| Tudatos Vásárló
Mi fán terem? Paradicsom
Az igazi, napérlelte paradicsom hazánkban június közepétől szeptember közepéig terem szabadföldön. Nyersen, sütve-főzve, szeletelve vagy pürésítve egyaránt használjuk.
A messziről jött kedvenc: sárga és rücskös? Veszélyes?
A paradicsom Dél-Amerika nyugati partvidékén őshonos. Peruban nyolc, a paradicsommal egy nemzetségbe tartozó vadon élő faj található meg. Termesztésbe vétele Közép-Amerikában kezdődött.
Európai írók közül először Matthiolus olasz botanikus említi. Az aranyszínű almának nevezett zöldségről megtudhatjuk, hogy „az olaszok sóval, borssal és paprikával fogyasztják”.
Leírásából kiderül, hogy az első Európában bemutatkozó paradicsomok sárgák voltak. A piros színváltozat megjelenésére, amelyet két katolikus olasz pap hozott el a Földközi-tenger vidékére, még hosszú éveket kellett várni. A termesztésével kapcsolatos korai irodalom a sima héjú változatok kifejlesztésének szükségességét említi. Ebből arra lehet következtetni, hogy a paradicsom eleinte vastag, durva héjjal rendelkezett.
A paradicsom már teret nyert a mediterrán konyhában, amikor Észak-Európában még gyanakodva méregették. Egyes szerzők a növény díszítő értékére hívták fel a figyelmet, és bár érdekességként tudatták, hogy „a bájos almácskákat egyesek meg is eszik”, fogyasztásra mégsem tartották alkalmasnak, „túlságosan nyers és bűzös íze miatt”.
A paradicsom fogyasztását további évszázadokon át kifejezetten veszélyesnek tartották. Az akkoriban használt óntányérokból ugyanis a paradicsom savassága ónt mart ki, amely a táplálkozó személy szervezetébe jutva mérgezést okozott.
Manapság senki nem vonja kétségbe a paradicsom létjogosultságát. Nem árt azonban, ha tudjuk, a termés (bogyók) kivételével a növény minden része mérgező!
A gyógyító paradicsom
✓ A paradicsom kedvező hatásai zsiradékban elkészítve jobban érvényesülnek. A hőkezelés, a hő hatására lebomló vitaminok kivételével szintén előnyére válik a paradicsomnak. Különösen igaz ez a jellegzetes színt adó antioxidáns anyag, a likopin esetében. A likopin segítségével szervezetünk sikeresen küzd a rákot okozó szabadgyökök felhalmozódása ellen.
✓ A paradicsom remek vitamin-, ásványi anyag- és rostforrás. A vitamintok közül kiemelendő a C-vitamin, amely elősegíti a vas felszívódását; az A-vitamin, amely serkenti immunrendszerünk működését és ápolja a bőrt, valamint a kiváló antioxidáns hatású E-vitamin.
✓ Gazdag kalciumban és káliumban. Lúgosító hatásánál fogva segíthet egyes ízületi problémák és a fáradtság enyhítésében. Serkenti az emésztést, segíti a kiválasztási folyamatokat, a máj működését.
✓ Víztartalma magas. Tisztító étrendek vagy méregtelenítő kúrák esetén különösen javallott.
Hogyan vásároljuk, hogyan tároljuk?
Nyomódástól, foltoktól mentes bogyókat keressünk. Azonnali friss fogyasztás vagy leves, lé készítéséhez puha paradicsomot keressünk. Díszítésre vagy hosszabb tárolásra válasszuk a kevésbé érett szemeket.
A paradicsom tárolása kissé körülményes: nagy víztartalma miatt könnyen romlik, utánérésre is hajlamos, de sajnos hűtőszekrényben sem tarthatjuk vég nélkül, ugyanis a hideg romlási folyamatokat indíthat el.
Kizárólag közvetlenül a felhasználás előtt mossuk meg. A már megmosott paradicsom nem, vagy csak alig tárolható.
Hogyan használjuk fel?
Az apró szemű, gömbölyded vagy körte alakú paradicsom friss fogyasztásra, salátába, díszítésre alkalmas. Étvágygerjesztőként ebéd előtt is fogyaszthatjuk.
A közepes méretű paradicsomokból önmagában vagy más zöldséggel együtt kiváló saláta készülhet. Szeletekre vágva szendvicsek és vegyes zöldségtálak díszítésére használhatjuk.
Lé készítéséhez a nagy, bő levű paradicsomok a megfelelőek. Szintén ezeket a fajtákat használjuk a töltött paradicsomok számtalan formájához.
Receptek
Paradicsom-mártás
Hozzávalók:
- 3 kg érett piros paradicsom, feldarabolva
- 3 vöröshagyma, apróra kockázva
- 2 szárzeller-szár, finomra vágva
- 4 nagy friss sárgarépa, lereszelve
- 3 Ek olívaolaj
- 1 tk méz
- őrölt fehér bors, ízlés szerint
Elkészítés:
- A paradicsom kivételével az olajon futtassuk meg a zöldségeket, majd gyakori kevergetés közben fedő alatt főzzük 15 percig.
- Ekkor adjuk hozzá a paradicsomot, ízesítsük és főzzük további 5 percig.
- Pürésítsük és forrósítsuk fel. Tálaláskor szurokfűvel, majoránnával ízesíthetjük.
Kellemesen társul bulgurhoz vagy más gabonaféléhez.
Fűszeres zöldségragu
Hozzávalók:
- 1 nagy padlizsán, kockára vágva
- 1 Ek koriandermag, összetörve
- 3 Ek olaj
- 400 g paradicsom, feldarabolva
- 100 g fekete olajbogyó, félbevágva
- Só, bors
- 2 Ek borecet
- 1 friss bazsalikom, összevágva
- 150 g parmezán sajt, reszelve
Elkészítés:
- Olajon hirtelen megpirítjuk a fűszereket, majd hozzáadjuk a padlizsánt, és tovább sütjük.
- Hozzáadjuk a paradicsomot, majd az olajbogyót. Ragu sűrűségűre sűrítjük. Ízlés szerint fűszerezzük.
- Kifőtt tésztára szedjük, bazsalikommal díszítjük.
- Tetejére szórjuk a sajtot. Ha szeretjük a sült ételeket, 10 percig előmelegített sütőbe tesszük, és a tetején a sajtot barnulásig sütjük.
Termesztési tanácsok
A kertből szedett, a nap melegét még magában őrző friss paradicsom ízéhez semmi sem hasonlít. Termesztésével balkonládában is érdemes megpróbálkozni.
A március közepén vetett magból származó palántát május elején ültessük végleges helyére. Ekkor célszerű a palántaként vásárolt növényeket is kiültetni.
Jó vízáteresztő képességű talajt kedvel. A vízzel telített, lassan száradó földben könnyen rothadásnak indul. Meghálálja a mérsékelt humuszadagolást.
Kedvező szomszédai a saláták, hagymák, káposztafélék. Ne ültessük borsó és burgonya mellé. Önmagával szívesen társul. Éveken át akár ugyanoda is kerülhet.
Egyes fajtái karó nélkül is termeszthetőek. Mások támasztékot és a levelek hónaljából előtörő hajtások állandó eltávolítását igénylik.
Öntözésre virágzáskor, illetve a bogyók kifejlődésének korai szakaszában van szükség. A folytontermő fajtáknál a vízutánpótlás legyen gyakori, de kis adagokban végezzük.
A gombabetegségek ellen a ritkás ültetés, a napsütötte hely választása segít.
Képek forrása: canva.com
Ez a tartalom az Európai Unió #GoEAThical – OurFood.OurFuture projektje finanszírozásában készült.