulajdonosaival, így 2013-ban zöld utat kapott az új ötlet. A kert a helyiek szerint segített megerősíteni a kapcsolatot a környékbeliek között, többen is arról számoltak be, nem ismerték egymást azelőtt, a közösségi kert aktivizálta őket és ezen keresztül léptek kapcsolatba szomszédaikkal. Számos rendezvény és közösségi találkozó helyszíne egész évben.

 

 

A kert méreteit tekintve nem nagy, körülbelül 20×30 méter. Ezen a területen az emelt ágyások mellett megtalálható egy pihenőhely asztallal és székekkel, komposztáló, és kis üvegház is. Leginkább zöldségeket és gyógynövényeket termesztenek a városi kertészek.

 

 

 

 

Pod Pyramídou közösségi kert

Sajnos a kert már bezárt, de nekünk még volt alkalmunk megnézni a Szlovák Rádió fordított piramis alakú központi épületének teraszán létrehozott közösségi kertet. Az eredetileg, építésekor a városi élet felpezsdítésére szánt terasz több, mint 20 éve zárva állt a nyilvánosság előtt, kihasználatlanul.

 

 

2014 nyarán polgári kezdeményezésként indult el a kert története, együttműködve a terület tulajdonosával, a Szlovák Rádióval. A cél egy befogadó és élhető köztér létrehozása volt. A kitalálók úgy vélik, ha az emberek lehetőséget kapnak arra, hogy informális alapon találkozhassanak, együtt lehessenek egy közterületen, akkor ott az addig esetleg ismeretlenek is szívesen kommunikálnak, együttműködnek a közös célok érdekében. Ez a kert megépítésével be is igazolódott, sok helyi önkéntes, szomszéd, munkatárs megszámlálhatatlan óra munkájával és segítségével gördülékenyen zajlott a kert megépítése. A közösségi kertnek hivatalosan 60 tagja volt, de közel 110 ember gondoskodott róla.

 

 

A kert szépen bővült, területén egy hangulatos nyugágyakkal tarkított bisztrót is nyitottak 2015-ben, ahol helyi élelmiszereket árusítottak. Még ebben az évben a rádió jóvoltából épült egy fedett színpad is, ahol számos koncert, élő rádióadás és nyári mozi is helyt kapott. Sajnos a kertnek idén már el kellett hagynia a terasz területét, de az ötletgazdák a sok pozitív tapasztalat hatására folytatni szeretnék a projektet a közelben, más helyszínen.

 

 

 

Tetszett a cikk, szeretnél még több akciót? Nyomd meg a lenti gombot és támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással.  Köszönjük!

Legyél Te is a Tudatos Vásárlók Egyesülete büszke támogatója!

A TVE éves támogatói díja 3000 forint. És ezért kapsz egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is.

 

Kattints ide, ha szeretnél 5-15% kedvezménnyel vásárolni a TVE által minősített helyeken.

A cikk a Making cities resilient: chance of urban areas in Central European Countries programunk keretében készült. A projektet az International Visegrad Fund támogatja.

 

 

A Földet csak úgy menthetjük meg, ha változatunk a fogyasztási szokásainkon. A Tudatos Vásárlók Egyesülete a fenntartható fogyasztásért küzdő hazai közhasznú civil szervezet. Működésünket magánszemélyek támogatásai, pályázati források és fizetős tesztjeink biztosítják.

Szakmai függetlenségünket csak úgy tudjuk megőrizni, hogy

✅ nem publikálunk szponzorált tartalmakat
✅ nem fogadunk el vállalati adományokat, ajándékokat
✅ nem kérünk a potenciális hirdetőktől befolyó reklámbevételekből..

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy

❌Cikkeinkben nem zavarnak reklámok, ilyet egyetlen oldalunkon, médiafelületünkön sem látsz.
❌Amikor egy gyártó/márka/termék értékelését olvasod, biztos lehetsz benne, hogy véleményünket nem befolyásolta reklámbevétel, adomány, ajándék vagy más együttműködés.
❌ Honlapunk tulajdonosa maga az egyesület, ezért nem veszélyeztet minket a tulajdonosi befolyásolás vagy a médiafogyasztási szokások hirtelen megváltozása.

A Tudatos Vásárlóknál úgy lehet termékekről olvasni, hogy azért sem közvetve, sem közvetlenül nem fizetett semmilyen cég. Hol van még ilyen tartalom?

Ha szeretnél még hasonló tartalmakat látni, akkor támogasd a munkánkat rendszeres adományoddal!

Adományozok

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

    Egyesületünk nem fogad el pénzt cégektől, ezért cikkeinket hirdetések nélkül olvashatod. Működésünk fenntartásához viszont magánadományokat gyűjtünk. Támogasd a munkánkat, hogy tartalmaink ingyenesek maradhassanak azoknak is, akik nem tudnak adományozni!

    Megszakítás