Mondom a szöveget:

„Végkiárusítás!
Boltunk bezárása miatt végkiárusítást tartunk!
-80%
2990,-
Női és férfi világszínvonalú márkás sportcipők – cipők!
Csak a mai napon 9-20 óráig!”

Néhány hete ilyen feliratú pólókban ilyen feliratú szórólapokat osztogató figurák árasztották el a budapesti  Ferenciek terét. A Kígyó utcában mobil plakáttartó állja el az arra járók útját, de volt, hogy két fa közé, celluxcsíkokra feszítve gazdagította a városképet a páratlan lehetőség.

Én kb. másfél éve találkoztam először ezzel a „csak a mai napon” tartott végkiárusítással. A Nyugatiban volt kiragasztva a felhívás, s mivel a kereskedést egy közeli utcában ígérte, ellátogattam. Két ifjú szerencselovag ült a megadott házszám kapualjában és kínai piaci árakon kínai piaci minőségű cipőket árult elszánt tekintettel. Még jó, hogy nem Kispesten akadtam össze a plakáttal… Hogy azóta – a Ferenciek terén – üzletet nyitottak alkalmazottakkal és hajléktalanok garmadát foglalkoztatják (ami szép és nemes), arra mutat, „boltjuk” mégsem áll a csőd szélén.

Bár a szlogen nem változott, a cég jelentős fejlődésen mehetett keresztül, ugyanis új üzletükben tett látogatásomkor már talán-eredeti Reebok csukát is találtam – igaz, nem 2990, sokkal inkább 8000 Ft-ért. Ami, ha akciós árfekvését felszorzom öttel (100%-ra, ugye), a sportmárka egyik csúcsmodellje lehet. Nyilván ennek tudható be a narancssárga zsákvászon felsőrész már-már művészien letisztult megjelenése. A kereskedés amúgy tele a koncra gyűlő emberekkel (-80%! A hülyének is megéri!). Minden modell fölött ott az „eredeti” ár áthúzva és a verhetetlen mostani. Hú, micsoda luxusszalon élheti permanens végnapjait!  Kérdésemre egy hűséges eladó bizonygatta, valahol valamilyen boltjukat föl kell számolni, ezért ilyen olcsó minden. Meg még: -Milyen bolt is az? -Nagy bolt! -Hol van ez a nagy bolt? -Sok helyen! Mindenfelé! -És mióta tart a végkiárusítás? -Ma! -??? -Egy hete! -De hát én már másfél éve… Ccca! (elfordul, kifordulok).

Egyébként mindegy, milyenek a cipők és mennyiért adják (tényleg olcsók), döntse el ki-ki, kell-e neki olyan, magánügy. Hogy totál hülyére veszik az embert, az a baj; akit csak félig sikerül (mint először engem), az is utazik valamennyit egy ki nem mondott „bocs, hazudtam!”-ért, az a baj; és telepakolják a várost a szemetükkel, az a baj. (Honnan is ismerősek ezek a módszerek…?)

Egyébiránt a felsorolt bűneikre nézve legalábbis nem rosszabbak, mint akármelyik csilli-villi skárpiszalon vagy nemzetközi szatócshodály, mindössze bántóan pitik. Bár minden egyes alkalommal berágok, mikor valaki a kezembe próbálja nyomni narancssárga betűs fecnijeiket (fenti szöveggel), nem tudom, miért legyek nyugodtabb, ha az intézményes formában végrehajtott zsigerelés televíziós reklámjait bámulom a szabadidőmben. Ott tartok, hogy még örülök is egy ilyen jelenségnek, ahol a tanulékony honi vállalkozókedvnek köszönhetően apró, háromdés maketten szemlélhetem a transz- és multinacionális áruházláncok csak elvontan megközelíthető működési mechanizmusait.  És ezek a szélhámosok legalább nem viszik ki a profitot. (Keblemre gyerekek!)