Moziban a Mindennapi kenyerünk

A Mindennapi kenyerünk nem az élelmiszeripar nagy leleplezése, nem magyarázza el, hogy mi miért rossz, mit, hogyan kellene másként csinálni. Nincs demagógia, szájbarágás. A képek és hangok magukért beszélnek – de csak a képek és csak a hangok: nincs ugyanis semmiféle kommentár, nincs narrátor. Helyeket (jobbára földeket és gyárakat), alapanyagokat (többnyire növényeket és állatokat), járműveket, valamint belező, aprító, keverő, válogató, csomagoló és ki tudja még mire szolgáló gépsorokat látunk. A bizarr kulisszák között olykor-olykor azért emberek is feltűnnek, hogy dolgozzanak az élelmiszeripar termékein. Valamiféle vizuális szimfóniát látunk, az ember alkotta mikrozmosz szilánkjait. A komponista ismeretlen. Puszta szembesítés ez, vagy ennél több? Mindenki döntse el ezt maga – a filmet csak ajánlani tudjuk.

A film hazai premierje január 17-én lesz a budapesti Cirko-Gejzir Moziban. Ebből az alkalomból közöljük a film rendezőjével, Nikolaus Geyrhalterrel készült interjút.

Mi indította el, hogy elkészítse a filmet?

Szeretek olyan helyeken forgatni, vagyis azokat bemutatni, ahol hétköznapi emberek nem járnak. Az élelmiszeripar pontosan ilyen, zárt terület: kevesen látnak bele. Azoknak a helyszíneknek, amiket a reklámokban látunk – kis kunyhó mellett tehén legel – semmi közük nincs az ételhez, ami az asztalunkra kerül.

A filmben nincs sem narráció, sem interjúk. Mi ennek az oka?

Ennek az az egyik oka, hogy maguk a munkások sem beszélgetnek igazán, amikor ezeket a feladatokat végzik. De igazából az történt, hogy felvettünk néhány interjút, aztán vágás közben meg kellett állapítanunk, hogy egyáltalán nem illenek bele abba, amit létre akartunk hozni. Egyszerűen zavaróak voltak. Ezért azt a radikális döntést hoztuk, csak a munkafolyamatokat mutatjuk be. Azt szeretnénk, hogy a néző gondolkozzon el azon, amit lát, és ez a forma talán segít ebben.

Miért nincsenek megnevezve a vállalatok és más konkrét adatok?

A film szempontjából lényegtelen, hogy a kiscsibéket Ausztriában, Spanyolországban vagy Lengyelországban válogatják-e a munkások; valamint, hogy évente hány sertést vágnak le. Ez a hírműsorok feladata.

Nehéz volt engedélyt szerezni a forgatásokra?

Néhány esetben nagyon könnyű volt. Sok cég büszke arra, amit elért a találmányok, az ergonómia vagy a termékbiztonság területén, ezért szívesen megmutatták nekünk. Másrészről vannak szép számban olyan cégek is, akik félnek a publicitástól a folyamatos élelmiszeripari botrányok miatt.

Ebben az esetben is botrány kirobbantása a cél?

Azt tartottam a legfontosabbnak, hogy megmutassam, hogy az állatok hogyan születnek, nevelkednek, és hogyan tartják őket annak érdekében, hogy a leghatékonyabb és költségtakarékosabb folyamat után frissen és betegségtől, valamint egyéb károsodástól mentesen kerüljenek a vágóhídra. Azt is figyelembe veszik, hogy a táplálék-kiegészítők és a stressz-hormonok bizonyos szint alatt legyenek. Arra senki sem gondol, hogy boldogok legyenek. Ha ezt botránynak nevezzük, akkor az egész életünk botrány, hiszen lelketlen hatékonyság mozgat mindent.

A cím szándékos vallási asszociáció?

Igen, mert a vallás szempontjából még drámaibb, ahogy a természettel bánunk. A film címét pedig szívesen vinném még tovább azzal a sorral, hogy: „És bocsásd meg a mi vétkeinket.”

Ugyanakkor a film a jelen történelmi kivonataként is megállja a helyét.

Én is így érzem. Archív anyagként is felfogható, amit majd 50-100 év múlva megnéznek, és ilyeneket gondolnak: „Ezt már akkor is alkalmazták.” vagy „Ezt még akkor is használták?” Ezért is készítettem a filmet úgy, hogy olyan időtlennek tűnjön, amennyire csak lehet. A Mindennapi kenyerünk olyan világot mutat be, ami nagyon távolállónak tűnik a néző számára, de közben tudja, hogy mégis részese. És mivel bemutat, és nem foglal állást, a nézőre bízza, hogy kitalálja saját magyarázatát.

Az interjú forrása: Cirko Film – Másképp Alapítvány

Kép [c] http://www.unseretaeglichbrot.at/

• #Étel-ital