Google
Állítsd be a Tudatos Vásárlót megbízható forrásnak
 

| Tudatos Vásárló

Mi a baj a palagázzal?

Az utóbbi időben döntéshozói szinten is egyre többet hallani a kiaknázatlan európai és magyar palagáz mezőkről, a természetvédők viszont figyelmeztetnek, kibányászása előre fel nem becsülhető természeti károkat okozhat. Összefoglaló a Magyar Természetvédők Szövetségének kiadványa alapján.

SZJA adó 1% 2022

A palagáz a földgázok nem hagyományos módon előforduló formája, amely mélyen a föld alatt található palakőzetből nyerhető ki. A pala üledékes kőzet, morzsolódik és nem vízáteresztő. Ez megnehezíti a gáz kitermelését: rétegrepesztésnek nevezett eljárással nyerhető ki.

Ennek során mélyen a földbe fúrnak (általában 1500-1600 méterre), függőlegesen, illetve vízszintesen, és egy folyadék eleggyel, amely vízből, szemcsés anyagból (pl. homok) és vegyi adalékokból (pl. a fokozottan rákkeltő hatású benzolból és formaldehidből) áll, magas nyomáson megrepesztik a palát és kikényszerítik a gázt a kőzet pórusain át a furatba, majd onnan lassan a kútaknába.

A földben természetesen jelenlévő szennyező anyagok pl. nehézfémek által szennyezett repesztő folyadék visszakerül a felszínre. Ott nagy részét kezelés után újrahasznosítják új repesztéshez, a maradékot tárolni kell.

A palagáz természetesen alacsony koncentrációja miatt a kutak általában 1-1,5 év működés után kimerülnek. Ez újabb és újabb kutak fúrására ösztönzi a kútfúrókat. Az amerikai példákból az látszik, hogy kibányászása nem gazdaságos és nem jó üzlet lenne Európának.

Bányászatának következményei

  • Éghajlat: Az EU Éghajlatpolitikai Főigazgatóság tanulmánya igazolta, hogy a palagáz-tevékenységek több széndioxidot juttatnak a levegőbe, mint a hagyományos gáz- és olajüzemanyagok kitermelése. Egyre több tanulmány, bizonyíték van a jelentős szivárgásra (metán szabadul fel a repedéseken keresztül, ill. a feldolgozás és a szállítás során is), amely egy palagáz-kút teljes gáztermelésének 3,6-7,9 százalékát is kiteheti. Az ilyen veszteségeket a legjobb technológia alkalmazásával lehet korlátozni, de teljesen megszüntetni nem. Ez azt jelenti, hogy a kőszénnel összehasonlítva, a palagáz lábnyoma legalább 20 százalékkal nagyobb, és húszéves távlatban akár több mint kétszer akkora lehet.
  • Vízhasználat, víz- és talajszennyezés: Minden egyes rétegrepesztési művelet kb. 15 millió liter vizet igényel, és egy palagázkútnál akár tízszer is végezhetnek repesztést. Tehát kb. egyetlen kútnál felhasznált vízmennyiség elegendő lenne 10 ezer európai lakos egy évi vízigényének kielégítésére. A repesztő folyadék 0,5-1,5%-ban tartalmaz vegyi anyagokat, azaz egyetlen repesztési művelet tonnányi erősen mérgező anyagot alkalmazhat. Elemzések szerint magas a kockázata annak, hogy ezek a vegyi anyagok a műveletek során beszivárognak a talaj- vagy ivóvízbe a szivárgás és a berendezések gyors amortizációja miatt. E kockázat a mélyebben fekvő palagáz készletekre is igaz (pl. Makói-árokbeli termálvízkészletet is veszélyeztetheti). A repesztéskor használt vegyi anyagok, a föld alatt természetesen előforduló veszélyes anyagokkal keveredve további mérgezési kockázatot jelenthetnek, például a nehézfémek felhalmozódhatnak.
  • Légszennyezés: Az Egyesült Államokban a repesztés során keletkező légszennyezést már egyértelműen kimutatták, többek között „emelt szintű” benzolt, és egyéb potenciálisan mérgező ásványolaj alapú szénhidrogéneket, mint az etil-benzol, a toulol és a xilol, amelyek szemirritációt, fejfájást, torokfájást, légzési nehézségeket és a rákos megbetegedéseket okozhatnak.
  • Földrengések és rezgések: Rögzítettek néhány olyan esetet – ld. a lancashire-i 2011-ben -, amikor a rétegrepesztéshez szeizmikus aktivitás társult. Ezek általában vagy magához a repesztési eljáráshoz, vagy a használt repesztő folyadék szennyvízkutakba fecskendezéséhez köthetők. A rengés vízszennyezéssel is járhat, mivel új repedéseket okoz a kőzetben, károsíthatja a lakott területeket és infrastruktúrákat.

Kép és forrás: Magyar Természetvédők Szövetsége

A cikk a Vidékfejlesztési Minisztérium PTKF/1329/2013-as számú Zöld Forrás pályázat keretében készült. 

A Földet csak úgy menthetjük meg, ha változatunk a fogyasztási szokásainkon. A Tudatos Vásárlók Egyesülete a fenntartható fogyasztásért küzdő hazai közhasznú civil szervezet. Működésünket magánszemélyek támogatásai, pályázati források és fizetős tesztjeink biztosítják.

Szakmai függetlenségünket csak úgy tudjuk megőrizni, hogy

✅ nem publikálunk szponzorált tartalmakat
✅ nem fogadunk el vállalati adományokat, ajándékokat
✅ nem kérünk a potenciális hirdetőktől befolyó reklámbevételekből..

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy

❌Cikkeinkben nem zavarnak reklámok, ilyet egyetlen oldalunkon, médiafelületünkön sem látsz.
❌Amikor egy gyártó/márka/termék értékelését olvasod, biztos lehetsz benne, hogy véleményünket nem befolyásolta reklámbevétel, adomány, ajándék vagy más együttműködés.
❌ Honlapunk tulajdonosa maga az egyesület, ezért nem veszélyeztet minket a tulajdonosi befolyásolás vagy a médiafogyasztási szokások hirtelen megváltozása.

A Tudatos Vásárlóknál úgy lehet termékekről olvasni, hogy azért sem közvetve, sem közvetlenül nem fizetett semmilyen cég. Hol van még ilyen tartalom?

Ha szeretnél még hasonló tartalmakat látni, akkor támogasd a munkánkat rendszeres adományoddal!

Adományozok

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

    Egyesületünk nem fogad el pénzt cégektől, ezért cikkeinket hirdetések nélkül olvashatod. Működésünk fenntartásához viszont magánadományokat gyűjtünk. Támogasd a munkánkat, hogy tartalmaink ingyenesek maradhassanak azoknak is, akik nem tudnak adományozni!

    Megszakítás