pet palack

A MOL és a Fonte Viva nem kommunikálhat így tovább a palackokról

A Gazdasági Versenyhivatal a Tudatos Vásárlók Egyesületének álláspontját támasztotta alá a Fonte Viva ásványvízzel kapcsolatban: a palackozó Fonte Viva Kft., illetve a céget tulajdonló MOL Nyrt. zöld reklámjai, különösen a 100% újrahasznosított, 100% rePET, valamint a Palackból palack feliratok nem egyértelműek a fogyasztók számára, mert azok nem igazak sem a címkékre, sem a kupakra.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata szerint a Fonte Viva és anyavállalata, a MOL Nyrt. által használt 100% újrahasznosított és palackból palack állítások nem voltak egyértelműek a fogyasztók számára. Bár jogsértést nem állapítottak meg, a cégek vállalták kommunikációjuk módosítását. A probléma hátterében az áll, hogy a PET-palackok újrahasznosítása a gyakorlatban nem teljesen körforgásos, és jelentős veszteségekkel jár.

Mit mondott a GVH a Fonte Viva reklámjairól?

A GVH végül nem állapított meg jogsértést az ügyben. Ám a cégek kötelezettségvállalást tettek arra, hogy a jövőben egyértelműen és pontosan fognak kommunikálni. 

A Versenyhivatalnál több nagy italgyártóval – a Szentkirályi, Fonte Viva és a Coca-Cola – szemben 2023 novemberében tettünk panaszt, miután megelégeltük a palackos üdítőkkel és ásványvizekkel kapcsolatos megtévesztő zöld állításokat.

Panaszunkban a 100%-ban újrahasznosítható és a 100%-ban újrahasznosított állításokat, illetve a természetet ábrázoló képek megtévesztő használatát kifogásoltuk. A GVH eljárást indított az általunk panaszolt ügyekben. A Coca Cola – közös európai fellépésnek köszönhetően – végül meghátrált. A cég vállalta a kommunikációja átalakítását, most pedig ugyanez lett az eredmény a Fonte Viva termékei ügyében is.

Miért lehet megtévesztő a „100% újrahasznosított” állítás?

A Fonte Viva anyavállalata, a MOL Nyrt. az eljárás során csak a palackokra vonatkozóan tudta igazolni, hogy 100%-ban újrahasznosított PET alapanyagból készültek. A címkére és a kupakra nem, miközben az általunk kifogásolt üzenetekben a cég azt a látszatot is keltette, hogy a palack egésze, tehát a kupak és a címke is újrahasznosított anyagból készül. 

Hogyan működik valójában a PET-palackok újrahasznosítása?

A Tudatos Vásárlók Egyesülete évek óta minden eszközzel küzd a termékeket zöldre festése ellen, ami a gyártók és kereskedők számára óriási üzlet. Miért megtévesztő a PET-palackokat fenntartható megoldásként beállítani?

  • Az újrahasznosítási folyamat minden lépésénél veszteségek keletkeznek: a begyűjtés, a válogatás, a mosás, az újrahasznosítás és az új termékek gyártása során. Ez azt jelenti, hogy az újrahasznosításból nyert műanyag mennyisége jóval kevesebb, mint a palackok formájában forgalomba hozott mennyiség. Valójában az EU-ban a PET ital palacktestek újrahasznosítási aránya a becslések szerint csupán 55%. 
  • A fennmaradó mennyiséget elégetik, hulladéklerakókba kerül vagy a környezetbe szivárog. Bár az arányok magasabbak azokban az országokban, ahol betétvisszatérítési rendszert vagy más hatékony újrahasznosítási rendszereket működtetnek, a 100%-os arány ott is elérhetetlen.
  • Az italos palackok testéből nyert újrahasznosított műanyag nagy része nem új palackok gyártására kerül felhasználásra. Az EU-ban az italos palackok testéből nyert újrahasznosított PET mindössze 31%-át használják fel új palackok gyártására. 69%-át egyéb termékek, köztük textíliák és más csomagolási formák gyártására használják fel. Ezeket a termékeket viszont sokkal kisebb valószínűséggel gyűjtik össze és hasznosítják újra, és ha mégis, akkor alacsonyabb értékű termékekké. Ezt „downcycling”-nak nevezik.
  • A műanyag nem újrahasznosítható a végtelenségig. Az újrahasznosítási folyamat rontja a műanyag minőségét, ami azt jelenti, hogy egy bizonyos számú újrahasznosítási ciklus után muszáj új anyagot hozzáadni a minőség fenntartása érdekében. 

Összesítve:

ezen korlátok miatt a rendszerben keringő újrahasznosított PET teljes mennyisége sokkal alacsonyabb, mint amit az általunk kifogásolt reklámállítások sugallnak. A 100%-ban újrahasznosítható állítások, különösen, ha „körforgásos képek” kísérik őket tévesen sugallják, hogy a palackokat zárt körben és teljesen körforgásos módon újrahasznosítják más palackokká. 

Mit vállalt a MOL és a Fonte Viva?

A bepanaszolt cégek kötelezettségvállalási csomagot nyújtottak be a GVH-nak, amelyben olyan hangzatos ígéreteket tettek, mint hogy vállalják (a GVH közleményéből idézzük)

  • „a kereskedelmi kommunikációjukkal kapcsolatos belső folyamataik fejlesztését, 
  • egy megfelelési (compliance) szakértő kijelölését, 
  • valamint egy részletes belső megfelelési szabályzat kialakítását a jövőbeni kereskedelmi kommunikációk tekintetében, mely a környezeti állításokra vonatkozó intézkedéseket is tartalmaz…”
  • Ezen vállalásokon túlmenően a vállalkozások érdemi edukációs intézkedéseket is meghatároztak. A cégek vállalták, hogy olyan edukációs tartalmakat állítanak össze, melyek kiterjednek a palackozott termékek környezeti hatásaira és a palackvisszaváltási folyamat fontosságára is.

A GVH Versenytanácsa jogsértés vagy annak hiányának megállapítása nélkül zárta le az eljárást. Valamint kötelezően előírta a cégeknek a vállalások végrehajtását, amit a GVH fog ellenőrizni. 

A „Fogyasztók tájékoztatására, edukálására irányuló kötelezettségvállalásokat” mi magunk is nyomon fogjuk követni.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

    Egyesületünk nem fogad el pénzt cégektől, ezért cikkeinket hirdetések nélkül olvashatod. Működésünk fenntartásához viszont magánadományokat gyűjtünk. Támogasd a munkánkat, hogy tartalmaink ingyenesek maradhassanak azoknak is, akik nem tudnak adományozni!

    Megszakítás