A világon a tengerihal-fogyasztás soha nem látott méreteket öltött, és a tányérokra érkező csemegék kilencven százalékát nyílt tengeri halászattal fogják. Ennek akár még örülhetnénk is, hiszen a tenger gyümölcsei egészségesek, és sokan jóllaknak tőle: a világszinten elfogyasztott állati fehérjének mintegy hatoda a halakból származik. A halak iránti óriási keresletért azonban nagy árat kell fizetni. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) figyelmeztetése szerint 2010-re a gazdaságilag jelentős halfajok harmada végveszélybe került a túlhalászat miatt. Egy hajszálon függ az atlanti tőkehal, a vörös tőkehal és a lepényhalak sorsa.

Ha továbbra sem korlátozzák a nagyipari halászatot, még több halfaj sodródik a kihalás szélére. A teljes halállománynak már így is több mint felét a végletekig kizsákmányolják, hét százaléka pedig már teljesen kimerült. A kilátásokat rontja, hogy a halfajták mindössze egy százalékának sikerül felépülnie a túlhalászat okozta állománycsökkenésből. A kékúszójú tonhalak megmenekülésének például az lenne az egyedüli módja, ha egy időre teljesen leállítanák a halászatukat a szaporodási időszakban – állítja a WWF.

Kihaló tengerek, éledő halfarmok

Az illegális fogások mértékéről csak becsléseink lehetnek. A FAO szerint a védett vagy az élővilág szempontjából különösen fontos fajok orvhalászata megközelíti az évi 7 millió tonnát, ami a világszintű halfogyasztás öt százaléka. Ez nem kevés. Nem túlzás azt állítani, hogy ha tovább folytatódik a tengerek kizsákmányolása, bizonyos halfajok nemcsak a tányérunkról, de a Föld színéről is eltűnhetnek.

Ez történt a Kantábriai-tengerből származó szardellával is, amely a közelmúltban a kihalás szélére került. Az ínyenc csemege állományának vészes fogyása miatt 2005-ben kongatták meg a vészharangot. Míg az 1960-as években még évi 85 ezer tonnát tett ki a fogás az európai vizeken, 2005-ben ennek csupán a fél (!) százaléka volt. Végül az Európai Unió megtiltotta a szardella halászatát a fő lelőhelynek számító Vizcayai-öbölben, az Atlanti-óceán spanyol és francia partjainál.

A veszélyben lévő halak megmentésére siethet a farmos haltenyésztés, amely a haltermelés leggyorsabban fejlődő ága. A legnépszerűbb farmi halak közé tartozik a lazac és a tőkehal, az édesvíziek közül pedig a ponty, a tilápia, a sügér és a harcsa. A módszer a közeljövőben a haltermelés elsődleges forrásává válhat, de a túlhalászat miatt a pusztulás szélére sodródott fajok kérdését nem oldja meg egy csapásra.

Felesleges áldozat

Az Északi-tengeren évente több mint egymillió tonna döglött vagy döglődő halat dobnak vissza a halászhajók fedélzetéből. Ez az összesen kifogott zsákmány fele. A jelenség ellen az Európai Unió tengerügyi és halászati biztosa is szót emelt. „Etikátlannak és a környezeti erőforrások pazarlásának tartom a halfelesleg kifogását” – jelentette ki Maria Damanaki. Szerinte a „halhulladékért” az uniós és a nemzeti jogszabályok, illetve a halászati társaságok egyaránt felelősek. Az európai vizeken ugyanis a fogások többsége vegyes halászterületeken történik. A halászat során többfajta hal kerül a hálóba, mire egy bizonyos fajtából összegyűjtik a megengedett és értékesíteni kívánt mennyiséget. A halászati cégek természetesen abban érdekeltek, hogy csak az értékesebb halak maradjanak a fedélzeten. Az uniós biztos arra figyelmeztetett, hogy ha tovább folytatódik ez a gyakorlat, felborulhat a tengeri élővilág egyensúlya. Ez nemcsak környezeti probléma, hanem a halászok és a tengerparti régiók megélhetése is veszélybe kerülhet.

Méltányos hal – halászati védjegyek

A túlhalászás megakadályozására az Unió mellett a FAO is hoz szabályokat, de léteznek regionális korlátozások és üzleti kezdeményezések is. Ezek közül legfontosabb és legismertebb a Marine Stewardship Council (Tengergazdálkodási Tanács, MSC) minősítése. A termékcímkéken található jelzés azt jelenti, hogy sem a halászat mértéke, sem módszerei nem veszélyeztetik a halfajtát és az élővilág más tagjait. A feltételek teljesülését folyamatosan ellenőrzik. Az emblémát azok a vállalkozások használhatják, amelyek bizonyítani tudják, hogy fenntartható halászatot folytatnak, innen származó halakat árulnak vagy dolgoznak fel. Az MSC jelét megtalálhatjuk fagyasztott árukon, konzerveken, sőt a tengeri halászat gazdag hagyományaival rendelkező országokban még éttermeken is.

Hogy találjuk meg a fenntartható tengeri halat?

 

 

 

 

A fenntartható halászatokat ellenőrző Marine Stewardship Council honlapján a „Where to buy” gombra kattintva országok szerint felsorolják, hol és milyen minősített termékeket vásárolhatunk. A listán a magyarországi lehetőségek is szerepelnek. www.msc.org

Olcsó halnak… A pangasius

Európa halpiacain néhány éve bukkant fel a társainál lényegesen olcsóbb, szépen filézett, a kereskedők által egészben vagy élőben szinte sosem látott pangasius, azaz cápaharcsa. Kedvező ára, kellemes íze és fehér, jóformán szálkátlan húsa miatt hamar meghódította a világpiacot.

A pangasiust Délkelet-Ázsiából, elsősorban Vietnamból hozzák be hatalmas mennyiségben. A távol-keleti halgazdaságok, hogy bírják a világpiaci megrendelések iramát, hormonokkal fokozzák a halak termékenységét, ellenálló képességüket pedig antibiotikumokkal tartják fenn. A takarmányozástól a halak négyszer olyan gyorsan fejlődnek, mint természetes körülmények között, így a haltermelés robbanásszerűen nőtt. A családi és hatalmas ipari gazdaságokban nevelt halak óriási tömegben, szennyezett vizekben fejlődnek, és húsukban felhalmozódnak a káros anyagok. A takarmányozáshoz használt haltáp nagy részben haltetemből készült halliszt, vagyis lényegében halszemét. Ehhez adnak némi helyi rizst, dél-amerikai szóját és egy kis vitamint. Ugyanakkor a pangasiustelepek és a gomba módra szaporodó állomány teljesen felborítja környezete, elsősorban a Mekong folyó torkolatának természeti egyensúlyát.

Mára számos szervezet hirdetett bojkottot a szennyezett húsú és hatalmas ökológiai lábnyomot produkáló, erőltetetten tenyésztett pangasius ellen, a WWF külön munkacsoportot hozott létre a probléma orvoslására. Ám a bojkott alig hatja meg a vietnami átlagfizetés mintegy négyszeresét kereső helyi halászokat, és egyelőre az európai halfilé árának kb. feléért halhoz jutó vásárlók sem lázadtak fel. Így a pangasius él, mint hal a vízben.

A lesújtó magyar valóság

A tengeri halak hazai piacán egyelőre nem létezik „zöld szemlélet”. A forgalmazók a kereskedelmi láncok által diktált árversenyre és a fogyasztók árérzékenységére hivatkoznak. „Azt a luxust, hogy a kereskedelem valamiért önként felárat fizessen, Kelet-Európában nehéz lenne elképzelni” – mondja Sándor Gyula, a Delforg Kft. ügyvezető igazgatója. A cég 1992 óta meghatározó szereplője a fagyasztott élelmiszerek, főként tengeri halak, kagylók, rákok piacának. „Az óriási és kíméletlen árharc olyan lefele ható árspirált generál, amely sajnálatos módon a minőséget is ugyanebbe az irányba nyomja. Komoly fejtörést okoz, hogy ebből a szorításból hogyan lehet kitörni” – folytatja az igazgató. Szerinte is olyan megoldásra lenne szükség, amelynek segítségével a fogyasztók pár százalék felár megfizetésével támogathatnák a nemes célkitűzéseket. Jelenleg azonban a döntés joga a kereskedelmi láncoknál van, amelyek az egymással folytatott kíméletlen versenyben gyakran csak az árra koncentrálnak. Nem véletlen, hogy a Greenpeace brit kampánya éppen a nagy kereskedelmi láncokat állította kereszttűzbe (lásd erről keretes írásunkat – a szerk.).

Ki tudja?

A magyar polcokra kerülő termékek többségén tehát sajnos hiába keressük a fenntarthatósági címkéket. A hazai piacon komoly részesedéssel rendelkező QualityTrade Kft. által forgalmazott termékek kilencven százaléka is bangladesi, vietnami, malajziai, kínai farmokról származik. A nagyipari gyártásra szakosodott ázsiai halfarmokon dúló állapotok ellenőrzésére nem sok lehetőség van.

„Szabad piacon értékesített, úgynevezett vad fogásokat nem forgalmazunk” – szögezi le megnyugtatásképp Dóra László, a cég beszerzési és értékesítési vezetője. A tengeri termékeket a cég a legtöbb magyar forgalmazóhoz hasonlóan nyugat-európai és lengyelországi nagykereskedésektől vásárolja. Dóra László elmondta, hogy nincs külön módszerük annak vizsgálatára, hogy a termékekben vannak-e szennyező anyagok, így a termékcímkén szereplő információkban bíznak. „Eddig még nem volt probléma egyetlen árunkkal sem, így megbízunk a szállítóinkban” – teszi hozzá.

Az optimizmust lelohasztja, hogy 2010-ben 452 alkalommal tettek közzé riasztást halakkal és haltermékekkel kapcsolatban az EU-s élelmiszerbiztonsági információs rendszerben, a RASFF-ban. A szállítás során megszakadó hűtőlánc, kadmium- és higanyszennyezés vagy a halhúsban kimutatott élősködők lépett életbe a riadólánc.

Megjelent a Tudatos Vásárló Magazin 23. számában.