fbpx

Tarts velünk, legyél tagjaa Tudatos Vásárlók közösségének!

Csatlakozz hozzánk!

Az ökodivat forradalma

| Brita Belli, E/The Environmental Magazine

Hogyan vegyük rá az embereket, hogy odafigyeljenek arra, mit is viselnek? Helyzetkép a divat egyik fővárosából, New York-ból.

Manapság az öko-tervezők nem arról beszélnek, hogy miként
ihletik meg őket a hulló falevelek, vagy az olvadó jégmezők, inkább a futurisztikus
látványt nyújtó székek, az égbe törő felhőkarcolók és az összecsukható
kerékpárok ejtik ámulatba őket. Építészként gondolkodnak, az aktivistákra
jellemző viselkedés helyét a design és a textilek veszik át.

„A látványok sokfélesége: ahányféleképpen egy szék megtöri a
teret, vagy amennyi formát egy épület kivághat az égboltból, ez érvényes
szerintem egy öltözék és a test viszonyára is” – mondja Nina Valenti brooklyni tervező, aki 2002-ben jelent meg a piacon a
fenntarthatóság jegyében készült naturevsfuture
(természet kontra jövő) kollekciójával. „Az általam tervezett daraboknak
határozott, erőteljes szabása, formája és anyaga van.” Alkotásain megjelennek a
komoly berakások és a lágy redőzések csakúgy, mint a katonás feszesség és a
nőies sliccelések, a természetes erők és a technológia jinje és jangja. A
felhasznált alapanyagok között természetesen megtaláljuk a biopamutot, biogyapjút,
biokendert, bioszóját és az üdítős palackok újrahasznosításával készült
anyagokat is.

 

Forma és funkció

Az összecsukható kerékpár adta az ihletet Carol Young Los Angeles-i tervező egyik tavaszi
kollekciójához. Az inspiráció egészen pontosan a Dahon
összecsukható kerékpártól jött, amelyet egy, a fenntartható közlekedés
ösztönözésére létrejött cég tervezett. „Nemcsak a funkcionalitást imádtam a
Dahon Ciao-ban – mondja Young – hanem esztétikusságát, egyéni jellegét és
alakíthatóságát is.”

Young márkája, az „undesigned
(tervezés nélküli), tanulmány a fenntarthatóság jegyében készült hordató
divatról, amely kétségtelenül modern, hiszen hordható minden évszakban és helyzetben:
irodában, biciklin, metróban és járdán. Találunk testhezálló farmert pöttyös,
hasonlóan feszes ruhával párosítva, amelyet egy dekoratív női boleró koronáz.
Merész zsebek, lágy esésű kámzsák és gömbölyített szegélyek. „A rajzos vázlatok
helyett inkább papír modelleket készítek, amiket a valós világban tesztelt próbadarab
követ” – mondja Young. „A ruhatervezés olyan, mint a miniatürizált építészet,
építészet egy intimebb szinten.” Mindkettő gyakorlati tapasztalatokon alapuló,
funkcionális tervezési folyamat, mely a két dimenziót hárommá alakítja, és
amelyet erőteljesen meghatároz a felhasznált anyagok jellege. Ahogy a zöld
mozgalom megváltoztatja az építőipart, ugyanúgy hatással van a ruhaipar
alakulására is.”

Young, aki korábban építészetet tanult, és elkötelezett
kerékpáros, új életet ad az újrahasznosított anyagoknak és a bio alapanyagoknak,
amelyek segítségével divatos, a „városi nomádok” igényeivel együtt változó ruhákat,
szoknyákat, kabátokat és nadrágokat készít. A városi nomádok nagyvárosokban
laknak – Párizsban, New Yorkban, Londonban, San Franciscoban -,
tömegközlekedéssel utaznak, és olyan öltözékekre van szükségük, amelyek
rugalmasan végigkísérik az egész napjukat. A tervező megrendelői között
„művészt, filozófust, kutatót, építészt, kurátort, grafikust és filmes
szakembert” sorol, de hippiket nem említ.

Tulajdonképpen az „undesigned” formailag kötött fekete,
fehér és szürke ruhadarabjai közül nem sok illene egy Birkenstock lábbelihez
vagy egy mexikói ponchóhoz. A fenntarthatóság jegyében készült ruhadarabok
egyre inkább a jövő felé mutatnak, s nem a múltba. A világhálón a
fenntarthatóság jegyében való tervezés irányvonalát követő, építészetben és
divatban jártas művészeti szakértők vitáznak, például az Inhabitat.com-on a hulladékfából készült
dohányzóasztalok közti hasonlóságokról, vagy a fiftyRX3.blogspot.com-on arról, hogy
etikusak-e az újrahasznosított bőrből készült cipők. Emellett pedig ott vannak
az elkötelezett kézművesek, akik részletekbe menően tárgyalják, hogyan kell
bevásárlótáskákat kötni szétvágott műanyag szatyrokból vagy pénztárcát szőni
régi biztonsági övekből.

A ruhák átalakítása új szintre emelte a retro ideáját. A
tömeggyártású ruhadarabok egyformán olcsók és divatosak, és minden szezonban
egy újabb egyszer használatos árutömeg köt ki a szemétlerakókban. Az öltözékek
élettartamának növelése azonban túlmutat egy Levis farmer hátsó zsebeinek
újrahasznosításán. Az átalakítás ötlete sok helyen megjelenik: az amatőr
„csináld magad” weboldalakon – ilyen például az Ohmystars.net,
ahol megtanulhatjuk a pólósebészetet – a kézműves Etsy.com-on át, ahol páratlan szitanyomással
készült bambusz trikókkal találkozunk, az olyan butikokig, mint a Hairy Mary’s a new yorki Lower
East Side-on, ahol újjáalakított retro ruhák kaphatóak. Mindezekben közös az
alapelv: minden ruhadarabnak története van.

Jill Danyelle, a
közismert „divatőrült és művészeti csodabogár” azzal a céllal indította el a fiftyRX3-at, hogy egyik munkáját
dokumentálja, a weboldal azonban a feltörekvő zöld tervezők fórumává nőtte ki
magát. „A zöld divat már kétségtelenül kinőtte múltbéli, hippikkel
összekapcsolódó jelentését” – állítja Danyelle, aki az inhabitat.com divatszerkesztője is egyben.
– „Ez a gondolkodásmód ugyanúgy megjelenik az elit haute-couture tervezők
köreiben, mint a WalMart, a világ legnagyobb forgalmú áruházláncának
tömegtermékeiben. Szerintem ez az igazi térhódítás. Ugyanakkor a környezetbarát
tervezés piacon betöltött szerepe még mindig minimális, ezért nem mondhatjuk
azt, hogy jelentős tényezője lenne a divatiparnak.”


Az alternatívtól a mainstream-ig

Az 1990-es években a ruhaipar java nem osztotta Katharine Hamnett felháborodását a növényvédő szerek következtében meghalt munkásokat illetően – a tervezőnőt ki is közösítették. Miután olasz gyártójával megszakította kapcsolatát megpróbálta elkészíteni saját etikus kollekcióját – mindezt abban az időszakban, amikor szinte lehetetlen volt biogyapotot találni. 2007-ben azonban már az angol Tesco is árulta Hamnett fenntarthatóság szellemében készült modelljeit – így a tervező, aki hajdanán nem talált barátokra a divat világában, ma az ökodivat elitjének középpontjában áll.

Erkölcs és anti-divat

Míg az ökotervezők egy része személyes küzdelemnek tekinti
munkáját (újabb és újabb módszereket találva arra, hogyan használjon fel
stílusosan régi nyakkendőket és kidobott abroncsokat), mások erkölcsi alapon
állnak csatasorba. Az Edun nevű ír
márka (ami visszafelé olvasva „nude”, azaz mezítelen), amelyet a U2 énekese, Bono és felesége, Ali Hewson alapított Rogan
Gregory
New York-i tervezővel, világos tudtunkra adja küldetését. A
tervezők vevőik figyelmét az alapanyagul szolgáló pamut származására és
előállításának módjára szeretnék felhívni. Az Edun fakó, punkos stílusú
modelljei, a drága trapéz- és testhezálló farmerek mögötti mottó a „Kereskedelmet,
ne alamizsnát!”, amivel céljuk Afrika részesedésének növelése a gyapot
világpiacán.

Az afrikai gyapottermelők „lejárt szavatosságú növényvédő
szerekkel dolgoznak és súlyos egészségkárosodásnak vannak kitéve” – mondja Bridget Russo, az Edun szóvivője.
Előfordul, hogy a termelők „minden évet veszteséggel zárnak, és arra is van
példa, hogy 10-20 ember lakik egy kunyhóban, akik összesen egy pár cipőn
osztozkodnak.”

A bio-alapanyag-használat iránti elkötelezettsége mellett az
Edun nagy hangsúlyt fektet a fenntarthatóság jegyében való kereskedésre is –
így javítva a harmadik világ termelőinek gazdasági körülményeit. Minden
lehetséges esetben bio anyagokkal dolgoznak. „Jelenleg a pólóink és a gyapjú
termékeink 100%-a bio alapanyagból készül” – mondja Russo -, „és ez a teljes
kollekciónk felét teszi ki.”

Az 1980-as években az angol tervezőnő, Katharine Hamnett fektette le az anti-divat divatjának alapjait
merész fekete-fehér üzeneteket hordozó pólóival (mint a drogellenes „Válaszd az
életet!” feliratú trikó, amelyet George
Michael
viselt a Wham! egyik videoklipjében). Hamnett legújabb pólóján a „Mentsd
meg a jövőt!” felirat áll. E kollekciót az Environmental Justice Foudation-nel
(Alapítvány a Környezetvédelmi Igazságért) együttműködésben készített a
szervezet kampányához, amelynek célja a gyapot-ültetvényeken zajló gyerekmunka
felszámolása, különösen Üzbegisztánban.

 

Alapanyagok a
fenntarthatóság jegyében

A legnagyobb márkák megengedhetik maguknak, hogy kollekcióikhoz
nagy mennyisében biopamutot rendeljenek, de a kezdő ökodizájnereknek számtalan
kihívással kell szembenézniük. A legtöbb textilgyártó nem érdekelt abban, hogy
kis mennyiségben állítson elő különleges alapanyagokat, emiatt a tervezők
kénytelenek erőteljesen korlátozott színválasztékkal beérni (olajzöld,
zsákvászon-barna, szürkés tört-fehér), vagy kereshetnek kreatív alternatívákat
anyagok újrahasznosításával, s ily módon egyedi modellek készítésével. A New York-i
ökodizájner tehetségeket felvonultató Föld
Napja Projekt
-en (Project Earth Day) a brooklyni Bhara Shahpar tervezte pompázatos virágos ruha valósággal kiviláglott
a földszínű árnyalatok tengeréből.

Ez a divatshow volt az első, amit a Feltörekvő Zöld Építők New York-i csoportja (Emerging
Green Builders New York) rendezett. Az ökodizájnt minden lehetséges dimenzióban
megjelenítették a mosóportartókból, tejes és üdítős üvegekből készült kifutótól
az újrahasznosított kartonpapírból készült pódiumig. A fiatal tervezők 1500
dolláros díjért versenghettek, amelyet a New York-i öko-divat meghatározó alakjainak
divatbemutatója követett a Loyale,
naturevsfuture, Doie és Ryann márkákkal.

Shahpar volt az est stylistja, és az általa tervezett
vállpántos ruha ragyogó színekben pompázott: piros, kék és pink virágok
tarkították az anyagot, amely szinte a virágzást keltette életre. „Kétségtelen,
hogy a fenntarthatóság jegyében való tervezés legnehezebb része az anyagok és
textilek beszerzése” – nyilatkozta Shahpar. „A lehetőségek rendkívül
korlátozottak a színeket és a mintákat tekintve; leginkább azért, mert a
legtöbb gyártó és beszállító nagyon magasra teszi az egyedi anyagok minimálisan
rendelhető mennyiségét (180-tól 900 méterig). Ahogy nő a fenntarthatóság
szellemében készült ruhadarabok iránti keresket, úgy – reményeink szerint -a
gyártók is bővíteni fogják anyag- és színválasztékukat.

Egy másik brooklyni tervező, Raina Blyer a Ryann kollekciótól az egyszínű nyomatokhoz
ragaszkodik, amelyek gyűrtek vagy lágyan ráncolódnak, nőies formát adnak, de
nem akadályozzák a mozgást. Amikor a biotextilekről esik szó (leginkább a
kender, a szója és a pamut keverékeit részesíti előnyben), azt mondja, az
egyszerűség az egyetlen választási lehetőség. „Nagyon korlátozottak a
lehetőségek” – mondja Blyer – „és elég kevés a beszerzési forrás. További
problémát jelent az állag és a szín is.”

Amíg nem áll nagyobb anyagválaszék a szárnyaikat bontogató
tervezők rendelkezésére, addig néhányan, köztük Young is, tervezői ötletekkel
igyekeznek több színt és textúrát adni kollekcióikhoz. Vannak, akik a barátaik
vagy a családjuk körében keresgélik a hasznosítható anyagokat. A New York-i,
tetoválások és rock n’roll ihlette SDN pólók tervezői a trikókat üres
vászonként használják, és a szitanyomattal készült ruhadarabokat olyan
öko-butikokban adják el, mint a brooklyni Sodafine
és a manhattani Lower East Side-on található Kaight.
„Régi pólókat használunk és hidegvizes ruhafestéket” – mondja Kyle Goen, aki régi barátjával, Marcus Hicks-szel indította útjára
kollekcióját. „Szólunk a barátainknak, hogy ne dobják ki a régi darabokat.
Ezeket kitisztítjuk, megfestjük, majd szitanyomással látjuk el. Elég nehéz
olyan pólót találni, amin nincs semmilyen minta vagy felirat.”

A tervezők el akarják határolni magukat a múlt formátlan ökodivatjától,
amikor az olyan szavak, mint a „kender” vagy a „bio” a hippik vibrálóan színes
világához tartoztak. A színek terén ugyan korlátozottak a lehetőségek,
ugyanakkor a szabás, a fazon és a minőségi árukra jellemző árcédula kifinomult
ízlésre vallanak. Úgy tűnik, senki sem akar öko módon kinézni. Sőt, a tervezők
gyakran még büszkék is arra, hogy nem látszik ruháikon azonnal, hogy a
fenntarthatóság jegyében készültek.

„A legtöbben, akik a bemutatótermünkben vásárolnak (Los
Angelesben), a dizájn miatt jönnek be az üzletbe” – mondja Young. „Később
persze örülnek, amikor az anyagok eredetéről hallanak.”

Shahpar nem szeretné, ha beskatulyáznák és ráragasztanák a
„zöld” címkét. „Ösztönöz az a figyelem, amit ökodizéjnerként kapok” – mondja, „de
remélem, hogy a vevőim azért választják a modelljeimet, mert a tervezést magát
értékelik, azt a történetet és folyamatot, ahogyan egy-egy darab
megformálódott.”

 

A mainstream határai

Miközben az ökodivat lassan beszivárog a mainstream
divatirányzatok közé (például a Levis bio Eco Jeans modelljével, a Gap férfi
biopólóival és az American Apparel fenntarthatóság jegyében készült biokollekciójával),
a vásárlói igények eddig nem olyan mértékűek, hogy nagyobb piaci forgalmat
generálnának. Valójában csak az elkötelezett divatértők foglalkoznak azzal
igazán, hogy miből is készülnek a ruháik, a legtöbb vásárlót csak az ár érdekli
– ebben a versenyben pedig a biotermékek nehezen tudnak ringbe szállni. A
fenntarthatóság jegyében készült ruhadarabok vásárlásakor a vevőktől másfajta
gondolkodásmódot várnak el – azt, hogy tekintsenek globálisan a kérdésre: az
általuk megvett farmerrel vagy pólóval hogyan támogathatnak egy helyi biogyapot
ültetvényt, vagy minkét javíthatnak az afrikai termelők életkörülményein.

„Azt gondolom, hogy a jövőben is sokat fogunk találkozni
ezzel a féloldalas környezetvédelemmel: míg egyesek aggódnak a károsanyag-kibocsátás
és a globális felmelegedés miatt, közben nem vesznek tudomást a toxinokról vagy
a vizek fenntartásának fontosságáról” – mondja Danyelle. „Az én missziómmá a
környezetbarát öltözékek váltak, mert úgy érzem, ez a fenntartható életmód
legnagyobb kihívása.”

Young és tervezőtársai szerint a vásárlók tudatosságának
növelésére lenne igazán szükség. A vevők hozzászoktak az eldobható
öltözékekhez. Ehelyett megtehetnék, hogy a ruháikra úgy tekintsenek, mint „megbecsült
darabokra”. Young úgy gondolja „inkább veszek egy-két dolgot, amit igazán
szeretek, minthogy olyan göncöket halmozzak fel egy szekrénybe, amiket soha nem
hordok, vagy egyáltalán nem kötődöm hozzájuk.”

Ahogy az emberek elkezdenek bioélelmiszereket vásárolni és
egyre tudatosabban választanak, – vagyis a helyben termelt élelmiszerek mellett
döntenek -, talán elkezdenek azon is gondolkozni, hogy ki és hogyan termeli a
gyapotot, és ki készít belőle végül hordható ruhát. „Öröm, ha a termékek mögött
emberek állnak.” – állítja Danyelle.

Az Edun szerint már abban jelentős változást lehet látni,
ahogy a vevők magát a vásárlást megközelítik. De a cég, mint sok ökodivat márka,
elsősorban az elit vásárlóközönséget szolgálja ki. „Végül is, a vásárlás
politika.” – mondja Russo.

A gazdasági döntések jelentős hatással lehetnek arra, hogyan
készül egy ruhadarab. Bár a biopamut iránti kereslet – a bioélelmiszerek iránti
keresletet is maga mögött hagyva – 2005 és 2006 között a duplájára nőtt a Biofogyasztók Szövetsége (Organic
Consumers Association) szerint, ez még mindig csak nagyon csekély hányadát
teszi ki a piacnak. A Cotton Incorporated
ügyvezető alelnöke, Mark Messura azt
állítja, hogy az általa vezetett szervezet nyomon követte az elmúlt évtized
fogyasztói igényeit, és a vásárlók kevéssé érdeklődnek a biopamut iránt.
„Készítettünk egy átfogó tanulmányt a Bio
Kereskedelmi Szövetség
(Organic Trade Association) segítségével” – mondja
Messura. „Kiderült, a legtöbb fogyasztó nem érti mit jelent az, hogy bio,
főként a ruházatot illetően. Nagy részüket nem érdekli a környezetbarát anyagok
használata ezen a területen.” Ehelyett, mondja az alelnök, a vásárlóknak a
színek, a stílus és az árak fontosak. Ahogy ő fogalmaz: „A ruhákat nem esszük
meg.”

A leglátványosabb környezetvédelmi változások a ruhaiparban
olyan vállalatokhoz kapcsolódnak, akik a saját vállalati renoméjukat szeretnék
emelni. A Gap cég például képviselőt delegált a Jobb Pamutért Kezdeményezés (Better
Cotton Initiative – BCI) igazgatótanácsába. A BCI a környezetbarát, a szociális
és gazdasági fenntarthatóság szellemében előállított pamutot népszerűsíti világszerte
és célja, hogy a „Jobb Pamut” használata 2012-ig általánosan elterjedjen az
ellátási láncban. Mások is csatlakoztak a BCI-hez, így a H&M, az adidas és
az IKEA is. Amikor a Gap ‘Banana Republic’ nevű üzletei kenderkeverékből
készült szoknyákat, illetve tanúsított fenntartható forrásokból származó fadobozokba
csomagolt parfümöket árusítottak, az környezetvédelmi körökben és a főáramú
médiában egyaránt pozitív visszhangot keltett.

1996-ban a Patagonia
(sport- és szabadidő márka) teljes sportruházati kollekcióját biotermesztésű pamutból
kezdte el gyártani. A cég példaértékű az etikus üzleti eljárások követésében.
Messura szerint a Patagonia erőfeszítései „igazán hitelesek és becsületesek”.

A fenntarthatóság szellemét követő divattervezés
trendformálóként tovább folytatja majd útját, hogy egyre nagyobb piaci
szegmenst hódítson meg, de a nagyvállalati kezdeményezések azok, amelyek
képesek ténylegesen hosszú távú változást előidézni a piacon. „A cégeknek
felelősséget kell vállalniuk azért, ahogyan a termékeik készülnek” – véli
Danyelle, aki a termékek államilag szabályozott címkézését is támogatja.
Ezáltal a fogyasztók tisztában lennének azzal, hogy az általuk vásárolt ruhák
megfelelnek-e társadalmi és környezetvédelmi gondolkodásmódjuknak. Minél többet
tudnak a vásárlók az általuk hordott ruhák összetételéről, annál inkább átlátják
majd a ruhák teljes életciklusát az alapanyag termelésétől a kész modellig. Az
ökodivat mozgalma valójában arról szól, hogy a vásárló kötődjön az adott
öltözékhez, ismerje annak „múltját”, s képes legyen lemondani a rövid
élettartamú ruhadarabokról.

 

Megjelent az E/The
Environmental Magazine
-ban. Lefordítva és közzétéve a kiadó engedélyével.
Fordította: Németh István.

Kép [c] Project
Earth Day

Kapcsolódó cikkeink

További cikkek

Legnépszerűbb cikkeink

További cikkek