fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Pénzköltés tudatosan: vond be a gyerekedet is!

Rengeteg pénzügyi döntést hozunk naponta, legyen az egy egyszerű bolti bevásárlás vagy egy nagyobb kiadás. Ez évente több ezer ilyen döntést jelent. Nem mindegy, hogy milyen példát mutatunk ezzel a gyerekeinknek, hiszen ők tőlünk tanulnak el mindent. Bemutatunk néhány ötletet, amivel pénzügyi tudatosságra nevelhetjük őket.

A pénz értéke

Az okos pénzügyi döntések ott kezdődnek, hogy tudjuk mi az, ami fontos nekünk. Próbáljátok meg eldönteni a családdal, hogy mi a fontos számotokra, milyen értékek szerint szeretnétek élni, és ehhez igazítani az életviteleteket, a költekezéseiteket, nem pedig fordítva. Biztos meg tudtok hozni néhány egyszerű kompromisszumot.

 

Szükségletek és igények – mi a különbség?

A kiadásaink egy részével a mindennapi szükségleteinket elégítjük ki, másik részével pedig a nem létszükségletű igényeinket. Ez az egyszerűnek tűnő megkülönböztetés néha igenis bonyolult lehet még a felnőtteknek is, a gyerekeknek pedig még inkább. Épp ezért, érdemes otthon beszélgetni a szükségletekről és igényekről, és arról, hogy a ti családotokban melyik csoportba konkrétan milyen dolgok tartoznak. Jó esetben ezzel elejét veheted a bolti “nekem ez kell” típusú hisztinek, vagy a karácsonyi és születésnapi 20 tételes kívánságlistának. 

 

Az ajándékok értéke

Közösen beszéljétek meg egy legfelső összeget, ami felett nem vásároltok ajándékot másoknak. Beszélgessetek az ajándékozás értékéről, a saját kezűleg készített ajándékokról vagy akár arról, ha egy közös élménnyel, az együtt töltött idővel ajándékozzátok meg egymást. Nem mindig a drága ajándékok okozzák a legnagyobb örömet.

 

 

Vond be őket a tervezésbe

Vond be a gyerekeket az őket érintő kiadások megtervezésébe. Így segíthetsz, hogy jobban átlássák a költségeket. Tervezzétek meg együtt az iskolakezdés előtti nagyobb kiadásokat, legyen beleszólásuk a döntésekbe, legyen felelősségük. A legnehezebb rész valószínűleg a költségvetés megtervezése lesz. Ha sikerült ebben megegyeznetek, írjátok össze mire lesz szükség az iskolakezdéshez, és együtt próbáljatok költségcsökkentő megoldásokat keresni pl. mi az amiből jó lesz a használt, megöröklött is, és miből kell feltétlenül újat venni.

 

Tanuljanak meg takarékoskodni

A legkönnyebben úgy tanulunk meg takarékoskodni, ha a saját pénzünket kell beosztanunk. Ha már elég idősek a gyerekek, bátorítsd őket, hogy vállaljanak diákmunkát nyáron vagy hétvégente. Így jobban megtanulják, hogy mennyit is ér a pénz, és a fáradtságos munkával szerzett keresetüket jobban megbecsülik majd. Így már könnyebben különbséget tudnak tenni az igényeik és a szükségleteik között.

 

Jótékonykodjatok

Válasszatok ki közösen egy szervezetet, egy jótékony ügyet vagy akár egyetlen rászoruló embert, akit támogatni fogtok. Akár az időtöket szánjátok rá a segítésre, vagy valamilyen tárgyat vagy pénzt adományoztok, a gyerekek látni fogják, hogy az anyagi javak mennyire mást jelenthetnek különböző élethelyzetben lévő embereknek. Az ami számára mindennapi dolog, másnak milyen sokat jelenthet, és fordítva.

 

Forrás: newdream.org

Kép: pixabay.com

 

 

Tetszett a cikk, szeretnél még több akciót? Nyomd meg a lenti gombot és támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással.  Köszönjük!

 
   

 

Legyél Te is a Tudatos Vásárlók Egyesülete büszke támogatója!

A TVE éves támogatói díja 2500 forint. És ezért kapsz egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is.

 

Kattints ide, ha szeretnél 5-15% kedvezménnyel vásárolni a TVE által minősített helyeken.

  Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – a fogyasztók érdekében. A cikk a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium FV-I-15. 15-2015-00014 jelű pályázat keretében készült. 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás