
| Tudatos Vásárló
Nem erősségünk a környezetbarát energiafogyasztás
Telekocsi, zöld energiaforrás, napelem, energiatakarékos háztartási gépek és járművek, csak néhány ötlet arra, hogy melyek lennének a legfontosabb területek a mindennapi élet energiafelhasználásának ésszerűsítésére.
A Farsang Andrea, a Corvinus Egyetem tanára és Alan Watt, a Közép-Európai Egyetem kutatója által ismertetett Barenergy nevű kutatási program hat európai ország intézményi és lakossági energiafelhasználási szokásait és annak a közelmúltban lezajlott változásait, illetve az energiahasználattal kapcsolatos általános ismereteket vizsgálta.
A hazánk mellett Franciaországra, Hollandiára, Nagy-Britanniára, Norvégiára, Svájcra koncentráló kutatás két fő területet emelt ki. Egyrészt az energiával való takarékoskodás lehetőségeit, másrészt az új, fenntartható energiaforrások kiaknázását. A kutatók által készített interjúk leginkább e két terület ismertségére, illetve a különböző érintett felek közötti kommunikációra fókuszáltak.
A felmérés során kiderült, hogy a hétköznapi fogyasztók főként a politikai közegből, az energiaszolgáltató társaságoktól és esetleg non-profit szervezetektől értesülhetnek az alternatív energiagazdálkodás lehetőségeiről.
Az is világossá vált, hogy a zöld energiahasználat fontosságáról, a fogyasztási szokások megváltoztatásának lehetőségeiről még mindig eléggé alacsony fokú ismereteink vannak. Ennek oka leginkább az említett három szektor kommunikációs és együttműködési hiányaiból erednek.
Fontos a háztartások reformja
A kutatás végeredményeként a szakértők a hétköznapi fogyasztási szokások felmérése alapján három területet emeltek ki, ahol a leginkább szükséges lenne a nagyobb társadalmi konszenzus, a jó kommunikáció és határozott cselekvés.
Elsőként: a mobilitás terén elemezni kell a tömegközlekedés, a kis távokon az autóhasználat illetve a telekocsi, a hibrid és üzemanyag-takarékos járművek szerepét.
A háztartásokban, amelyek az európai energiafogyasztás 40%-át teszik ki, leginkább a főzés és fűtés eszközeinek korszerűsítésével, illetve az energiatakarékos háztartási készülékek tudatos használatával lehetünk eredményesek. Erre példa az is, hogy az Európai Unió 1992 óta egyre több háztartási készülékcsaládra terjeszti ki azok energiaosztályának és -fogyasztásának kötelező és közérthető jelölését.
A harmadik terület a megújuló, zöld energiaforrások megismertetése, népszerűsítése, fejlesztése, így az alacsony energiaigényű házak építése, megújuló energiaforrások, jól kialakított bútorok és szabályozottabb fűtés használatával. A Barenergy program keretében elkészült interjúk elemzése lehetőséget nyújt a mindennapi élet energiafelhasználásáról való egyértelműbb kommunikáció kialakítására, a tudatosabb energiahasználat népszerűsítésére.
A cikk a Corvinus Egyetemen 2009-ben tartott Fenntartható Fogyasztás Konferencián elhangzott előadás összefoglalója.
Kép [cc] adambowie