| Tudatos Vásárló
Mit és mennyit igyon a gyerek nyáron?
Nyáron a szülők energiájának nagy részét leköti a gyerekek programjának, felügyeletének megszervezése, az evés-ivás pedig gyakran azon múlik, épp akkor ott, a helyszínen mi elérhető. Pedig a hőség miatt a gyerekek éhségérzete csökkenhet, folyadékigényük viszont nőhet a több mozgás miatt. Mire figyeljünk és hogyan? – hasznos tippek Antal Emese dietetikustól, a TÉT Platform Egyesület szakmai vezetőjétől.
Vége az iskolának, az óvoda is zárva, nyakunkon a gyerekek, és épp elég azt megszervezni, mikor kivel legyenek, mivel töltsék az időt. Pedig a nyári meleg, a megváltozott napirend a fiatalok bioritmusát is felborítja, sőt éhségérzetük is csökken a kánikulában. Fizikai aktivitásuk viszont még nőhet is, ami tovább fokozza az amúgy is nagy folyadékigényüket. Emiatt is kell különösen odafigyelni arra, mit kínálunk nekik enni és inni – mutat rá Antal Emese dietetikus, szociológus, a TÉT Platform szakmai vezetője.
„Korábbi kutatásaink szerint a gyerekek közel fele nem reggelizik rendszeresen, nyáron pedig a késői ébredés miatt még nagyobb eséllyel marad el a nap legfontosabb étkezése.
✓ Már azzal sokat tehetünk, ha előző este elkészítjük a reggelire szánt szendvicset, például teljes kiőrlésű pékáruból, sok zöldséggel körítve.
✓ Odakészíthetünk mellé a hűtőben teát, limonádét, gyümölcslevet, hogy már reggel is igyanak a gyerekek. A nagyobbaknak akár az ebéd is elkészíthető előre, amit meg tudnak melegíteni maguknak. Ilyenkor kihasználhatjuk, hogy ők nagyon szeretik a házilag készített ételeket, legalábbis reprezentatív kutatásunkból ez derült ki” – javasolja a szakember.
Az egyszülős családokra az átlagosnál is nagyobb terhet ró a szünidei étkezések megoldása – mondja Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány vezetője. Esetükben ugyanis nem osztható meg sem az ételkészítés feladata, sem pedig a felügyelet a szülők között, mindent egyszemélyben kell biztosítaniuk. „Ilyenkor, a vakáció idején felértékelődik az együtt töltött étkezések szerepe is, ezért azt szoktam javasolni, hogy lehetőleg a vacsorát közösen költsék el, és ekkor kerülhet friss, meleg étel is az asztalra. Ennek testi-lelki szempontból felbecsülhetetlen értéke van a gyermekek fejlődésében.
A jobb időkihasználás érdekében a gyereket be lehet vonni a vacsora elkészítésébe: a zöldségek tisztítása, darabolása, a tálalás is lehet játékos feladat, és ilyenkor a tanulást sem veszélyezteti. A nagyobb, 11-18 éves gyermekek mintegy egyharmada segítséggel, másik egyharmada pedig anélkül is képes valamilyen megoldással ételről gondoskodni saját magának, például bevásárolni boltban, vagy elkészíteni egyszerűbb fogásokat. Ebben viszont a szülő odafigyelése, ismereteinek megosztása mindennél fontosabb. Érdemes például előre megbeszélni a gyerekkel, mit fog venni a boltban magának, így elkerülhető, hogy édességre, nassolnivalóra költse a pénzt a táplálóbb élelmiszerek helyett” – javasolja Nagy Anna.
Nyáron különösen oda kell figyelni arra, hogy eleget igyanak a gyerekek, mert erről hajlamosak megfeledkezni. Szervezetük viszont – az idősekéhez hasonlóan – hajlamos a kiszáradásra, és már néhány százaléknyi folyadékvesztés is okozhat panaszokat, például fejfájást, nyűgösséget, szapora pulzust vagy ájulást.
Mivel lehet rávenni a gyerekeket az ivásra? A gyerekek naponta 2-2,3 liter folyadékot fogyasztanak átlagosan, de nyáron a fokozott hőterhelés miatt a nagyobbak akár 3 litert is megihatnak.
✓ A legjobb szomjoltó nekik is a friss víz, amit érdemes kissé behűteni, mert így szívesebben és többet isznak belőle. Próbáljuk meg változatossá tenni a folyadékbevitelt, kínálhatunk nekik citrommal, uborkával ízesített vizet, olykor gyümölcslevet.
✓ Cukortartalmuk miatt a szörpökből és a hagyományos, cukros üdítőkből csak kis mennyiségben érdemes fogyasztani. Kisebb étkezésekre pedig kínálhatjuk őket tejes italokkal, hűvös joghurttal, kefirrel – ezek fontos tápanyagokhoz és plusz folyadékhoz juttatják a fiatal szervezetet.”
✓ Ha a nagyszülőkkel sétálni, kirándulni vagy táborba megy, mindig tegyünk a hátizsákjába egy vízzel teli kulacsot. Tudatosítsuk benne, hogy nála van a kulacs, rendszeresen igyon, és ha kifogyott, töltse föl vagy töltesse föl egy felnőttel.
✓ Ha játszótérre vagy olyan helyre megyünk együtt, ahol van csap, elég az is, ha a táskánkba teszünk egy bögrét vagy műanyag poharat, amit a helyszinen megtölthetünk.
A TÉT Platform Egyesületről
A Táplálkozás, Életmód és Testmozgás Platform Egyesület 2006-ban jött létre az életmóddal foglalkozó szakemberek, az illetékes kormányzati szervek, civil szervezetek és az élelmiszeripar képviselőinek bevonásával. A TÉT Platform legfontosabb célja a kiegyensúlyozott táplálkozás, a megfelelő életmód és az aktív testmozgás elősegítése a legújabb tudományos eredmények és a széles körű összefogás segítségével.
Ez a tartalom az Innovációs és Technológiai Minisztérium (FV-I-19) támogatásával készült.