fbpx
dudás kriszta csa közösségi gazdaság

Kertet Nevelek: az ökokert, ahol a licsitől se riadnak vissza

Dudás Kriszta 19 évesen indította el saját kertépítő vállalkozását, amit közel két évtizeden keresztül működtetett, majd egy kertészetnél folytatta a munkát. Ekkor már hobbi szinten foglalkozott a zöldségtermesztéssel, és hiába volt sok a tennivaló, a saját szavaival élve, kellett a lelkének, hogy tele legyen a kert. Néhány év elteltével már Lovasberényben, 6500 négyzetméteren nevel ökológiai szemlélettel évente közel 150 fajta zöldséget közösségi gazdasága tagjainak.

Sokakhoz hasonlóan Dudás Krisztát is a biztonság vonzotta a közösségi gazdálkodás felé. Ahogy meséli, kertészeti munkája mellett foglalkozott hobbi szinten a zöldségtermesztéssel, a családot és ismerősöket látta el a friss alapanyagokkal, de így is túl sok termett. Egy interneten látott hirdetés keltette fel az érdeklődését a közösségi gazdálkodás iránt, mert Kriszta már akkor vegyszermentesen termelt, és úgy érezte, a piacon nem az erre nyitott közönségét érte volna el. 2022-ben vágott bele a gazdaság átalakításába, terveztek, fix ágyásokat hoztak létre, a többi pedig, mondhatni már történelem.

A harmadik szezonját a lovasberényi Kertet Nevelek közösségi gazdaság egy jelentős növekedéssel kezdte meg, ugyanis a korábbi 3300 négyzetméteres terület mellé – amiből 2500-at műveltek – újabb földeket vásároltak a közelben, így már összesen 6500 négyzetméteren gazdálkodnak teljes ökológiai szemlélettel.

A nagyobb terület egyúttal azt is jelenti, hogy többet és hosszabb időn át tudnak termelni. A régi 100 négyzetméteres fóliát és 30 négyzetméteres palántázót az új területen egy 500 négyzetméteressel egészítették ki, ennek köszönhetően télen sem kell majd leállniuk. Ha minden a tervek szerint alakul, április közepén indul az idei szezon, és egészen jövő március végéig szállítják a dobozokat a tagoknak: karácsonyig hetente, utána havi egy-két alkalommal, így jön ki az évi 40 kosár.

Tagok számában is gyarapodásra számítanak. Míg az első „próba” évben 5-8 tagjuk volt, tavaly már 28 kosarat készítettek össze hetente, és a kéthetiekkel kiegészülve összesen 37 tagot számlált a gazdaság. Idén a cél a heti 40 kosár, hosszú távon pedig maximum 60-70 tagban gondolkoznak.

A bővülés azt is jelentette, hogy Krisztának segítségre volt szüksége, így az idei évtől már a férje is teljes erőbedobással a gazdaságra koncentrál. Kriszta foglalkozik a palántázással, magozással, ültetéssel, valamint az adminisztráció is hozzá tartozik, férje jelentős szerepet vállal a kert fenntartásával kapcsolatos fizikai feladatok ellátásában.

csa grafika

közösségi mezőgazdálkodás egy olyan együttműködés, amelyben egy gazdálkodó és vásárlói alkotnak közösséget, hogy így segítsék egymást. A hosszú távú elköteleződésért cserébe a termelők biztos megélhetést, a fogyasztók pedig megbízható helyről származó, jó minőségű, egészséges, helyi élelmiszert kapnak.

Túltervezéssel a poloskák ellen

„Ami hatalmas kihívás elé állít szerintem minden gazdálkodót, akár konvencionális, akár ökológiai, az a szélsőséges időjárás. Az egyszerre lezúduló nagy mennyiségű csapadék és többnyire az ezt követő erős szárazság, valamint a nyári folyamatos nagy meleg, légköri aszály” – sorolja Kriszta a jelen kihívásait.

A biointenzív gazdálkodásnak is megvannak a maga buktatói, különösen, hogy még a bio vegyszereket is csak nagyon ritkán, szükség esetén használják. Ahogy Kriszta meséli, borzasztó sok kártevő van, különösen a poloska okoz nagy károkat. „Minden zeg-zugban megbújnak, több ezret tapostunk már szét. Nincs igazi tél, mellettünk nem gazdálkodnak, hanem épületek vannak, így ott is meg tudnak bújni.”

„A tagok tudják mivel jár a közösségi gazdálkodás. Ha mi sírunk, ők is sírnak, bár szerencsére erre nem szokott sor kerülni, mert mindig túltervezünk egy kicsit. Nagyjából 150 féle zöldség van a kertben. Folyamatosan próbálkozunk, így mindig tudunk meglepetést okozni a tagoknak, aminek nagyon szoktak örülni.” Például második éve próbálkoznak a labodával, illetve az okrával, újításként idén lesz az eper, spenót, sőt, a licsivel is tesznek egy kísérletet.

Teljesen más az íze a zöldségeknek, mint a boltiaknak

Írásbeli szerződést a tagokkal nem kötnek, de előzetesen mindig lefektetik a szabályokat szóban. Ritkán fordul elő, hogy valaki év közben szállna ki, ők általában azok, akik korábban nem ismerték a közösségi gazdálkodást, és idővel jönnek rá, hogy ez a rendszer mégsem nekik való.

Kriszta elmondása szerint a tagok háttere nagyon vegyes. Amellett, hogy a Kertet Nevelek tagjai között is dominálnak a kisgyerekes családok, már a fiatalabb generáció tagjai is képviseltetik magukat. Életkortól függetlenül közös bennük, hogy a tudatosság jellemzi őket, ezért is választják a Kertet Nevelek vegyszermentes terményeit.

„A szervezetnek is sokkal jobb, és ízletesebbek, frissebbek az élelmiszerek. Gyakran kapom azt a visszajelzést a tagoktól, hogy teljesen más íze van a zöldségeknek, mint a boltiaknak.”

A visszajelzésekre, kapcsolatteremtésre főleg az átadáskor van lehetőség, habár az önkénteskedés lehetősége is mindenki számára nyitva áll. Ezen felül, a szezon elején a nyílt nap sem maradhat el. A munkaritmus miatt eddig több nem fért bele, de jó hír, hogy most három-négy közösségi napot is terveznek, hogy főzőcskézzenek, beszélgessenek a tagokkal, akik így testközelből is megismerhetik a gazdaságot.

„Szerencsére mindent megesznek”

Kétféle dobozméretez közül választhatnak a tagok a Kertet Nevelek gazdaságánál. A nagyobb egy négyfős család ellátását biztosítja, ebből létezik kétheti változat is. Ennek nagyjából az 50-70%-át teszi ki a kisebb doboz.

A szezonnak megfelelő zöldségek mellett bőven jut fűszernövényekből is a dobozba: izsóp, kakukkfű, borsikafű, majoránna, lestyán, tárkony, metélőhagyma, zsálya szerepel a sokszínű felhozatalban. Pár gyümölcs, ribizli, szamóca is felbukkan olykor a kosarakban. Eddig ritkán, de előfordult, hogy feldolgozott paradicsomot is kaptak a tagok, de mivel mostantól a téli hónapokban is szállítanak majd, így ez is bekerül az állandó kínálatba.

Az abszolút kedvenc, mint sokaknál, a paradicsom, abból bármekkora mennyiséget meg bírnak enni a tagok. A cikória azonban kikerül a kínálatból, mert bár nagyon egészséges, rendkívül keserű, így nem a tagok szíve csücske. „Szerencsére azért mindent megesznek” – mondja Kriszta, de ha valaki valamit nem szeret, ott igyekszik cserélni. Azért néha kihívások is vannak, tavaly például három kiló uborka érkezett minden héten, ott jelezték a tagok, hogy az sok volt, került belőle a komposztra is, de egy részét eltették későbbre.

Az összekészített dobozokat az alábbi napokon és helyszíneken lehet átvenni:

  • Vértesi Kamra Csákvár csütörtök
  • Lovasberény gazdaság péntek (de megbeszélés alapján a többi átadónapon is megoldható)
  • Székesfehérvár Jancsárkert Termelői Piac szombat
  • Velence péntek Tesco parkoló
  • Tatabánya, Budaörs szombat Tesco parkoló

Elérhetőségek:

Weboldal: www.kertetnevelek.hu
E-mail: info@kertetnevelek.hu
Facebook: Kertet Nevelek
Telefonszám: 0670/322-1441

Fotók: Kertet Nevelek

Reboot Logocofunded

Ez a tartalom Rebooting the food system projekt keretében, az Európai Unió pénzügyi támogatásával valósult meg. A projekt tartalmáért kizárólag a Tudatos Vásárlók Egyesülete vállal felelősséget, az nem tükrözi feltétlenül az Európai Unió álláspontját.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás