fbpx
növényi értrend európa covid

Növényi étrend hús helyett, műanyagmentes csomagolás és mi még? Erre tart Európa a Covid alatt

Tízből nyolc európai fogyasztó változtatott húsfogyasztási szokásain a Covid alatt: a fogyasztók fele eszik több alternatív húskészítményt most, mint a pandémia előtt. Trendek az Amcor globális csomagolás gyártó által publikált friss kutatásból.

A kutatás során 1000 nyugat- és dél-európai (Egyesült Királyság, Németország, Franciaország, Olaszország, Hollandia), a húskészítményeket is szívesen vásárló fogyasztóval készítettek interjút. Azt vizsgálták, hogy a növényi alapú élelmiszeripar növekedése – a koronavírus tombolásával együttesen – hogyan hat a fogyasztók vásárlási szokásaira, illetve csomagolás-preferenciáira.

Az eredmények alapján a vásárlók fenntarthatóság iránti elkötelezettsége változatlan: a válaszadók 75%-a mondta azt, hogy hajlandó lenne többet fizetni fenntarthatóságot tanúsító jelöléssel rendelkező csomagolásért. Különösen fontos üzenet, hogy az alternatív húskészítményt fogyasztók most még inkább odafigyelnek a címkére, az összetevők listájára, mint korábban.

  • 20% szeretne részletesebb információt látni a termék csomagolásán,
  • 95% szeretné jobban érteni az összetevők listáját, vagyis, hogy mit is fogyaszt valójában.
  • 89% szeretné, ha jobban lehetne látni a becsomagolt élelmiszert.

Sokan szeretnének átlátszó csomagolást

“Az átlátszó, így a termék küllemét és állagát láthatóvá tevő csomagolás egyre inkább elvárás a fogyasztók körében – magyarázza Rosalia Rosalinova, az Amcor Flexible senior marketing menedzsere. A trend mögött valószínűleg az áll, hogy a vásárlók szeretnék látni, mit is vásárolnak voltaképpen, különösen, hogy a piacon most megjelenő alternatív húskészítmények még újdonságnak számítanak.”

“Az élelmiszercégeknek ugyanakkor azt is figyelembe kell venniük, hogy az átlátszó csomagolás arról is biztosítja a fogyasztókat, hogy az élelmiszer, amit vásárolnak, még friss és biztonsággal fogyasztható. Így a csomagolásnak – megjelenés és érzés szintjén – minimalistának kell lennie, de egyúttal nagyon jó minőségűnek is, hogy biztos egészséges maradjon az étel, illetve, hogy ne a szemetesben végezze.”

Állatjólét, zöldségek

A koronavírus miatt sok vásárló jobban átgondolja, honnan érkezik az élelmiszer az asztalára; megnőtt az immunrendszert erősítő és alacsonyabb környezeti terheléssel járó termékek iránti kereslet. Valószínűleg ez a trend a magyarázat arra is, hogy miért fogyaszt az európaiak fele kevesebb húst a járvány kitörése óta.

A kutatásból kiderült, hogy két fő oka van az alternatív húskészítmények iránti növekvő keresletnek: az állatok jólétével kapcsolatos aggodalmak, és az, hogy a fogyasztók szeretnének több zöldséget beépíteni az étrendjükbe – magyarázza Rosalinova.

Friss, vegyszermentes, egészséges élelmiszer közvetlenül a gazdáktól – a közösségi gazdaságok 2022-ben is várnak

A kutatásról készült, Élelmiszercsomagolás és alternatív húskészítmény-rajongók: így változtatja meg az európai fogyasztási szokásokat a vásárlók szemfülessége című jelentés országonként lebontva mutatja be a kutatás eredményeit. Ebből kiderül, hogy

  • Olaszországban a legmagasabb azon fogyasztók aránya (43%), akik a pandémia idején több alternatív húskészítményt fogyasztanak, mint előtte.
  • Az Egyesült Királyságban a legmagasabb azon fogyasztók száma, akik teljesen leálltak a húsevésről (12%) a pandémia alatt. Az első olyan étterem az Egyesült Királyságban, amelynek étlapja több mint fele részben növényi alapú, a Wagamama volt tavaly.

Sütőtök, zeller, cékla – 3+1 zöldségkrém recept téli idénynövényekből

3/4 fizetne többet a zöld csomagolásért

Az Amcor 2020-as, “It’s a Wrap” című jelentése kimutatta, hogy

  1. az európai fogyasztók 72%-a hajlandó lenne 5%-kal többet fizetni a környezetbarátabb, fenntarthatóbb élelmiszer-csomagolásért.
  2. 2021-ben az alternatív húskészítményeket vásárlók 75%-a jelezte ugyanezt.
  3. A válaszadók 67%-a arról számolt be, hogy rendszeresen megnézik a termékcsomagolást vásárláskor, hogy meggyőződjenek a termék fenntartható és környezetbarát mivoltáról; az “újrahasznosítható” és a “kevesebb műanyag” kifejezések a legnépszerűbbek körükben (30%, illetve 25%).
  4. Az Egyesült Királyságban az “újrahasznosítás” kifejezés különösen népszerű volt, a fogyasztók 38%-a emelte ki, míg a “kevesebb műanyag” kifejezés ez európai átlaghoz hasonló mértékben volt szintén népszerű.

Növényi alapú készítmények

Ahogy az alternatív húskészítmények kínálata évről-évre nő, az élelmiszercégek közti verseny élesedik, ráadásul a fogyasztók egyre inkább környezetbarát, fenntartható, informatív és vonzó csomagolást várnak el.

Az előrejelzések szerint az európai alternatív húskészítmény-piac (összesített éves növekedési rátája) a 2020-2027-es ciklustól kezdve 28,67%-kal fog növekedni. “Míg a járvány alatt a hússal kapcsolatos fogyasztói szokások, illetve az alternatív húskészítmények piaca némileg megváltozott, a vásárlók fenntarthatósághoz való hozzáállása szinte egyáltalán nem változott.”

A fogyasztói döntés alapvető szempontjai a kedvező ár, a fenntarthatóság, a biztonság és a tápérték, ezért fogyasztóként számíthatunk rá, hogy ezeket az élelmiszercégek – jogosan vagy sem – használják is a címkéken.

Nem mindegy, mit eszel!

Élelmezésünk, élelem beszerzési rendszerünk óriási hatást gyakorol az éghajlatváltozásra, konzerválja a szegénységet, fokozza a természeti környezet pusztulását. Az éghajlatváltozás és globális kizsákmányolás az EU polgárainak a jövővel kapcsolatos aggodalmai között az első helyen áll. Az EU polgáraiként, magánszemélyként a mi felelősségünk is szerepet vállalni a világ előtt álló kihívások megoldásában.

Kövesd a #GoEAThical és az #OurFoodOurFuture hashtaget a Facebookon és az Instagrammon, iratkozz fel hírlevelünkre és értesülhetsz a kampány következő állomásairól.

Ne tápláld tovább a kizsákmányolást! A pénzed szavazat!

Képek: Tudatos Vásárlók, Canva.com

ökokör háztartászöldítés ofofEz a tartalom az Innovációs és Technológiai Minisztérium FV-I-21/C jelű pályázata támogatásával,  az Európai Unió  #OurFood.OurFuture projektje keretében valósult meg, semmilyen tekintetben nem tükrözi az Európai Unió álláspontját.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás