fbpx
babakocsik állnak sorban egy áruházban

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Mitől jó egy babakocsi? Teszteredmények

Mitől jó egy babakocsi? Mindenki rávágja: első a biztonság! De legyen könnyen kezelhető is, hiszen egy ideig napi szinten fogjuk használni. Könnyű, nagyon picire összecsukható eszközt keresünk, a pihepuha komfortról nem is beszélve. Legfrissebb tesztünkből kiderül, hogy melyik babakocsi tudja teljesíteni ezeket az elvárásokat, és melyek esetében szükséges kompromisszumot kötnünk.

37 márka 114, a hazai piacon is kapható babakocsiját tesztelték partnereink nemzetközi laboratóriumban. A végső sorrendben a legnagyobb súllyal, 75 százalékban, a mindennapi használat során felmerülő szempontok értékelése számított bele. Ezen belül alaposan tesztelték:

  • a babakocsik irányíthatóságát különböző körülmények között,
  • a gyerekek elhelyezésével kapcsolatos részleteket (biztonsági öv bekötése/állíthatósága, rendelkezésre álló hely),
  • a babakocsik használhatóságát (összecsukás/kinyitás, ülés rögzítése, fék, tető beállítása),
  • hogyan tisztíthatóak a termékek (huzat levétele, felhúzása),
  • mennyire könnyű szállítani őket (lépcsőn fel/le, tömegközlekedési eszközre, illetve csomagtartóba helyezni).

Érdekesség, hogy a felső árkategóriás Cybex Gazelle S csupán átlagosan teljesített a vizsgált használati szempontok szerint. Mindazonáltal a termékcsalád többi tagja, a Cybex Eezy S és a Cybex Balios S Lux már sokkal jobb eredménnyel végeztek. Ez utóbbiak összesítésben is megelőzték a Cybex Gazelle S-t, amely egyébként gyengébb eredményei ellenére sokkal drágább, mint a másik két modell. Vagyis a teszt most is megmutatta, hogy nem elég márka alapján döntenünk, illetve, hogy márkán belül is nagyok lehetnek a különbségek, és ismét kiderült: a drágább nem minden esetbenjelent jobb minőséget.

A teljes, babakocsi teszt előfizetéssel megtekinthető itt a Tudatos Vásárlók tesztoldalán.

babakocsi teszt

Ergonómia

Ezen felül ergonómiai szempontból is értékeltük a termékeket különböző korosztályoknak megfelelően: 6 hónapostól egészen annyi éves korig, amennyit a gyártó megadott az egyes termékeire vonatkozóan. A tárolási funkciókat is pontoztuk, elsősorban olyan szempontból, hogy mennyire hozzáférhető az alsó tároló és nem esnek-e ki belőle könnyen a dolgok. Az ergonómiára kapott pontok 15 százalékkal, míg a tárolási funkciók pontszámai 10 százalékkal számítottak bele a végső eredménybe.

E szempontok vizsgálata során is találtunk gyengén teljesítő termékeket a népszerű márkák között is. Például a Maxi-Cosi Zelia és a Cybex Libelle ergonómia szempontból hagytak maguk után kívánnivalót. Ez utóbbi még a tárolási funkció terén is gyengén teljesített.

autós gyerekülés teszt

Autós gyerekülések tesztje 2022
89, a hazai piacon is kapható autós gyerekülést teszteltünk partnereinkkel. Vizsgáltuk a biztonságot frontális és oldalirányú ütközésnél, mennyire könnyen használhatók, milyen kényelmesek, tartalmaznak-e egészségre káros anyagot.

Biztonságosság

A babakocsik talán legfontosabb tulajdonsága, hogy biztonságban tudhassuk benne gyerekünket. A jelenlegi EN 1888-1 szabvány, melyet követniük kellene a gyártóknak, arra szolgál, hogy biztosítsa, a babakocsiban ülő gyermek nincs sérülésveszélyben. A szakértők vizsgálták, hogy a tesztelt babakocsik megfelelnek-e az összes előírásnak. A biztonság értéke súlyozással nem szerepel a végső eredményben, hiszen alap elvárás, hogy ilyen szempontból mindegyik ugyanannyira biztonságos legyen. Azonban amennyiben a modell a biztonsági vizsgálatsorozat bármelyik részén mégis megbukott, az összeredménye nem mehetett egy bizonyos pontszám fölé. Sajnos volt ilyen.

A 114-ből 28 termék átlagon aluli eredményt ért el a biztonság szempontjából.

A Petite&Mars Musca és a Recaro Sadena pedig kifejezetten gyengén szerepeltek.

Tartósság

A tesztelési folyamat legvégén azt is megnézték, hogyan bírták a babakocsik a strapát. Ellenőrizték tehát a babakocsik végső állapotát, amelyből következtethetünk arra, hogy mennyire lesz tartós egy-egy darab. Megvizsgálták, hogy a tesztelés után még mindig épek és teljesen működőképesek voltak-e.

Volt 6 termék, amely kifejezetten rosszul viselte a tartósság-tesztelést és gyakorlatilag működésképtelenné vált.

87 termék kiváló állapotban maradt a megpróbáltatások után is. A többi babakocsit többé vagy kevésbé megviselte a tesztelés, de még használható állapotban maradt.

A teljes, babakocsi teszt előfizetéssel megtekinthető itt a Tudatos Vásárlók tesztoldalán.

babakocsi teszt

Ár

Az árakat tekintve kimondottan jelentős a szórás; a tesztelt termékek átlagára ugyanis 32 000 Ft és 560 000 Ft között mozog. Semmiképp se gondoljuk, hogy a drágább egyértelműen jobb is, viszont azt is ellenőrizzük, hogy pontosan mit tartalmaz a csomag. Sokszor a babakocsikat szettben árulják, kiegészítőkkel, cserélhető üléstípusokkal, s ez egyben magyarázat a magasabb árra. Összesítésben az első 10 helyen végzett babakocsik között találunk 50 000 Ft-os és 403 000 Ft-os darabot is. Márkákat tekintve Cybex, Nuna, Kinderkraft, Easywalker, Paxi-Cosi, Peg-Perego, Baby Jogger és Joie Finiti termékeket. A babakocsik részletes értékelése elérhető a tesztben, amely használatával könnyen összehasonlíthatóak az egyes termékek.

MIÉRT FIZETŐS AZ EREDMÉNY? 

Az International Consumer Research & Testing (ICRT) 1990-ben létrehozott, egységes sztenderdeket követő termékteszteléssel foglalkozó szervezet. A célja az, hogy megalapozott információkkal segítse a vásárlókat. A hálózat fogyasztóvédelmi szervezeteket fog össze Európából és a világ minden tájáról. Minden tagja reklámmentesen, gyártóktól, kereskedőktől és politikai pártoktól függetlenül működik. Tesztjeik olyan vizsgálatokra alapoznak, melyekben nemcsak műszeres méréseket végeznek, hanem ki is próbálják, felhasználói oldalról is értékelik az adott árucikkeket.

A tesztek részletes eredményeit kizárólag az ICRT-hez tartozó szervezetek publikálhatják saját, erre a célra kialakított felületükön. A hálózat magyarországi tagja a Tudatos Vásárlók Egyesülete, a nemzetközi vizsgálatok részletes, fogyasztói szempontok mentén rendszerezett eredményeit, valamint a nálunk is kapható termékek – teszt publikálásának időpontjában aktuális – átlagos fogyasztói árát tesztes oldalainkon tesszük közzé.

A teljes, babakocsi teszt előfizetéssel megtekinthető itt a Tudatos Vásárlók tesztoldalán.


FV-19 pályázat logoEz a tartalom az Innovációs és Technológiai Minisztérium FV-I-22-19-C jelű pályázata támogatásával készült.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás