fbpx

| Kedves Nóra

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

A politikusok is megemelték bringájukat

A nyilvánosság előtt indul párbeszéd a parlamenti pártok és a kerékpáros szervezetek között a fenntarthatóbb, bringa-barát budapesti közlekedésért. Ennek egyik lépése volt március 11-én a Tour De Voks néven szervezett, kimondottan pártsemleges túra, aminek útvonala a négy legnagyobb magyarországi párt székházait érintette.

A pártház-túra résztvevői az őket fogadó politikusoknak egy 12 pontos petíciót adtak át, azzal a szándékkal, hogy a pártok kialakítsák a kerékpározás fejlesztésére vonatkozó elképzeléseiket, és beemeljék azokat hivatalos programjukba.

A tizenkét pontban szereplő tételek az állami szerepvállalásra, a lakónegyedek és a belvárosi övezetek forgalmának csillapítására, a kerékpárhálózat átgondolt fejlesztésére tesznek javaslatokat, de az írás olyan praktikus és viszonylag kis ráfordítással kezelhető ügyeket is felkarol, mint a megfelelő kerékpártárolók kialakítása, vagy az elavult, bringásra nézve balesetveszélyes kresz-szabályok felülvizsgálata. Az állam együttműködésére többek között az Európai Autómentes Napon és az iskolai közlekedés-oktatásban számítanak a kezdeményező kerékpáros szervezetek.

A kezdeményezésben a Critical Mass Budapesthez nevét adó Kürti Gábor és Sinka Károly mellett szerepet vállalt László János, a Magyar Kerékpárosklub (www.kerekparosklub.hu) elnöke, a Városi Biciklizés Barátai Egyesület (www.vbb.hu) nevében Dévai Attila, a Zöld Fiatalok Egyesület (www.zofi.hu) és a Bringaút Egyesület (www.bringaut.hu). A pártok válaszának néhány hét múlva a www.critalmass.hu biztosít egyenlő megjelenési lehetőséget, ahol ezután a tervezetek megvitatásának első körei is lefuthatnak. A petíció súlyát magyar nyelven csatolt uniós, dán, holland és brit tanulmányok és programok, ráadásként holland és osztrák közlekedéstechnikai kiadványok növelték. Sinka Károly, a Tour De Voks és a Critical Mass szervezőinek egyike, a petíció tizenkettedik pontjában barátságot, mosolygást és még több bringázást kíván a politikai közéletbe. „Járjanak a politikusok bringával a parlamentbe!”- mondta az esemény végeztével a bringások javaslatait tartalmazó küldeményeket a felvonuláson személyesen kézbesítő futár.

tourdevoks3.JPGA Tour de Voks első állomása az MDF budai székháza volt, ahol Szőke László sportos öltözetben várta a bringásokat a hétvégén csendbe burkolózó székház előtt. A szervezők megafonnal navigálták a párt udvarának befogadóképességénél jóval nagyobb tömeget. Az alelnök biciklit sem felejtett magával hozni az alkalomra, jelezve, hogy támogatja a biciklisek közös ügye érdekében felvonulókat. A politikust dús sövény választotta el a bringásoktól, hangját elvitte a szél, végül a bicikliemelők és néhány az MDF székházának erkélyéről fotózó felvonuló éljenzése verte fel az udvar csendjét. A következő két helyszínen Kuncze Gábor és a Fideszt reprezentáló Medgyessy Balázs is bemutatta a CM-felvonulásoktól elválaszthatatlan bringaemelő gyakorlatot. A Liberálisok Háza előtt Kuncze Gábor a főpolgármesterrel közösen vette át a 12 pontot. A párt vezetője egy kék, madaras matricákkal dekorált mountain-bike markolatát szorongatta, amire szóban is megerősített szimpátiájuk jeléül a liberálisok egy tavalyi CM-matricát is ragasztottak.

A Fidesz felkészült a találkozóra: Medgyessy Balázs és Loppert Dániel egy-egy, a város tervezett bringaúthálózatának gyűrűs kialakítású rendszerét szemléltető térképet mutattak be. Medgyessy Balázs, a Fidesz Zöld Tagozatának elnöke és a Critical Mass felvonulások régi résztvevője a petíció átvételekor elismerte a budapesti Critical Mass eredményességét, ami szerinte bemutatta, hogy van igény egy élhetőbb, környezetbarátabb városra. A kormánypárt kritikáját azonban már nem várták ki a szűk Szentkirályi utcában feltorlódott felvonulók, és az elmaradhatatlan bringaemelést-örömkórust követően áttekertek a nagy ellenfél Köztársaság téri központjához – utánuk az írott és televíziós média.

Az MSZP részéről Bakonyi Tibor fogadta „Gyorsítunk Budapesten” feliratú, susogós melegítőben az utolsó állomásához érkező kritikus tömeget, és a kamera érkeztével rövid beszéd kíséretében átvette a kidolgozott javaslatokat. A főpolgármester-helyettes elsőként a Petőfi Csarnok mellett tervbe vett közös deszkás-bringás park ügyét említette meg, aminek megtervezésében a bringás szervezetek közreműködését kérik. A felhívásra László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke ajánlotta magát. Kormányzati részről megvalósult elképzelésként a fővárosban tavaly épült 32 km kerékpárutat mutatta fel, aminek a nemrégiben felemás eredménnyel átadott Bajcsy Zsilinszky út mellett vezető bringaút is része. Ennek megtervezésébe már a civilek is beleszólhattak, és Bakonyi Tibor megpendítette, hogy a jövőbeni együttműködés irányulhatna EU-források megszerzésére.

Azok a pártok is érdeklődtek, amiknek ebben a ciklusban nem ültek képviselői a parlamentben, az Élőlánc meghatalmazottja a felvonulás kiindulópontján vette át pártja példányát, és a Jobbik sem akar kimaradni.

Korábban felmerült, hogy a parlamenti választásokat megelőző napra, április 22-ére eső tavaszi Critical Mass elmarad, mivel abban a légkörben nehéz volna a kritikus tömeg pártsemlegességét biztosítani, márpedig a megmozdulás civil szervezői tudatosan kerülik, hogy bármelyik szekértáborral azonosíthatóvá váljanak. A Tour De Voks előtt volt már a kampányidőszakban példa arra, hogy a bringások felvonulással, a nyilvánosság erejét felhasználva szóltak bele a politikába. A Sikeres Belvárosért Egyesület február elején az Erzsébet tér haván gyülekezve hívta fel az ötödik kerületi önkormányzat képviselőinek figyelmét egy javaslatra, amiben korábban a belvárosi kerékpárutak hálózattá fejlesztését javasolta, de az hónapokig nem került napirendre. A megmozdulás másnapján 20-0 arányban szavazta meg a testület, hogy a bringautak tervét a kerékpáros szervezetekkel közösen dolgozza ki. A sikeres szombati felvonulás után az is biztosnak látszik, hogy a kétségek ellenére lesz áprilisban nagy Critical Mass, ahol a mostani közös tekerés legvidámabb pontjának találtatott Alagúton is újra áthajtanának a bringások.

A petíció rövidített változata:

  1. Állami és kormányzati szerepvállalást a kerékpározás népszerűsítésében!
  2. Radikális forgalomcsillapítást a lakónegyedekben és belvárosokban!
  3. Az akadálymentesítéshez hasonlóan kötelező kerékpár-tárolási lehetőségeket!
  4. Szűnjön meg a kerékpárral munkába járók hátrányos megkülönböztetése!
  5. Átgondolt és folyamatos kerékpáros úthálózat fejlesztést!
  6. Multifunkcionális kerékpáros központokat a megyeszékhelyekre!
  7. Komoly állami és közigazgatási szerepvállalást az autómentes napon!
  8. Növeljék a kerékpáros közlekedés biztonságát!
  9. Átfogó programot a tömegközlekedés és kerékpározás kombinálására!
  10. Vizsgálják felül a KRESZ szabályrendszert!
  11. Fokozott támogatást a kerékpáros turizmusnak!
  12. Barátságot, mosolygást, még több bringázást a politikai közéletben…:)

A petíció teljes szövege a CriticalMass.hu-n olvasható.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás