fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Pénzbírságot kapott az Intersport

A valóságban elérhetőnél jóval nagyobb kedvezményt ígértek az Intersport áruházak reklámjai. A fogyasztók megtévesztése miatt a sportszer kiskereskedelmi lánc 5 millió forint bírságot kapott.

A GVH 2008. júliusában indított eljárást az Intersport
Austria GmbH-val szemben, amely során a sportáruház lánc 2007. június és 2008.
július közötti akciótartási gyakorlatát vizsgálta.

Magyarországon 9 Intersport áruház működik. Az Intersport
védjegy használatára, illetve az áruházak működtetésére az Intersport Austria
GmbH franchise szerződést kötött önálló vállalkozásként működő sportcikk
kiskereskedőkkel.

Az áruházak a vizsgált időszakban több akcióról hírt adó
reklámanyagot is kiadtak. Ezeken feltüntettek egy „eredeti”, áthúzott árat,
illetve egy kedvezményes árat. Egyes esetekben apró betűvel, a lap szélén
eldugott helyen egy felhívás is szerepelt, amely szerint: „A feltüntetett
eredeti árak a gyártó/szállító által ajánlott eladási árak.” Ennek ellenére
azonban a GVH szerint a reklámok egyértelműen azt sugallták, hogy a hirdető az
üzleteiben alkalmazott kiskereskedelmi árakhoz képest kínál kedvezményt.

Vagyis az Intersport így olyan árból adott jelentős
engedményt, amelyért korábban az adott terméket nem lehetett megvásárolni.
Mivel a szállítók által ajánlott ár több esetben jelentős mértékben meghaladta
az Intersport által az akció előtt ténylegesen alkalmazott árat, a reklámokban
feltüntetett árkedvezmény a tényleges kedvezménynél jóval nagyobb volt. Ez
pedig azt a hamis látszatot keltette a vásárló számára, hogy a megtakarítás
nagyobb a valóságosnál.

A GVH megállapította, hogy az Intersport áruházak hirdetései
alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére, ezért az Intersport Austria
GmbH-ra 5 millió forint bírságot szabott ki. A hatóság szerint az ügyben mind a
franchise átadó, mind az azt átvevő – azaz az egyes hazai áruházakat üzemeltető
– vállalkozások felelősek voltak, hiszen mindegyikük érdekében állt a reklámok
megjelentetése. Bírságot azonban csak az Intersport Austria GmbH kapott, hiszen
a jogsértő magatartás kialakításában elsődleges és meghatározó szerepe volt a
franchise átadójaként.

 

Forrás: GVH

Kép [cc] Intersport

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás