fbpx

| Bán Dávid

Nem támogatják a jogszabályok az iskolai konyhakerteket

Kevés iskola meri bevállalni, hogy konyhakertjében, a diákok bevonásával termesztett zöldséget, gyümölcsöt a saját intézménye közétkeztetésére használja. A bizonytalanság oka nem utolsó sorban a zavaros jogszabályokban rejlik.

Az 1997-ben megfogalmazott Egészségügyi törvény általánosságban foglalkozik az élelmiszer-előállítás alapkövetelményeivel: „49. § (1) Élelmiszert csak olyan anyagokból, illetve anyagok alkalmazásával és oly módon szabad előállítani, kezelni, forgalomba hozni, illetve külföldről behozni, amely megfelel a közegészségügyi előírásoknak.”

Cikkünk első részében olyan iskolákat mutattunk be, amelyek saját konyhakertet működtetnek.

A közétkeztetésben történő élelmiszer-előállítás feltételeire egy 1999-ben, három minisztérium által közösen létrehozott együttes rendelet vonatkozik: „3. § (3) A közétkeztetésben a termékek előállítása során a vendéglátónak, közétkeztetőnek saját élelmiszerbiztonsági rendszert kell működtetnie a biológiai, a kémiai és a fizikai veszélyek megelőzését szolgáló HACCP rendszer elvei alapján.”

A további élelmiszerbiztonsági törvények leginkább a kereskedelmi célú élelmiszer-előállítással és -forgalmazással foglalkoznak, amely nem érvényes az iskolákra. Így az iskolaudvaron megtermelt és a helyi közösség számára elkészített élelmiszer felhasználhatósága leginkább a háztartások saját fogyasztásra történő élelmiszer-előállításra vonatkozó szabályára, pontosabban szabályozatlanságára emlékeztet.

Mindemellett, az Európai Unió ajánlását figyelembe véve, nem tiltható meg, hogy saját kertünkben termelt almából készített pitével kedveskedjünk gyermekünk osztálytársainak, vagy akár egy iskolai rendezvényen kínálgassuk azt. Ugyanakkor minden jogszabály kimondja az élelmiszert előállító felelősségét, aki felel az összetevőkért és az előállítás folyamatáért, illetve, ha úgy érzékeli, hogy nem megfelelő minőségű a termék, az ÁNTSZ-hez fordulhat annak kivizsgálásra.

A törvényi megfelelés problematikáját emeli ki az FVM jogszabály-értelmezése is, amely szerint általában nehezen megállapítható a nem kereskedelmi, de mégsem magán jellegű élelmiszer-előállítás határvonala. A közétkeztetésre vonatkozó szabályozás érezhetően csak a külső beszállítók és nagyüzemi előállítók hatásköreit tárgyalja.

Nem csoda tehát, ha sok iskola nem meri felhasználni az általa előállított alapanyagokat, jobb esetben pedig – amelyre a fent említett jogszabály lehetőséget ad – önmaga állít fel saját élelmiszerbiztonsági rendszert, amelyet az ÁNTSZ rendszeresen ellenőriz. Van, amikor maguk a települések szabályozzák a közétkeztetésre vonatkozó rendeleteket.

Nehéz általános receptet találni, miként működtethető jól egy konyhakert, az ilyen intézmények miként tudják felhasználni az itt termelt zöldségeket, gyümölcsöket. Az élelmiszerbiztonságért felelős Magyar Élelmiszerkönyv sem tartalmaz konkrét ajánlásokat a témával kapcsolatban, az egyes területeken bevezetett HACCP rendszer pedig csak az élelmiszerek „megsemmisítéséről” rendelkezik.

 

Ha ismersz olyan iskolát, ahol sikerült konyhakertet kialakítani és működtetni, írd meg nekünk a tapasztalatokat a cikk alatt lévő kommentbe, vagy a szerk[kukac]tudatosvasarlo.hu címre! Utóbbiakat szívesen közzétesszük olvasói levélként.

 

Kép [cc] beautifulcataya

A cikk az SZMM támogatásával az “FV-I-10-B-0019 Tanácsadó irodák és klubok működtetése és fejlesztése” című pályázat keretében készült.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás