A legnagyobb brazil narancslégyártók a narancs 60-80 százalékát kisebb gazdaságoktól vásárolják, s csak a maradékot termelik saját narancsligeteikben. A gyümölcs dobozáért (40,8 kg) körülbelül 780 forintnyit fizetnek annak a mintegy 2000 brazil termelőnek, akik narancsukat különböző módokon értékesíthetik a nagyvállalatoknak. Az egyik mód, hogy a narancslégyártó szervezi meg a teljes szüretet, a narancsszedő munkások alkalmazásától kezdve egészen a gyümölcs gyárba szállításáig.

Ebben az esetben a termelő fix összeget kap a narancs dobozáért. Az árban előre megegyeznek, de ha a szüret alatt a világpiaci ár esik a New York-i tőzsdén, a termelőnek vissza kell fizetnie a különbözetet. A másik lehetőség, ha a termelő magát a gyümölcsöt adja el a gyártónak, ilyenkor azonban magának kell megszerveznie a szüretet és a szállítást a gyárba, ahol az aktuális napi áron válhat meg a terménytől.

A 2010-es szüreti szezonban a gazdák átlagosan 910 forintnyit kaptak a narancs dobozáért, ami nagyjából húsz forint körül kilónkénti árnak felel meg. A narancs világpiaci árának ingadozása azonban rendkívül szélsőséges. Aki ezt a lehetőséget választotta, annak dobozonként körülbelül 130 forintnyit kellett fizetnie a szüretért és 80 forintnyit a szállításért. Így tehát 720 forintnyit keresett a narancs dobozán. Végül pedig, harmadik lehetőségként a termelők fix áras szerződést is kötnek a narancsra, ez azonban nagyon ritka, mivel így a világpiaci ár esésének kockázatát a narancslégyárnak kellene viselnie, ezt azonban nem vállalják.

A kicsik feladják, a nagyok kartelleznek

A kockázatokat inkább a beszállító termelőkre hárítják. Ezzel sok termelő képtelen megbirkózni, és inkább felhagy a termeléssel. Az átvevési árat a termelési költség alá nyomó árpolitika oda vezetett, hogy nőtt a földnélküli, kétkezi munkások száma Brazíliában. 2009-re már a gazdák közel fele nem tudott annyi narancsot megtermelni, amennyinek a bevételéből biztosíthatná a saját túlélését. Mindez a termelés koncentrálódását eredményezte: ma a narancstermesztés 40 százaléka 51 termelő kezében összpontosul. Ők az összes termelő csupán 0,4 százaléka. Fejenként legalább 400 000 narancsfával rendelkeznek. A termelők háromnegyede viszont kisebb ültetvényeken gazdálkodik, amelyeken kevesebb, mint 10 000 fa áll.

A narancslé ellátási lánc minden egyes lépcsőjénél egyre nagyobb a koncentráció, a szereplők nagyobb érdekcsoportokba tömörülnek. Ennek eredményeképpen ma a sok apró, és a néhány nagy narancstermelő áll szemben mindössze három nagy feldolgozó vállalattal. 1970 és 1990 között még 15-20 kisebb narancslégyártó létezett, 2006-ra már csak négy nagy játékos maradt: a Cutrale a maga 36 százalékos piaci részesedésével; a Citrosuco 30 százalékkal; a Citrovita 12 százalékkal; és a Louis Dreyfus Commodities szintén 12 százalékkal. 2012-ben a Citrosuco felvásárolta a Cirtovitát. Így ma több mint 50 százalékban ez a három vállalat látja el a palackozókat narancslével és koncentrátummal.

A TVE egy nemzetközi projekt keretében Brazíliában járt, hogy személyesen győződjön meg a narancslé ellátási láncának visszásságairól.  A témáról készített hosszabb filmet 2013 decemberétől nézhetitek meg itt. 

Szakértők szerint a nagy 2012-es egyesülés révén a nagyvállalatok többet tudnak logisztikai programokra fordítani, illetve hatékonyabban használják ki a présüzemeket. Az ilyen fokú piaci koncentráció azonban rettentő hatalommal ruházza fel a három mamutvállalatot a nekik beszállító narancstermelőkkel szemben. Lehetőségük van arra, hogy a narancs árát folyamatosan a termelési költség alatt tartsák, hogy egyoldalúan és tisztességtelenül alakítsák az árakat és szabják ki a szállítási határidőket.

Minőségi kifogásokra hivatkozva nem fizetik ki rendesen a termelőket, és rendszeresen szerződést szegnek. Emellett a sajtóban megjelent vádak szerint gyártók a szüreti időszak alatt manipulatív eszközökkel alakítják a narancs világpiaci árát a New York-i tőzsdén. Vezető helyzetük megtartása érdekében saját terminálokat vásárolnak Európa, Amerika és Ázsia kikötőiben, és dömpingárat használnak, hogy kiszorítsák a vetélytársakat a piacról. „A szüreti időszak kezdetén a nagy légyártók megegyeznek egymás közt a termelőknek fizetendő árról. Ugyanazt az árat ajánlják és fizetik. Az exportárban is megegyeznek.” – állítja Flavio Viegas, az iparág egyik szakértője a Globo Rural című magazinban. 

Dino Tofini, a CTM Citrus hajdani tulajdonosa pedig, akinek cégét a Cutrale időközben felvásárolta, a következőképpen fogalmaz a Földnélküliek mozgalmárainak adott interjújában: „Szerdánként találkoztunk, hogy eldöntsük, kitől akarjuk venni a narancsot. Minden cég kapott egy régiót. Felosztottuk egymás közt São Paulo szövetségi államát. A Cutrale azonban mindenhol ott volt. A Citrovita inkább a Matão régióban volt jelen, mi pedig a Limeira régióban, ahol úgy 250-300 termelő volt.

Abban az időben egy 720 forintos árban egyeztünk meg.” 2012-ben az Brazil Citrustermesztők Szövetsége (Associação Brasileira de Citricultores) összeállított és nyilvánosságra hozott egy jelentést arról, hogy a nagyvállalatok még mindig összejátszanak, annak ellenére, hogy akkor már több éve folyt eljárás ellenük kartellgyanúval. A tőzsdei manipulációról és kartellezésről szóló vádak kivizsgálása nagyon sok éve folyik, és jelenleg is tart.

A palackozók is

A palackozók piacán hasonló a helyzet: egyre kevesebb cég rendelkezik egyre nagyobb részesedéssel. 2009-2010-ben 35 palackozóüzem dolgozta fel a brazil narancslé mintegy 80 százalékát. A koncentráció nem csak a termelésben és a palackozásban, de a kereskedelemben is megfigyelhető. Általában az élelmiszerkereskedelem egyre inkább a nagy láncokban koncentrálódik, a láncok száma viszont csökken.

Egyre kevesebb lánc ural egyre nagyobb piacot. A gyümölcslevek, így a narancslé egyre nagyobb részét is a szupermarketláncokban adják el. A Magyarországon megvásárolt gyümölcslevek negyven százaléka sajátmárkás termék, és leginkább diszkontláncokban és hipermarketekben vásárolják ezeket.

Tetszett a cikk? Támogasd az egyesületet egyszeri felajánlással. Köszönjük!

 A cikk „A narancslé útja: Facsarva, Brazíliából” című kiadványban jelent meg. A kiadvány megjelenését az Európai Unió támogatta. A kiadvány tartalmáért kizárólag a Tudatos Vásárlók Egyesülete felelős, és az semmi esetre sem tükrözi az Európai Unió álláspontját.