fbpx

| Juhász Lilla

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

„Mértani pontossággal egy irányba szórni a tökmagot” – Kockacsoki

Ha a Kockacsokit választjuk, nemcsak minőségi terméket kapunk, hanem elismerjük és támogatjuk az autizmussal élő munkavállalókat, és itt még nem ér véget a történet. Dénesné Spitzer Évával a vállalkozás társalapítójával beszélgettünk.

A helyszín kellemes, barátságos, vidám színek mindenütt. Éva kávéval, teával kínál és bele is vág a történetükbe. Idősebb fiuk autista, és bár még csak 10 éves, felvetődött, vajon milyen jövője, munkalehetősége lesz. Pár éve Éva férje, Ákos egy csokikészítő foglalkozást kapott ajándékba, mivel nagyon megtetszett neki, elvégzett egy cukrásztanfolyamot is, majd belga mesterektől kitanulta a csokikészítés mesterségét is. Úgy gondolták, ez megfelelő vállalkozás lehetne akár a fiuknak is, mivel a feladatok pontosan elkülöníthetőek, leírhatóak, ezáltal egy autista számára is jól követhetők.

Belevágtak a cégalapításba, amelyhez a Nesst-Citi Társadalmi Vállalkozásfejlesztő program nagy segítséget adott. 2014 szeptemberében indították el a nonprofit vállalkozásukat előbb egy, majd két autista alkalmazottal.

A Kockacsokinál hasznáhatod a Tudatos Vásárló Kedvezménykártyádat. Legyél Te is TVE támogató tag, és cserébe megajándékozunk egy kedvezménykártyával. 

Precíz munkaerő

A tulajdonosok egy kis ízelítővel is készültek számomra a bonbonokból. Miközben kóstolgatok, Ákos, a látszerészből lett cukrász és csokoládékészítő mester kielemzi Tamással, az autista munkatárssal, hogy lám az egyik vajkaramellás bonbon kicsit magasabb a másiknál. Jó hallgatni, milyen szakértelemmel beszélgetnek róla.

Tamás elmondta, hogy az ő feladata a csokoládékészítés a melegítéstől a temperáláson, a formákba való kiöntésen át a kiszedésig. Arról is mesélt, hogy habár az autisták nem rugalmasok, megszokott napirend szerint élnek, ő mégis abban leli a kihívást, ha újítani tud, ha bizonyos munkafolyamatokat lerövidíthet, optimalizálhat. Elmondása szerint a kommunikációja és a szociális képességei kicsit döcögősek – bár ebből nem sokat érzékeltem a beszélgetés során –, hobbikkertészkedik és nagyon büszke a kerületi virágoskert pályázaton elnyert különdíjára.

Éva még hozzáfűzte, hogy Tamás azért is különleges munkatárs, mert elképesztően precíz, mértani pontossággal képes egy irányba szórni a tökmagot vagy éppen más tölteléket a csokiba. Ha mégsem úgy sikerül, ahogy szeretné, nem adja fel, újra és újra nekivág.

A másik műhelyben dolgozó fiú Viktor, aki ottlétemkor épp szabadságát tölti. A házaspár elmondása szerint meg is érzik a hiányát a műhelyben, most hogy nincs ott, mert az ő feladata az üzem tisztántartása, az eszközök megfelelő módon való előkészítése a használathoz. Viktor is nagyon precíz, ami az autisták egyik fő ismérve, ők ép társaiknál jóval aprólékosabban és pontosabban végzik a feladatukat (van aki lassabban, de ez fejleszthető).

A vásárlók a minőséget értékelik

Az üzemben jelenleg 3 fő dolgozik. A vállalkozás nem vesz igénybe állami bértámogatást. A megrendelőik között vannak cégek és magánszemélyek is. Az előbbinél 50-50%-ban a segítés és a minőség a vásárlás szempontja, míg az utóbbinál leginkább a csokoládé minősége a fő érv, és ennek a tulajdonosok nagyon örülnek. A cél ugyanis az, hogy az autizmussal élőket integrálják a munkaerőpiacon, és lehetőségeikhez képest minőségi munkát tudjanak végezni.

A termékeik nagy részét táblás csokoládék teszik ki, de készülnek még bonbonok, nyalókák, krémek a legkülönfélébb ízekben. Az alapanyaghoz a minőségi belga tej- és étcsokoládé mellett még terület specifikus (brazil, perui) valamint fair trade illetve diabetikus csokoládéból is dolgoznak. A töltelékként használt aszalt gyümölcsök nagy részét az Esőemberekért egyesülettől veszik, ahol szintén sérült emberek dolgoznak, ők aszalják a szilvát és a meggyet.

Éva kedvenc csokoládéja a kalocsai csípős paprikás aszalt meggyes bonbon, amit kiállítottak az OMÉK-on a Magyar Kézműves Remekek között. Termékeiket a webáruházban, vásárokon és a Humusz Batyú bevásárló körben értékesítik.

 

Alternatív csomagolás

A csomagolásnál is igyekeznek tudatosak lenni. A Humusz szövetség által gondozott Batyu bevásárló közösségben díszcsomagolás nélkül is lehet rendelni csokoládét. A Búzavirág Alapítvánnyal összefogva, fogyatékossággal élők által készítettek kerámia dobozokat az édességek számára.

A Mosoly otthon alapítvány által szervezett művészeti programok keretében autista emberek készítenek különböző rajzokat, és ezeknek a mintáknak a felhasználásával készített termékek között a Kockacsokik is helyet kaptak.

 

Így készül…

Az üzemben ott jártamkor épp fahéjas tejcsokoládé készül. A csokoládé már melegszik, lassan eléri az optimális hőfokot. Tamás belemeríti a maghőmérőt az olvadt tejcsokoládéba, majd elégedetten nézi, hogy 45 fokot mutat. Most kezdődik a legfontosabb rész, amitől a csokoládé roppanós, fényes lesz. Ezt minden mester titokban őrzi, így én sem írhatok részleteket, mindenesetre jó nézni Tamás precíz mozdulatait.

A következő munkafolyamat a formákba való töltés, valamint a levegőbuborékok eltávolítása. Ezt ütögetéssel lehet elérni, és hatalmas zajjal jár. Ezután hűtik, majd szépen kiborogatják szilikon lapokra. A csokiformában maradt legapróbb forgácsokat összegyűjtik, majd újraformázzák.  

       

Élményprogram, tanfolyam kicsiknek és nagyoknak

A manufaktúra a Nyitott műhely keretén belül betekintés enged a csokoládékészítő üzem életébe. Gyermek és felnőttek részésre is szerveznek programokat (csokikészítő-workshop, nyári tábor, szülinapi buli), autisták és fogyatékosok számára specializált tanfolyamokat, foglalkozásokat, gyerekprogramokat is kínálnak.

A Csokimester gyakornoki program keretében 2-3 hónap alatt a gyakornokok hetente kétszer mennek az üzembe, és mindig más feladatot kapnak, hogy minél szélesebb rálátást nyerjenek egy munkahely működésére, és minél több dologban kipróbálják magukat. Ez segíti őket felkészülni a nyílt munkaerő piacon való helytállásra is, amelyhez plusz segítség program végén kiállított referencia anyag. Jelenleg két gyakornok dolgozik a műhelyben. További élményprogramokról, képzési lehetőségekről a Kockacsoki oldalán található információ.


 

Arra a kérdésre, hogy mit tanácsolnának annak, aki hasonló segítő vállalkozáson töri a fejét, vagy autista munkatársakkal dolgozna, Éva válasza az, hogy hinni kell benne. Mindig az adott embert kell megismerni, mert minden autista más, mások az erősségek és más-más dolgokra kell jobban odafigyelni. Jól ha van olyan segítség is, mint amit a NESsT nyújt számukra társadalmi vállalkozásfejlesztési programjában.

Képek forrása: Kockacsoki.com

 

Tetszett a cikk, szeretnél még több akciót? Nyomd meg a lenti gombot és támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással.  Köszönjük!

Legyél Te is a Tudatos Vásárlók Egyesülete büszke támogatója!

A TVE éves támogatói díja 3000 forint. És ezért kapsz egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is.

Kattints ide, ha szeretnél 5-15% kedvezménnyel vásárolni a TVE által minősített helyeken.

A cikk a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás PTKF/1230/2015 jelű pályázat keretében készült.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás