
| Tudatos Vásárló
Mediterrán étrend, brokkoli: csökkenthető a rák és a diabétesz kockázata
A mediterrán étrend akár csak néhány elemének beépítése az étrendbe 12%-kal csökkentheti a rák kockázatát – állítják kutatók.
26 ezer görög vett részt abban a felmérésben, amelynek
eredménye szerint önmagában az olívaolaj használata 9%-kal csökkenti a rák
kialakulásának kockázatát. Az étrend része még a sok gyümölcs, zöldség és
teljes kiőrlésű gabonából készült termék, heti többszöri hal, napi egy-két
pohár bor, valamint kevés vörös hús fogyasztása.
A Harvard Egyetem kutatói nyolc éven át követték nyomon a
görögök étkezési szokásait, és a vizsgálat eredményéről a British
Journal of Cancer című orvosi szakfolyóiratban számoltak be. Úgy találták,
hogy a legnagyobb előnye az olívaolaj használatának volt, ez 9%-kal
csökkentette a rákkockázatot. Attól pedig, ha a tesztalanyok kevesebb vörös
húst ettek és több borsót, babot, lencsét, már 12%-kal lett kisebb a rák
kockázata.
Egy másik, a British Medical Journal-ban napvilágot látott tanulmány
egy nagyszabású spanyolországi kutatásra támaszkodva jutott arra a
következtetésre, hogy az olívaolajat használó, növényi alapanyagokban és
rostokban gazdag, viszont állati termékekben (így húsokban és tejtermékekben)
szegényebb mediterrán étrend nagyban hozzájárul a kettes típusú diabétesz
megelőzéséhez.
Egy harmadik, étkezési szokásokhoz köthető, brit kutatók
által a norwichi Élelmiszerkutató Intézetben készített tanulmány
a brokkoli rákmegelőző hatását vizsgálta.
Heti 400 gramm brokkolival, illetve borsóval egészítették ki
olyan férfiak étrendjét, akiknek nagyobb volt a kockázata a prosztatarákra. A
brokkoli fogyasztás esetében különbséget tapasztaltak azon gének aktivitásában,
amelyeket korábbi kutatások összefüggésbe hoztak a prosztatarákkal. Richard
Mitchen, a kutatás vezetője a Public Library of Science című nyílt
internetes tudományos portálon megjelent tanulmányban azt javasolja a
férfiaknak, hogy heti 2-3 adag brokkolit, karfiolt vagy kelbimbót iktassanak
étrendjükbe. Különösen érvényes ez azokra, akik a GSTM1 jelű génváltozat
hordozói, mivel ez esendőbbé teszi őket a prosztatarákkal szemben.
Forrás: MTI
Kép [cc] Gavin
Bell, PUMA