fbpx

| Tudatos Vásárlók Egyesülete

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Nyolc érv az autómentes élet mellett

Számos tanulmány szerint az amerikaiak egyre kevesebbet vezetnek.  A fiatalok körében már nem presztizskérédés az első autó megvásárlása. Ennek sokkal több előnye van, mint elsőre gondolnánk. 

Az amerikai lakosság körében kevesebb embernek van autója részben pénzügyi okokból – diákhitelt fizetnek vissza így nem engedhetnek meg maguknak jelentősebb kiadásokat – vagy amiatt, hogy olyan városba költöznek, ahol az autó, nem hogy nem szükséges, de inkább terhet jelent. A népesség egésze által levezetett kilométerek száma is évek óta csökken, a benzin árával együtt. Lássuk milyen előnyökkel jár mindez.

 

1. Pénztárcakímélő

Az autó fenntartása, karbantartása és biztosítása jelentős kiadásokkal jár, melyek a havi költségvetés jelentős részét felemészthetik. Míg a II. világháborút követően a személygépkocsi a szórakozás egy formáját testesítette meg, mára egy hasznos eszközzé lépett vissza, amely segíti az közlekedést.

Ha az autós közlekedés kiváltható gyaloglással, kerékpározással vagy tömegközlekedéssel, a költségek is jelentősen lecsökkennek. Ennek köszönhetően a jövedelmünket sokkal kellemesebb dolgokra fordíthatjuk, mint a fékek megjavíttatása.

 

2. Fellendíti a helyi vállalkozásokat

Az autómentes életet élők havi költségvetését nem terhelik az autóval kapcsolatos kiadások, így ezek az emberek többet költhetnek étterembe járásra vagy más jellegű szórakozásra. A gyalogosbarát városrészek több gyalogos fiatalt vonzanak, ami fellendíti a vállalkozásokat és az éjszakai élet. Emellett megjelennek a nyugdíjasok és azok a szülők is, akiknek már kirepültek a gyermekeik, így nincs szükségük már autóra, hogy futballedzésre vagy zeneórára hordják a csemetéket. Ők elsősorban a város kulturális lehetőségeit keresik, az éttermeket és az üzleteket.

 

3. Javítja az infrastruktúra hatékonyságát
A sűrűbben lakott városrészek növekedése sokkal fenntarthatóbb a szétterülő peremkerületek fejlődésénél. A külvárosok az ötvenes-hatvanas években virágoztak fel a személygépkocsik tömeges elterjedésével egy időben, az autópálya lehajtók környékén, ahol helyet kaptak a bevásárlóközpontok és üzleti parkok is. Az fejlődő infrastruktúra vonzotta a lakosságot, a lakosság növekedésével viszont szükségessé vált az infrastruktúra további fejlesztése.  Legyen szó út-, vízhálózat, vagy iskolafejlesztésről ezeken a területeken nagyon költségesek a beruházások a nagyobb távolságok miatt.  A fejlődés számos esetben a meglévő infrastruktúra elhagyásával is járt – például Detroitban – felbecsülhetetlen mennyiségű hulladékot hátrahagyva.  Az autómentes élet segíti a meglévő infrastruktúra újrahasznosítását és fejlesztését.

 

4. Növeli a változatosságot

A sűrűn lakot területeken az emberek folyamatosan kapcsolatba kerülnek más etnikai, társadalmi- gazdasági csoportokkal, kultúrákkal és gondolatokkal. A világ különböző tájairól érkező gazdasági bevándorlók nagyobb valószínűséggel  nyitnak üzletet a város forgalmasabb részein, így lehetőséget adnak a lakosságnak, hogy megismerjék a szokásaikat és kultúrájukat. Erősíti a mások iránti nyitottságunkat, érzékenységünket, ha tőlünk eltérő  emberekkel kerülünk interakcióba.

Csatlakozz április 25-én az I bike Budapest felvonuláshoz!

5. Jó az egészségednek
Ha nincs autód hajlamosabb vagy többet sétálni. Ha tömegközlekedést használsz nagy az esélye, hogy az utad elején és végén sétálsz. Egyre több ember használ kerékpárt és közösségi kerékpármegosztó rendszert a fedett, örzőtt kerékpártárolók elterjedésének köszönhetően. A rendszeres könnyű testmozgás szükséges az egészséges tesúly megőrzéséhez, karban tartja a tüdőt és a szívet, erősíti az izmokat és a csontokat, segít megelőzni számos krónikus megbetegedést.

 

6. Jó a közegészségügynek
Ha kevesebb az elhízás és a krónikus megbetegedés, mint például a cukorbetegség vagy a magas vérnyomás, az egész társadalom is egészségesebb.  Ez csökkenti az egészségügyi rendszer leterheltségét, és az egészségügyi kiadásokat az egész lakosság számára.

 

 

7. Jó a levegőnek, amit belélegzünk
Annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedekben a gépkocsik ártalmas kibocsátása jelentősen csökkent, még mindig az autók felelősek a szén kibocsátás nagy részéért, azáltal, hogy káros vegyi anyagokat bocsátanak a levegőbe. Kevesebb autó az utakon tisztább levegőt jelent mindenkinek és számos krónikus megbetegedés csökkenésével jár, elsősorban a légzőszervi megbetegedések  területén, mint pl. az asztma.

 

8.  Jó a bolygónknak is

Az üvegház hatású gázok egyik fő forrását a közlekedés jelenti, amely nagy mértékben hozzájárul az éghajlatváltozáshoz.  Az elektromos járművek nem jelentenek igazi megoldást, mert kevesek számára elérhetők, és nagyon drágák. Kevesebb autó az utakon lassítja a globális felmelegedést, ami nem csak előnyös, de szükséges bolygónk túléléséhez.

 

Forrás: ecowatch.com

Tetszett a cikk? Nyomd meg a lenti gombot és támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással.  Köszönjük!

 

   

 

Legyél Te is a Tudatos Vásárlók Egyesülete büszke támogatója!

A TVE éves támogatói díja 2500 forint. És ezért kapsz egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is.

Kattints ide, ha szeretnél 5-15% kedvezménnyel vásárolni a TVE által minősített helyeken.

 
 

A cikk a Making cities resilient: chance of urban areas in Central European Countries programunk keretében készült. A projektet az International Visegrad Fund támogatja.

 

 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás