Biztosítás alatt most kizárólag azokat a „hagyományos” biztosítási termékeket értjük, amelyekből pénzt kizárólag kár esetén kapunk (ún. kockázati biztosítások). Ez „jó esetben ablakon kidobott pénz”. Az életbiztosítás példáján: ha nem halunk meg a biztosítás tartama alatt, akkor nem kapjuk vissza a pénzt. Ettől ez még lehet „jó üzlet” nekünk.

A biztosítás „negatív fogadásként” is felfogható. Egy életbiztosítás megkötése tekinthető fogadásnak egy biztosítóval arról, hogy az adott időszakot nem élem túl. Ha ezt a fogadást „elveszítem” (azaz életben maradok), a biztosítóé marad mindaz, amit én havonta/évente befizettem. Ha a fogadást „megnyerem” (azaz meghalok), akkor a biztosító fizet – annak, akit én előre megjelöltem.

Ugyanígy fogadhatok arra, hogy az autómat ellopják vagy sem, hogy a lakásommal történik-e valami vagy sem stb. Az viszont, hogy pontosan mi a „fogadás” tárgya, mindig jól körülhatárolt.

Elképzelhetünk egy nagy kalapot, amibe a biztosítók (sokaktól) beszedik pl. a lakásbiztosítások díjait. Egy-egy ilyen biztosítás az ingatlanok értékéhez mérten csekély összeg, ugyanakkor itt-ott, egyszer-egyszer leég, összedől egy-egy ház. A kalapban összegyűjtött sok kis befizetésből a biztosító annak a befizetőnek téríti meg a (nagy) kárát, aki éppen szerencsétlenül járt. A biztosító tehát nem a szerencsétlenül jártakon hivatott segíteni, hanem a „fogadásban” részt vevők közül pórul jártaknak fizet.

Nagyon fontos, hogy még a lakásbiztosítás esetében is nem csak egy ilyen kalap van: az egyes kockázatoknak (villámcsapás, csőtörés, árvíz, belvíz, vihar stb.) külön-külön kalapja van. Mi látszólag egyetlen összeget fizetünk, de az – a kockázatoknak megfelelően – több részből tevődik össze.

Az árvízkárt csak annak téríti meg a biztosító, aki fizetett az „árvízkár” kockázatért. A biztosítás megkötésekor kell kiválasztanunk, hogy pontosan milyen kockázatokra fizetünk díjat – azaz milyen károkat térítsen nekünk a biztosító, és milyet ne –, valamint, hogy a kárt teljes egészében a biztosító térítse, vagy valamilyen módon önrészt tudunk vállalni.

A biztosítás talán azért idegen sokaknak, mert a nem túl népszerű matematika (statisztika) áll mögötte. A biztosítások célja ugyanis ún. kockázat-közösségek alkotása.

Mi magunk is összeállíthatnánk ilyen kockázatközösséget. Tegyük fel, hogy tízen egyszerre veszünk teljesen azonos autót. A statisztikákból tudjuk, hogy minden 10 ilyen autóból 6 év alatt egyet ellopnak. E 10 fős csoport minden tagja vállalja tehát, hogy ha bármelyikünk autóját ellopják az elkövetkezendő 6 évben, akkor mindenki leteszi az asztalra az autó (ellopáskori) értékének tizedét.

Ilyenkor mindenki egyformán veszít, de ez a veszteség mindenki számára elviselhető nagyságú. Látszólag az, akinek az autóját ellopják, jól jár, a többiek rosszul. Mivel azonban előre nem látjuk, kinek az autóját lopják el, így mindenki „nyugodtabban alhat”.

Következésképpen, olyan esetekben, amikor a megtérítendő kár nagysága „elviselhető” számunkra (fenti példán: ha az autó helyett bármikor tudok egy másik, ugyanolyat venni), nincs szükségünk biztosításra.

Amennyiben mégis biztosítást kötünk, előtte elemezzük, milyen esetekben térít a biztosító, és mikor nem!

Sorozatunkban a családi pénzügyi tervezésről olvashatsz praktikus információkat. A cikksorozat szerzője a magánpénzügyek szakértője.  

Kép [cc] seeminglee