fbpx

| Fogyasztóvédelem

Piaci verseny az energiapiacon

A magyar energiapiacon bekövetkező változások erőteljesek, markánsak és mélyrehatóak lesznek, de viszonylag hosszú idő alatt fognak bekövetkezni, így bizonyos mértékig úgy érezhetik majd a fogyasztók, hogy nem történnek nagy dolgok.

A magyarországi energiapiacon 1995 óta figyelhetőek meg jelentős változások, amikor megkezdődött a privatizáció. A második igen nagy lépés 2003. január 1., ekkor lépett hatályba a villamos energiáról szóló 2001. évi CX. törvény, amely a verseny kialakulása szempontjából mérföldkő. A verseny irányába tett változtatások első lépésben a legnagyobb fogyasztók és az önkormányzatok számára teszik lehetővé, hogy a versenypiacon vásároljanak maguknak energiát. A kevesebb energiát fogyasztó vállalkozások és a lakossági fogyasztók számára erre 2007-től nyílik mód.

Az eddigi gondolkodásunkat kell megváltoztatni, új alapokra helyezni. Mindannyiunknak: fogyasztóknak, szabályozóknak, fogyasztóvédőknek egyaránt. A verseny a fő változást abban hozza, hogy az energiaszolgáltatók és -kereskedők fogyasztókhoz való hozzáállása gyökeresen megváltozik majd. Reményeink szerint a fogyasztók szemszögéből tekintve pozitívan. Sajnos azonban vannak jelek az ellenkezőjére is (sőt ma még csak ilyenekkel találkozhatnak leginkább).

A fogyasztóknak lesz választási lehetőségük, és az árak egy részét a verseny fogja kordában tartani. A vezetékes energiaszolgáltatások esetében rendkívül nagy változást jelenthet, hogy jogilag elválik a termék (áram és gáz) a szolgáltatástól, vagyis a vezetéken való továbbítástól és az ehhez kapcsolódó egyéb tevékenységektől. A természetes monopólium leszűkül az infrastruktúrára, melynek igénybevétele hatósági áron történik. A piacon lévők fenyegetettsége elmozdul a nulláról.

A fogyasztói igények maximális, javarészt egyénre szabott kielégítésére a verseny lehetőséget teremt, de tisztában kell lennünk azzal is, hogy ezt miként érhetjük el. A változások következtében egyszerűsödnek a piacra lépési lehetőségek, új piaci szereplők lépnek a színre. A kínálat bővülésével számolunk. Az összes eddigi jogszabály megváltozik kisebb-nagyobb mértékben, sőt teljesen új szabályok is születnek.

Mit érzékel(het) a fogyasztó, milyen jelei vannak a közelgő versenypiacnak? A fogyasztó olvashat arról, hogy a villamos piacon megjelentek az első áramkereskedők. 2002-ben megszaporodtak a különböző reklámhordozókon a vezetékes energiahordozók piacán tevékenykedő vállalkozások hirdetései. Olvashat arról, hogy meghirdették a hazai energiaszektor első önálló és átfogó marketingfórumát 2003. szeptemberére. Szaporodnak a fogyasztásnövelő marketingakciók (villamos berendezések vásárlásának támogatása, áramdíjkedvezmény szerződéses, hosszú távú elkötelezés fejében, energiatakarékossági tanácsadás stb.). A fogyasztó olvashat olyan jövőkutatásról, amely előrevetíti, hogy alkalmazni fogják a szolgáltatások egyedi árazását.

A vezetékes energiapiacokon egyszerre figyelhető meg elidegenedés és közeledés a fogyasztókhoz. Javul az ügyfélszolgálati tevékenység (új vagy megújult helyiségek, gyorsabb, szakszerűbb ügyintézés munkaidő-hosszabbítással, tartalmasabb tájékoztatás, zöld számok stb.), és ez jó, ha géphang várja a fogyasztót, az nem jó. Viszont eltűntek a villanyóra-leolvasók, átalányfizetést vezettek be, amit lehetőleg folyószámláról kérnek fizetni, és már előre fizet a fogyasztó, nem a fogyasztás után. Felgyorsultak a villanyóracserék (sok mérőórának a hitelesítése már régen lejárt, ami persze a fogyasztónak kedvezett, mert az öreg órák lassabban jártak, kevesebbet fogyasztottak).

Munkaerő-elbocsátások történtek a szolgáltatóknál, ahol néha arrogáns hangnemmel találkozik a fogyasztó (például az új igény kielégítés késedelmes teljesítésének reklamálásakor). A pontosabbá váló mérés és regisztrálás, valamint elszámolás miatt a számlákon olyan változások vannak, amit nem tudnak, vagy nem akarnak neki érthetően megmagyarázni.

Csökkentették az ellátási körzetek számát, a hibajavítások időtartama növekedett. Az idős falusi lakosságot nagymértékben magára hagyták. Erőteljes lépések történnek az energialopások felderítésére, megakadályozására (ami jó) sokszor arrogáns fellépéssel, erőszakossággal (ami nem jó). Szigorodik a pénzbehajtás. Igen jelentősen emelkednek a nem szabályozott szolgáltatások és a felhasznált anyagok, berendezések árai. Ezzel együtt nő a kibocsátott tájékoztató anyagok mennyisége is, amelyekben a fogyasztóknak el kell igazodniuk.

Mi (lehet) a fontos a jövőbeni verseny érdekében? A Magyar Energia Hivatalnak kiemelkedően fontos szerepe lesz a jó energiapiaci verseny megteremtésében, amely főként a hálózati infrastruktúra árkialakításában, fejlesztési felügyeletében, állandó minőségjavításában (a kiváló infrastruktúra lesz a jó verseny egyik záloga) és a megfelelő nagyságú és árú kínálat folyamatos biztosításában ölt testet. Fontos lehet a regionális jellegű termelők piacra lépésének elszaporodása, a lakossági fogyasztók ismeretbővítése.

Minden faluban legalább egy civil, kiképzett fogyasztóvédő működése lenne kívánatos, aki a tanítók közül kerülhetne ki leginkább, mert egyúttal a diákokat is tudná képezni a lakosság segítése mellett. Őket alapítványon keresztül lehetne támogatni, például az adó 1%-ának felajánlásával. Készülhetnének számukra kézikönyvek, összekapcsolva az internetes tudásmegosztás eszközeivel. Erősíteni kell a fogyasztóvédelmet minden szinten, mert erősödni fog a profitban való gondolkodás a kínálati oldalon.

forrás: Fogyasztóvédelem, 2003. szeptember: Szemán Barna, Gazdasági Versenyhivatal

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás