fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Miért inkább busszal?

A BKV kimutatása szerint a közlekedési vállalat a budapesti közlekedésből eredő levegő- szennyezettség mindössze 6 százalékáért felelős, míg a tehergépkocsik 34, a személygépkocsik pedig 60%-ban felelősek érte.

A BKV szerint a budapesti autózás lassú, környezetszennyező, energiapazarló, sok helyet foglal és drága. Az autók számának növekedése végső soron az egyéni közlekedés lassulásához vezetett: az elmúlt 5 évben a nagykörúton belül 40%-al, 13 km/h-ra csökkent az autók átlagsebessége, az egész városra vetítve pedig ez az érték óránként 22,3km/h. (A probléma súlyosságát jelzi az is, hogy a budapesti légszennyezés 60%-át okozó autózás ténylegesen meg is fizetett externális költségeit 532 milliárd forintra teszik.) Ezzel szemben a közösségi közlekedés keringési átlagsebessége 21 kilométer/óra, de a nagykörúton belül is meghaladja az óránkénti 15km/h-t csúcsidőben.

A BKV által üzemeltetett tízféle közlekedési ág közül csak egy károsítja jelentős mértékben a Budapestiek levegőjét, ez pedig az összes utazás 41,3%-át biztosító autóbusz. A fennmaradó utazások 26,4%-a villamossal, 22%-a metróval, a maradék 10,3% pedig más közösségi közlekedési eszközzel (trolibusz, fogaskerekű, stb.) valósul meg.

Fontos azonban, hogy ez a 6% is csökkenjen – ezt azonban csak a járműpark folyamatos fejlesztésével lehet elérni. Március 26. és április 3. között a BKV tesztel egy Solaris Urbino 18 típusú, alacsonypadlós és környezetkímélő buszt. Az EURO IV-es üzemanyag-tisztasági és zajkibocsátási normáknak megfelelő dízelmotorral hajtott, lengyel gyártmányú csuklós autóbusz a 7-es vonalon közlekedik kilenc napon keresztül. [A magunk részéről még szívesebben látnánk az Urbino 18 hibrid meghajtású változatát Budapesten. A még jobb kibocsátási adatokkal operáló modellből már jó pár közlekedik Európa városaiban. És abban is bízunk, hogy az előre vetített járatritkításból és vonalfelszámolásból nem lesz semmi – a szerk.]

A BKV Zrt. arra vonatkozó tapasztalatokat is gyűjt, miként szolgálja az utasok igényeit az új jármű. Ezért kérik azokat az utasokat, akik találkoztak, utaztak ezzel a járművel, mondják el véleményüket a 06-80-406-688-as ingyenesen hívható telefonszámon, vagy küldjék el észrevételeiket az ugyfelszolgalat [kukac] bkv.hu e-mail címre.

 

Forrás: BKV

Kép [cc] melyviz, Solaris

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás