fbpx

| Kalas Györgyi

Mit adjunk a gyereknek csoki helyett?

Sem a sóhoz, sem a cukorhoz nem ajánlott korán hozzászoktatni a gyerekeket – szól a jótanács, amit nem árt megfogadni. Íme néhány tipp és recept a cukor kiváltására.

A Magyar Gyermekorvosok Társasága egyik legutóbbi felmérése szerint a magyar gyerekek túl sok t, sokszor az ajánlott mennyiség ötszörösét is elfogyasztják egy nap. Emellett minden gyerek naponta kap édességet, 70%-uk többször is.

Nem árt tudni azonban, hogy a gyerekek eleve szeretik az édes ízeket, hiszen az anyatej is édeskés ízű, nem véletlen tehát korai vonzalmuk akár a csokoládéhoz is.

Nem árt azonban távol tartani a gyerekeket az édességtől. Alapvető szabály, hogy amíg a gyerek magától nem kéri, addig ne kínáljuk ilyenekkel, úgyis eljön az idő, mikor már kérni fogja. Megtagadni tőle a csokoládét és finom süteményeket nyilván nem lehet, nem is lenne igazságos, hiszen a felnőttek is szeretik ezeket, de számos más alternatíva létezik édességigényük kielégítésére.

Az első csapdát a tejes készítmények jelentik, amelyek elvileg már tíz hónapos kortól adhatók a gyerekeknek, és a rosszevő gyerekek szülei bizony hamar bepróbálkoznak vele – azt gondolván, hogy ezek egészségesek.

Pedig az agyoncukrozott pudingfélék nem sok értékes tápanyagot tartalmaznak, jobb meg sem ismertetni velük a csemetéinket. Nem sokkal jobbak a gyümölcsjoghurtok sem, amelyeket többnyire rossz minőségű, maradék gyümölcs felhasználásával készítenek, és több bennük a cukor, mint a gyümölcs.

 

Házi receptek

A joghurt persze egészséges, de otthon is elkészíthető, ha beruházunk egy joghurtkészítő gépbe. Ha ennyire nem vagyunk elszántak, vásároljunk jó minőségű natúr joghurtot, és azt ízesítsük gyümölccsel, valamint mézzel vagy nyírfacukorral. Sokkal egészségesebb, mint a bolti változat.

Hasonlóképpen készíthetünk túrókrémet is édesszájú gyermekünknek: keverjük össze a túrót nyírfacukorral és tejföllel, majd botmixerrel turmixoljuk jó simára, nagyobb gyereknek utólag szórhatunk bele mazsolát. Keverhetünk bele banánt is, ettől még édeskésebb íze lesz, de ez esetben rögtön fogyasszuk el, mert a banán gyorsan barnul.

Ha már gyermekünk mindenképpen ismerkedne a rágcsálnivalókkal – mert más gyerekektől ezt látja – akkor is inkább a teljes kiőrlésű kekszekkel kezdjük. Esetleg jó minőségű müzliszeletekkel folytassuk – bár ezekkel is vigyázni kell, többségük nem több cukorszirupos puffasztott gabonánál.

Kekszeket mi is süthetünk otthon, az interneten rengeteg zabpelyhes és csokis kekszreceptet találunk, előnyük, hogy olcsók, és egyszerre nagy adagot készíthetünk belőle.

Ha cukrászdába látogat a család, kisgyermekünknek ugyanolyan különleges csemegének számít majd egy piskótatekercs, linzerkarika vagy túrós pogácsa is, mint az émelyítő csokis-vajas sütemények, és ha nem szoktatjuk rá ezekre, később sem fogja kérni.

 

Keressünk alternatívát a kristálycukor helyett!

Finomított kristálycukrot lehetőleg ne adjunk a kisgyereknek, – sőt nem árt, ha mi magunk is kerüljük. Csak barna cukrot, nádcukrot használjunk, illetve még jobb, – bár sajnos nagyon drága – a nyírfacukor. Mézzel is helyettesíthetjük a cukrot, de szigorúan csak egyéves kor után.

A nyírfacukor kedvezően hat a bélműködésre. A hagyományos cukorral ellentétben nem szolgál táptalajul a gombák számára. Mintegy 70%-kal kevesebb kalóriát tartalmaz a fehér cukornál, és a fogakat sem rontja, hiszen a nyálban nem bomlik le.

Általános szabályként tehát amikor csak tudjuk, kerüljük a cukrot, vannak azonban olyan helyzetek, amikor a cél szentesíti az eszközt alapon bevezethető. A gyerekek ugyanis szívesebben eszik a főzelékeket, ha egy kis édeskés ízt kölcsönzünk nekik.

Csodákat tesz a tökfőzelékkel egy kanál baracklekvár, vagy a lencsével egy kanál méz, és a paradicsomos ételeket is finomabbá varázsolja egy kis cukor.

Ha egy kicsit karamellizáljuk a főtt répát vagy édesítjük a sóskát, gyermekünk inkább megeszi, ez pedig sokkal jobb, mintha egyáltalán hozzá sem nyúlna ezekhez az értékes zöldségekhez. Tekintsük tehát a cukrot annak, amire valóban való: ételízesítőnek, nem pedig önálló tápláléknak.

 

Sorozatunkban egyszerűen és olcsón megvalósítható tippeket adunk baba- és szülőbarát hétköznapokhoz. A következő részek tartalmából: bébiétel receptek házilag, felesleges dolgok kiváltása, vegyszermentes terhesség.

Ha van témajavaslatod, vagy szeretnéd megosztani saját tapasztalataidat velünk és a többi olvasóval írd meg a szerk[kukac]tudatosvasarlo.hu címre, vagy a cikk alján lévő kommentbe!

 

Kép [cc] rockamandy

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás