Az Európában ritkaságszámba menő beszámoló a Tudatos Vásárló Piaci Jelentés azoknak a naponta meghozott vásárlói döntéseknek a piaci értékét becsüli meg, amelyekkel a fogyasztók egy fenntarthatóbb és méltányosabb világra szavaznak. A Tudatos Vásárlók Egyesülete 2018-ban elkészítette második Jelentését, a 2015-2017 közötti időszakról.
A jelentés az ökológiai lábnyomunkra legnagyobb hatással bíró élelmiszerfogyasztás, lakásfenntartás, közlekedés és szabadidőt, valamint az értékalapú pénzügyek és bojkottok területén vizsgálta.
A 2014-2016-re vonatkozó első Tudatos Vásárló Piaci Jelentés eredménye szerint 1014 milliárd forint volt a tudatos vásárlói döntések értéke Magyarországon. 2015-2017 között ez az érték már 1242 milliárd forintra nőtt.
A Tudatos Vásárlók Egyesülete, a MagNet Bank és a Gfk együttműködése által létrejött felmérés hagyományteremtő céllal jött létre, hogy bemutathassuk: ” Kialakulóban van egy olyan réteg, amely a fogyasztásból fakadó problémákat és annak következményeit felismerve szívesen áldoz egy fenntarthatóbb világra és csökkenteni kívánja az ökológiai lábnyomát.”
A 2018-as Tudatos Vásárló Piaci Jelentést itt éred el.
A 2015-2017 évre vonatkozó jelentést a Tudatos Vásárlók Egyesülete adta ki, a piaci mérésen alapuló mutatókat a GfK mérte.
A 2017-es Tudatos Vásárló Piaci Jelentést itt éred el.
Igen, Te is benne vagy
Mert vásárlási döntéseiddel Te is hozzájárulhatsz egy fentarthatóbb és méltányosabb világhoz.

