
| Huzián Zsófia
A mosható pelenka 40%-kal csökkenti a környezetterhelést
A mosható pelenkával nem csak a környezetet kíméled, de pénzt is megtakarítasz, sőt még hazai gyártót is támogathatsz. Cikksorozatunkban segítünk eligazodni a mosható és a lebomló pelenkák világában.
2005-ben az Egyesült Királyság kormánya egy tanulmányt hozott nyilvánosságra, amely szerint az újrahasználható pelenka nem környezetbarátabb, mint az eldobható papírpelenkák. Bár a nézet mára megdőlt, a hatás nem maradt el. A környezettudatos magatartás egyik legkedveltebb publicisztikai témája lett a pelenka.
Azóta a brit kormány újravizsgálta a mutatókat, és bejelentette, hogy az újrahasználható pelenkák elterjedésével 40%-kal csökkenthető a széndioxid-kibocsátás. A mosható pelenka szektor a kezdeti visszaesés ellenére az új kisvállalkozások, termékek, anyagok és innovációk megjelenésével fellendült.
„A 21. század fogyasztói piaca megbizonyosodott róla, hogy a kényelem az elsődleges… (és)… valószínűleg nincs még egy olyan fogyasztói csoport, amelynek több időre és kevesebb feladatra lenne szüksége, mint a szülőknek. A mostani kisbabás szülők 90%-a eldobható pelenkát használ. E felmérés alapján a maradék 10%-nak is csak 2%-a ragaszkodik kizárólag a mosható pelenkához” – állítják egy 2008-as brit kutatás vezetői.
Bár a fenti számok figyelemre méltók, összehasonlítva más területen tapasztalt tudatos fogyasztói döntésekkel, érdekes, hogy a szülők zöld lelkiismerete akkor is nyugodtabb, ha egyszerre eldobható és mosható pelenkát is használnak ugyanannál a babánál.
Sally Hall így összegzi Öko-baba (Eco Baby) című könyvében: „Van néhány mosható és újrahasználható termék, amelyek remekül beilleszthetők a modern életvitelbe. Ne állítsunk elérhetetlen célokat magunk elé, amelyeket, ha nem sikerül elérnünk, rosszul érezzük magunkat. Újdonsült szülőként eléggé fáradtak és stresszesek leszünk egyébként is…. A bolygónknak még az is jobb, ha felváltva használjuk ezeket – és attól még, hogy eldobható pelenkát is használunk, nem kell felhagynunk a zöld szemlélettel.”
Állami támogatással a mosható pelusért
Egy kis összehasonlítás más országok és Magyarország tekintetében: a háztartási hulladék átlagosan 3-4%-át az egyszer használatos pelenkák teszik ki Angliában és hazánkban egyaránt. Egy pár éve készült tanulmány szerint Magyarországon évente mintegy 100 ezer tonna pelenka kerül a hulladéklerakókba. Egy kisgyerek pelenkás időszakában összesen mintegy 4000 pelenkát használ el, ami 500-800kg hulladékot jelent.
A brit kormány a pelenkahulladék csökkentése céljából indította el a „Valódi pelenka” nevű kampányt, amelynek keretében az anyukákat a mosható pelenkák használatára buzdítják úgy, hogy az eldobható és újrahasználható pelenkák közötti árkülönbözetet visszaigényelhetik.
Ennek előnye, hogy az adóból kevesebbet kell költeni hulladékártalmatlanításra, helyette viszont támogatják a mosószolgálatokat, tehát munkahelyet teremtenek. Továbbá a szülőknek nem kell egyszerre annyi pénzt pelenkára költeni, tekintve, hogy a mosható pelenkánál az egyszeri kezdő beruházás elrettentő lehet.
A hulladékmennyiség, vagyis az eldobható termékek használatának csökkentése érdekében tettek konkrét lépéseket Ausztriában is, ahol az önkormányzatok a mosható pelenkát ajánlják a lakosságnak. Egy Amstettenben végzett kísérlet során a résztvevők 15%-a állt át teljesen a mosható pelenka használatára, ennek köszönhetően egy év alatt 175 tonnával csökkent a hulladéklerakóba kerülő eldobható pelenka mennyisége.
– az újrahasználható pelenkák rohamos fejlesztése során egyre jobban érvényesülnek a kényelmi szempontok;
– anyagi megtakarítás: a mosható pelenkák használata fele annyiba kerül, mint eldobhatóé, a gyermek teljes pelenkás időszakára vonatkoztatva;
– kevesebb hulladékot termelünk, ami fontos szempont, ha figyelembe vesszük a növekvő szemétszállítási díjat.
– klímabarát lépés.
Tippek mosható pelenka használathoz
A brit kormányzat fent említett adatai bizonyították, hogy jelentős széndioxid-kibocsátás csökkenés érhető el az újrahasználható pelenkák használatával.
Nem hagyható figyelmen kívül viszont, hogy a környezeti hatások jelentős része a pelenkavásárlást követő felhasználáson is múlik. Ha főzve mosunk, öblítünk, géppel szárítunk és vasaljuk a pelenkát, akkor nem csökkentjük a széndioxid-kibocsátást. Ennyi erővel akár fölösleges is áttérni az eldobhatóról.
Ahhoz, hogy mosható pelenka használatával elérjük a 40%-os CO2-kibocsátás csökkenést, a következőkre figyeljünk:
- Használjunk „A” energiahatékonyságú mosógépet.
- Teljes töltettel használjuk a mosógépet, 60 C°-nál nem magasabb hőmérsékleten.
- Mosás előtt szárazon tároljuk a használt textilpelenkákat egy fedeles vödörben, amelybe illóolajat csöpögtettünk.
- Használjunk öko-mosószereket, és kerüljük a mesterséges fertőtlenítőt, öblítőszert, mert csökkentik a textil nedvszívó képességét.
- Használjunk mosható betétet és törlőkendőt.
- Kerüljük a gépi szárítást.
- Ne vasaljuk a pelenkát.
- Használjuk a mosható pelenkát több gyerekünkön is, vagy adjuk tovább.
A brit Környezetvédelmi Hivatal szerint újrahasználható pelenkák 2 és fél éves használata során 200 kg szén-dioxidot spórolhatunk meg, ami megfelel egy autó szén-dioxid kibocsátásának 1100 kilométeren.
Még egy ok: etikus gyártók
Elmondható, hogy nagy a megosztottság a nagy pelenkagyárak és az etikus gyártók termékeit használók között.
Az egyik oldalon a Procter&Gamble, a Pampers pelenka gyártójához hasonló nagy cégek állnak. A P&G az Egyesült Királyság eldobható pelenkapiacának 60%-át tudhatja magáénak, egyben a huszonkettedik legnagyobb vállalat a világon. 2009-es 79 millió dollárnyi árbevétele csak kicsivel nagyobb a 160 millió lakosú Banglades GDP-jénél, vagy Tunézia és Kenya együttes GDP-jénél.
Az Ethical Consumer cikkének alapját jelentő kutatás igen kritikusan számol be a P&G tevékenységéről, többek között a következők miatt: légszennyezés az USA-ban, a természeti környezet rombolása, genetikailag módosított egereken végrehajtott állatkísérletek, adóparadicsomban bejegyzett tevékenységek stb.
A másik oldalon a kis családi vállalkozások állnak, amelyek a konyhaasztalon kezdték összeölteni az újrahasználható pelenkákat, és most is többnyire kevés alkalmazottal, környezetbarát alapanyagokkal dolgoznak.
Tehát vásárlóként ismét nem csak a termékek, de a gyártók között is választanunk kell.
Összeállításunk az Ethical Consumer 2010-ben megjelent cikke alapján készült. Cikkünk következő részében arról olvashatsz, mire kell figyelni mosható pelenkavásárlásnál, valamint egy hazai pelenkavarró üzembe is ellátogatunk.
Kép [cc] lotusutol
A cikk az SZMM támogatásával az “FV-I-10-B-0019 Tanácsadó irodák és klubok működtetése és fejlesztése” című pályázat keretében készült.