fbpx

| Szvetelszky Zsuzsanna

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Nem játék ez, gyermek – de nem is ennivaló!

Ha ugyanannyiba kerül az édesség, ami mellé egy játékot is csomagoltak,
mint a másik játék nélkül, az első kerül a kosárba. Mit mondhat erre a
szülő a kisiskolásnak?

Hiába kezdünk magyarázni a beetetés veszélyeiről:
a száraz érvek elsikkadnak a színes játékfigurák csábítása mellett. Egyre több,
gyermekeknek szánt termékre – elsősorban kukoricapelyhekre, rágcsálnivalókra –
aggatnak „járulékos jutalmat”.

A csapda mégsem dupla-, hanem triplafenekű:
a vacak minőségű műanyag figurák jórészt hollywoodi termékekhez kötődnek, a
legújabban bemutatott rajzfilmek, játékfilmek főszereplőit formázzák. Minden
dobozhoz csak egyet-egyet, lehet hát gyűjtögetni is, aki véletlenül két
azonosra lelt, vad csereberébe kezdhet a hasonlóképpen beetetett kortársakkal:
egy vásárlás százat gerjeszt. A csatolt gadget
az önkifejezés eszközévé válik, hiszen a gyerekközösségekben számít, kinek
melyik figura van meg, ki birtokolja már a teljes sorozatot.

Könnyebben érthető a veszély, ha egyszerűen
– és képszerűen – horognak hívjuk az árukapcsolás eme különlegesen komisz
típusát, amely a friss és képlékeny elmével rendelkező gyermekeket célozza. Igaz,
például a felnőtt nőket is csábítják a kozmetikai termékek mellé csomagolt aranyos,
hívogató apróságok, de lelkük rajta, hogy felnőtt fejjel minek dőlnek be. Sőt,
a gyermekének vásárló felnőtt magánügye az is, hogy azt a tápszert (egyáltalán:
tápszert?) veszi-e meg, amelyik mellé csokipudingot csomagoltak – pár hónapos
csecsemőjének még nincsenek preferenciái.

A gyermek viszont nem rendelkezik azokkal,
a személyiségfejlődés során fokozatosan kialakuló kontrollkészségekkel, amelyek
segíthetnének neki választani, esetleg nemet mondani a termékre és az általa táplált legendára, mítoszra
is. Mert a Játékgyár Rt. ma már
egyenesen a Csokicég Rt. számára
fejleszti ki egyedi termékeit, amelyek természetesen kompatibilisek a Játékgyár
Rt. amúgy már régóta kapható készleteivel (persze csak „a készlet erejéig” –
sietni kell hát a vásárlással!).

Nem az a legnagyobb gond tehát, hogy
játszva eszünk, vagy hogy evés közben játszunk, hanem hogy mindkét cselekvés
függő jelleggel kötődik a médiafogyasztáshoz. A gyártók, termelők szakemberei
magasan képzett pszichológusok, akiknek világos a célja: a termék láttán
olyasmi történjen velünk, amit Pavlov pontosan leírt mára klasszikussá vált
reflextanában.

Konkrétan: a játék a menü része lett. Nem
az előétel-leves-sakk-főétel-desszert változatban, hanem például az ugyancsak
egészségtelen ételeket árusító gyorséttermek kötődés-erősítő mélylélektani
stratégiájában. Ezek a stratégiák az érzelmi vásárlást támogatják, a gyerekek elsősorban
nem az ételre vannak kiéhezve, s nem is az adott játékra, hanem az emocionális
élményre, amit a reklám társít a termékek mellé.

Ezen a ponton fontos leszögezni, hogy a
gyorséttermek és az édességgyártók célcsoportjaként szegmentált szülők
többnyire nem ismerik sem a helyes táplálkozás alapelveit, sem a
gyermeklélektannak a becsalizhatóságra vonatkozó tudományos eredményeit. Nem
ismerik a tételt: mondd meg, mit eszel, és megmondom, ki vagy.

A teljes körű és érvényes informáltság
egyébként reménytelen, amikor közel ötvenezerféle élelmiszer-termék van
forgalomban. Jobbára csak a tehetősebbek és a műveltebbek engedhetik meg maguknak
az egészségesebb táplálkozást – egy három éve lezajlott hazai (GfK) piackutatás
szerint ez a legfőbb trend a rendszerváltás óta megváltozott
élelmiszerfogyasztásban.

Az archaikus közösségekben a fogyasztásra
vonatkozó szabályok egyike így hangzott: Ha
szeptember, akkor szüret!
Ma ezt a tapasztalatot természeti ismeretek híján
és a média beágyazásának köszönhetően így is helyettesíthetjük: Ha kukoricapehely, akkor műanyag rajzfilmfigura.
Vagyis a kontrafogyasztás így alakítja a régi mondást: mondd meg, mit eszel, és
megmondom, mit játszol és kik a szüleid!

Grastyán
Endre
idegfiziológus állatkísérletei kimutatták, hogy több, a
létfenntartáshoz abszolút felesleges tevékenység olyan élettani hatásokkal jár,
amelyek nélkülözhetetlenek az állatok egészségéhez. Bizonyos, hogy az emberi
fajra is jellemzőek ilyen tevékenységek, s hogy játék nélkül valami
pótolhatatlan vész el az életünkből.

Igen ám, de Jeremy Cherfas, akinek a játékpszichológiára vonatkozó eredményei
alapműveknek számítanak, így ír: „A
gyermek szempontjából nem az a lényeges, amit ő tesz a játékkal, hanem amit a játék
tesz ővele.”

Az árukapcsolással a mesterséges
adalékokkal dúsított, egészségtelen élelmiszerekhez csatolt játékok esetében
amit a játék tesz a gyermekkel, az nem más, mint a beetetés. Folytatva a
gondolatmenetet idézzük fel Johan
Huizinga
történész elméletét: ő a törvényeket, a rendet, a mesterségeket, a
művészetet, a bölcsességet és a tudományt is a játékból eredezteti. Szerinte
„kezdetben játsszák a kultúrát”, vagyis a kultúra alaptényezői játékos formában
jelennek meg egy adott közösségben, majd megszilárdulásuk, kanonizálódásuk után
a játékos elem háttérbe szorul.

A beetetés kultúrájában élünk.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás