fbpx

Tarts velünk, legyéla tagja a Tudatos Vásárlók közösségének!

Csatlakozz!

Óvatosan az olívaolajjal!

| Laura Savier

Az ipari jellegű mezőgazdaság térnyerésével az olívaolaj termelése új korszakhoz érkezett. Az Ecologist munkatársa annak járt utána, hogy az olívaolaj népszerűségének növekedése hogyan befolyásolta az európai vidéket.

Az 1970-es években Nagy-Britanniában egyetlen módon lehetett olívaolajhoz jutni: ha az ember besétált egy patikába. Az orvosi üvegbe csomagolt terméket fültisztításra ajánlották. A helyzet azóta igencsak megváltozott. Különleges íze, sokoldalúsága és széles körben hangoztatott egészségügyi előnyei miatt manapság szinte minden brit konyhában megtalálható az olívaolaj. A televíziós főzőműsorok szakácsai folyamatosan használják, és arra bíztatnak, hogy mi is ezt tegyük.

Az olívaolaj ma már a ketchup, a majonéz és a marmelád mellett a szigetország legkeresettebb árucikke. A Mintel piackutatási adatai alapján 2000 és 2005 között az olívaolaj iránti kereslet 39%-kal nőtt Nagy-Britanniában. 2006 pedig az első olyan év volt, amikor több pénzt költöttek erre, mint zöldségre, vagy napraforgó- és egyéb típusú olajakra.

Világviszonylatban évi 6%-kal nő az olívaolaj iránti kereslet. Az új ízlés kiszolgálásának érdekében a tömegpiacra szánt márkákat intenzíven termelik, így a szupermarketek képesek nagy mennyiségben és alacsony áron kínálni őket. Egy félliteres sajátmárkás olívaolaj ára Nagy-Britanniában már mintegy 780 forint alatt van.

Bár étrendünk szempontjából kedvezőbb lehet a több és olcsóbb olívaolaj, ennek az előnynek ára van. Az olíva ipari mértékű termesztése ugyanis környezeti kockázatokat rejt magában. Negatív hatással lehet a talajra, a vízellátásra és a vadvilágra.

Ezenkívül azt is érdemes figyelembe venni, hogy egészségügyi előnyök szempontjából nem minden olívaolaj egyforma. Az alábbiakban azt is megtudhatjuk, milyen típust érdemes választani attól függően, hogy sütni, pörkölni vagy ételre locsolni szeretnénk.

 

Az olíva ipari termesztésének fellendülése

A legtöbb olívaolaj címkéjét olvasva azt látjuk, hogy az áru az Európai Unióból származik. Nem véletlen, az olíva ugyanis az Unióban előforduló egyik leggyakoribb termény. Mintegy 2,5 millió termelő, az Unióban működő összes gazdálkodó mintegy egyharmada ezzel foglalkozik. Olaszország, Spanyolország, Portugália és Görögország a legnagyobb termelők, ők adják a teljes világpiaci kínálat 80%-át. Ezen belül is kiemelkedő két spanyol tartomány: Jaen és Cordoba, ahol a teljes világfogyasztás 40%-át állítják elő.

A cikk  második részében arról olvashatsz, hogy mire érdemes figyelni olivaolaj vásárlásánál.

Az olívaolaj termesztésének módjai igencsak eltérőek. Az ipari mennyiséget termelő farmokon a sűrűn egymás mellé ültetett olívafákat intenzíven öntözött ültetvényeken találjuk, általában alacsonyfekvésű síkságokon. Itt a szüretelés géppel történik: a szerkezet a fatörzset addig rázza, amíg a bogyók a földre nem esnek. A termésből ezt követően ipari méretű centrifugák segítségével – gyakran magas hőfokon – nyerik ki az olajat.

Ezzel szemben a kis méretű, hagyományos gazdaságoknál a fákat magas fekvésű, teraszos területekre ültetik. A gazdák jellemzően alig, vagy egyáltalán nem használnak vegyszert, valamint kevesebb vizet és gépet vesznek igénybe. Ezekben a gazdaságokban az olívabogyókat kézzel szedik össze a földről, majd malomkövek között préselve nyerik ki belőle az olajat. A tömegtermeléssel előállított olcsó olívaolaj iránti kereslet ugyanakkor hatalmas kihívás elé állítja a hagyományos gazdaságokat, amik folyamatos küzdelemre kényszerülnek a fennmaradásért.

Bár az olívatermelőket az utóbbi évtizedekben nagylelkű anyagi támogatáshoz juttatta a Közös Mezőgazdasági Politika (CAP) – a 2008-as uniós költségvetés 2,2 milliárd eurót állapított meg erre a célra -, a pénz elosztása nem kedvez a hagyományos gazdálkodóknak. A CAP által 2007-ig biztosított támogatás (lásd a „Rossz úton” című fejezetet) lényege, hogy a gazdáknak nyújtott pénzösszeg nagysága egyenes arányban állt az éves szinten általuk termelt olívabogyó- és olívaolaj mennyiségével. A rendszer jellegéből adódóan a támogatás legnagyobb részét az intenzíven termelő ültetvényeknek juttatták, felgyorsítva ezzel az olívatermesztés iparosodását.

 

Talajerózió, elsivatagosodás és szennyezés

Az Uniót sújtó egyik legnagyobb környezeti problémát, a talaj nagyfokú erózióját és az elsivatagosodást éppen az intenzíven termelő olívaültetvények okozzák. E problémák leginkább Spanyolországban, Görögországban, Olaszországban és Portugáliában jelentkeznek. 2001-ben az Európai Bizottság független szakértőkből álló vizsgálatot rendelt el az Unió területén folytatott olívatermesztés környezeti hatásairól.

A tanulmány szerint „a talaj eróziója minden bizonnyal az olívatermesztéssel összefüggésbe hozható legsúlyosabb környezeti probléma. A nem megfelelő gyomirtási és talajkezelési technikák az olívatermelő vidékek alapvetően magas talajeróziós kockázatával párosulva nagyfokú elsivatagosodáshoz vezetnek jó néhány intenzíven termelő vidéken.” A riport felhívja a figyelmet arra is, hogy számolni kell a termőföldek esetleges elvesztésével és azzal a kockázattal is, hogy a mezőgazdasági vegyszerek a természetes vizekbe kerülnek.

A fő olívatermelő vidékek mindegyikén hatalmas mértékű talajerózió figyelhető meg – hívja fel a figyelmet Guy Beaufoy, európai mezőgazdasági és környezetvédelmi politikai szaktanácsadó. Környezeti katasztrófáról van szó, amelyet leginkább a környezetvédelmi jogszabályok betartásával és talajvédelmi intézkedésekkel lehetne enyhíteni – véli a szakértő.

Nem lenne szabad teljesen felszántani a meredek lejtőket, valamint nagyobb arányban meg kellene tartani a felszínt borító természetes növényzetet (pl. gyepet), védelmet nyújtva ezzel az olívasorok közt szabadon maradó termőföldnek. A környezetvédelmi szabályozás valóban probléma, ehhez az is hozzátartozik, hogy alig ellenőrzik, hogy a gazdák betartják-e a szabályokat.

A mediterrán térség felszíni vizeit leginkább a lepusztuló termőföld és a gazdaságokból kikerülő vegyszerek szennyezik. A problémát nem mindig lehet kezelni kölcsönös engedménytétellel. Ana Carricondo, a Spanyol Ornitológiai Társaság (SEO) mezőgazdasági és vidékfejlesztési szakértője arról számolt be, hogy komoly problémák vannak Andalúzia felszíni-és talajvizeinek nitrát koncentrációjával.

A 15 foknál meredekebb lejtők esetében, ahol a szántás nem engedélyezett, a gyomirtó szerek is kártékony hatással vannak – hívta fel a figyelmet. A Cordobában található víztározót például pár éve azért kellett bezárni, mert a környező olívaültetvényekről illegális gyomirtó szer került a vízbe.

 

Vízhiány

A kertészettel vagy a szántóföldi kultúrákkal összehasonlítva az olívatermesztés jóval kevesebb vizet igényel. Az ültetvények nagyon hatékonyan öntözhetők, a problémát az jelenti, hogy többszázezer hektárnyi területről van szó. Ez több mint amekkora kiterjedésű területen fejes salátát vagy paradicsomot öntöznek, ráadásul az olíva termőterülete egyre nő, tovább súlyosbítva a káros környezeti hatást.

Az intenzíven öntözött olívatermő vidékek sok esetben máris komoly vízhiánnyal küzdenek. A Puglia (Olaszország), Kréta és Jaen (Spanyolország) területén található ültetvények például annak ellenére tovább terjeszkednek, hogy a talajvizet szinte teljesen kimerítették.

2008 már sorban a negyedik aszályos év Spanyolországban – számolt be Celsa Peiteado, a Természetvédelmi Világalap (WWF) Spanyolországért felelős, mezőgazdasággal és vidékfejlesztéssel foglalkozó csoportjának munkatársa. A WWF rendkívül aggasztónak találja azt az utóbbi években elindult folyamatot, amely során a hagyományosan száraz ültetvényként számon tartott szőlősök és olívaföldek fokozatosan öntözött ültetvényekké válnak – tette hozzá.

Spanyolország vízkészletének 80%-át termények öntözésére használják, ez hatalmas veszélyt jelent a víztartalékok és a víz ökoszisztémája szempontjából. Az öntözésre használt víz nagy része ráadásul – a spanyol Környezetvédelmi Minisztérium által felfedezett – 510 ezer illegális kútból származik.

Guy Beaufoy szerint bár a vízhiány óriási probléma Spanyolországban. A fokozott termelés érdekében az ország, ahol csak lehet, tovább növeli az öntözött területek nagyságát. A CAP által nyújtott uniós pénzt kutak fúrására és öntözésre használják. Évezredek óta érintetlen vízforrásokhoz nyúlnak, mindezt a több olívabogyóért. Ez a környezetvédelmi probléma itt súlyosabb, mint Európa bármely más részén – véli a szakértő.

 

Biodiverzitás

Az ipari mértékű olívaolaj termelés drámai változást hozott a földhasználatban. Az extenzív gabonatermesztés, a vegyes földművelés, sőt, esetenként a természetes erdőségek és bozótosok helyett (amelyek igen nagy biodiverzitásúak) egy sokkal intenzívebb, öntözött és gépiesített olívatermesztési gyakorlat vált jellemzővé. Ana Carricondo szerint a jelenséget vizsgálva ez a „kizárólagosság” a legaggasztóbb.

Azok a technikák, amelyeket az intenzív mezőgazdálkodás során a termelés fokozására használnak ­ különösen a gyakori művelés és a túlzott növényvédőszer-használat ­ jelentősen csökkentik a növény- és állatvilág változatosságát és az egyedek számát.

Ezzel szemben a hagyományos módon termelt (talajtakaró, talajmegkötő növényzet, mértékletes szántás, valamint minimális növényvédő szer és gyomirtó szer használat) olíva környezetében viszonylag sok állatfaj és gazdag gyepvegetáció ­ virágok és fűfélék ­ jellemző. Ez a „rendszer” részét képezi a domboldalak élővilágának, és jelentős tájképi valamint kulturális értékkel bír.

 

Rossz úton

A Természetvédelmi Világalap (WWF) és a BirdLife International az 1990-es évek óta aggodalmát fejezi ki az európai olívatermesztéshez kötődő környezetszennyezéssel kapcsolatban, és alapvető változásokat követel a szektort irányító Közös Mezőgazdasági Politikában (CAP). A két szervezet által 2001-ben közösen készített jelentés „Az olívatermeléssel kapcsolatos uniós politika – minden szempontból fenntarthatatlan” címet kapta. A riport megállapítja, hogy a régi CAP termeléstámogatási rendszere „rossz útra terelte az ágazatot azáltal, hogy a gazdákat intenzívebb termelésre és öntözésre ösztönözte, háttérbe szorítva ezzel a kisebb ráfordítással dolgozó gazdálkodásokat”.

Az intenzív ültetvények ugyanakkor a világ legtermelékenyebbjei közé tartoznak, és csak kis mértékben vagy egyáltalán nem szorulnak uniós támogatásra. Ráadásul ezek a gazdaságok csak igen csekély vagy semmilyen természeti értékkel nem rendelkeznek, sőt, inkább maguk okoznak környezeti problémákat.(elsivatagosodás, a mezőgazdasági vegyszerek által okozott szennyezés, a vízkészlet kimerítése). Az elhibázott támogatási rendszer miatt a kisebb ráfordítással dolgozó gazdaságok választára kényszerültek: vagy intenzívebb termelésre váltanak, vagy elhagyják a területet. Az utóbbi növeli a tűz és a talajerózió kockázatát.

2007 óta az uniós agrárreformnak köszönhetően az olívatermesztési támogatást bevonták az Egységes Farmtámogatási Rendszerbe (Single Farm Payment Scheme), ami azt jelenti, hogy a támogatás mértékét már nem a termesztett mennyiséghez kötik. A reform azonban nem jelentett valódi változást, hanem konzerválta a már meglévő rendszert – véli Guy Beaufor, aki szerint egy magasan jövedelmező intenzíven termelő birtok most is hektáronként tízszer nagyobb támogatáshoz juthat, mint egy hagyományos gazdaság. 

Jelenleg az olívatermesztők a 2000 és 2003 közötti – az akkori terméstől függő – támogatás megközelítően 60%-át kapják, a 0,3 hektárnál kisebb területen gazdálkodók esetében ez az arány 100%. A rendelkezésre álló támogatás fennmaradó 40%-át a tagállamok saját hatáskörben költhetik el, többlettámogatást adva egyes gazdáknak. Várhatóan ezt az összeget a jövőben a tájkép megőrzésére, valamint környezetvédelmi, szociális és kulturális célokra fordítják.

Mindent egybevetve, az agrárreform elég értelmetlen – vonja le a tanulságot Beaufoy. Egyetlen előnye, hogy nem ösztönzi a gazdákat terjeszkedésre és intenzívebb termelésre, valamint hosszú távon nagyobb hangsúlyt fektet az agrárkörnyezet védelmére. Ám ez nagyon kis arány az olívatermesztésre fordított teljes támogatáshoz képest.

Ezeknek az agrárkörnyezeti segélyeknek egy részét jó célra fordítják, ilyen az organikus gazdálkodás segítése, vagy amikor arra buzdítanak, hogy bizonyos terményeket együtt termesszenek, mert ehhez kevesebb vegyszerhasználat szükséges. Az uniós támogatás másik részét ugyanakkor nem az előírt célokra használják.

Spanyolországban például az agár-környezetvédelemre kapott uniós támogatás nagy részét trükkösen „ráfordítás-csökkentésre” költötték, aminek gyakran semmi eredménye nincs – hívja fel a figyelmet Ariel Brunner, a BirdLife International uniós agrárpolitikával foglalkozó munkatársa.

Olyan eset is volt, hogy a támogatás elnyerését követően egy andalúziai kedvezményezett nemhogy kevesebb, hanem több növényvédőszert használt. Természetesen nem ez az általános, de az ilyen esetek azért fordulhatnak elő, mert a tagállamok a támogatást rejtett bevételnövelésre használják, nem pedig környezetvédelemre.

 

Biotermelés

Spanyolország a világ vezető olívaolaj termelője: a 300 millió olívafa közel egymillió tonna olajjal látja el a világpiacot évente. Andalúzia adja a spanyol olívaolaj mennyiségének 80%-át. Ez nem csak növényvédő és gyomirtó szerekkel és ipari jellegű termesztésből áll, hanem vannak hagyományos, organikus gazdálkodást folytatók is.

A tömegtermelés mellett az olívaolaj biotermelése is majdnem ugyanolyan jó eredményeket hoz, ha a folyamat minden állomására kiemelt figyelmet fordítanak – véli Paco Nunez de Prado andalúziai termelő. Az egyetlen különbség, hogy az organikus előállítás körülbelül 20% többletköltséggel jár. A Nunez de Prado család 200 éve foglalkozik olívatermesztéssel a Baena régióban található családi birtokon.

A bogyókat leszedés után rögtön malomkövek közé helyezik, és összetörik. A művelethez olyan köveket használnak, amelyeket még a rómaiak honosítottak meg. Ez az eljárás azért kedvező, mert a sajtolás alatt az olíva hideg marad, és az így nyert olaj alacsony savtartalmú. A bogyó húsát és víztartalmát komposztálásra használják.

Az ültetvényeket nem szántják fel, hanem meghagyják a természetes takarónövényzetet, amely megvédi a talajt a közvetlen napsugárzástól, és segít a talaj nedvességtartalmának megőrzésében. Emellett – még heves felhőszakadás esetén is – gátolja a talajeróziót.

A hagyományos gazdálkodás előnyei a tájkép szempontjából sem elhanyagolhatók. Az ilyen birtokokon a fák között egészséges gyep látható, nem pedig csupasz vörös talaj.

Az olívafákat földalatti öntözőrendszer segítségével locsolják. Ez a felszíni öntözésnél jóval gazdaságosabb, mert kevesebb a párolgás okozta veszteség. A vizet tartályokból adagolják attól függően, hogy mennyi csapadék hullott az adott évben.

Vannak olyan ültetvények is, amelyeket egyáltalán nem öntöznek. A szintén andalúziai Olivr de la Luna nevű vállalkozás 1994 óta foglalkozik olívatermesztéssel. A tulajdonos, Tránsito Habas Sánchez szerint az öntözés nélküli ültetvényeknek kevesebb ugyan a terméshozama, viszont a belőlük nyert olaj sokkal intenzívebb ízű.

A birtokos éppen azt tervezi, hogy esővíztartályokat telepít a tetőre arra az esetre, ha erős aszály sújtaná a vidéket. „A termelés fokozására soha nem gondoltunk, takarékoskodunk az erőforrásokkal, és engedjük, hogy a hegyoldal parcelláin dús vegetáció alakuljon ki.”

 

Megjelent az Ecologist 2008. augusztusi számában. Lefordítva és közzétéve a kiadó engedélyével. Fordította: Fogas Krisztina.

 

Kép [cc] jillclrady fensterbme

Kapcsolódó cikkeink

További cikkek

Legnépszerűbb cikkeink

További cikkek