fbpx

| Nagy Melinda

Maradékmentes karácsony: mi legyen a töltöttkáposztából?

A minap meghívást kaptunk a Makifood Főzőiskola által szervezett Húsmentes Hétfő Vacsoraklubba, ahol a finom vega fogások mellett a tudatos bevásárlásról, a maradékok felhasználásáról és az ésszerű karácsonyi sütés-főzésről beszélgettünk. 

A Maki Food főzőiskolát vezető Maki Stevenson szeptemberben indította a hétfői vacsoraklubbokat a Meatless Monday nemzetközi mozgalmat követve. A mozgalom képviselői arra biztatnak, hogy egy napra hagyjunk fel a húsevéssel, és ismerkedjünk a vegetáriánus konyhával. Kevesebb húsfogyasztásnak nem csak egészségügyi, de környezetvédelmi szempontból is jelentős hozadéka van, hiszen a hús előállítása jelentős energiát és vizet igényel, és tetemes mennyiségű széndioxid-kibocsátással jár.

 

Vásárolj okosan és légy kreatív!

Magyarországon éves szinten közel 50 ezer forintnak megfelelő étel kerül a kukába háztartásonként, pedig egy kicsit tudatosabb vásárlással és felhasználással ez a szám csökkenthető lenne. Az ünnepek környékén különösen „jók” vagyunk ebben, mert annyifélét és olyan mennyiségben sütünk-főzünk, hogy egy kisebb násznépet is jól lehetne lakatni vele.

Csak azért mert karácsony van, senki nem tud háromszor annyit enni, mint más napokon. Tényleg csak annyi emberre főzzünk, ahányan az asztalnál lesznek! Ha mégis keletkezik maradék, ne a kukához vegyük az irányt, hanem legyünk kreatívak: két-három nap múlva még a legtöbb étel fogyasztható, és egy kis tuningolással nem is tűnik unalmasnak. 

A vacsoránk a Maki Foodnál egy zöldségmaradékokból elkészíthető étellel, zöldséges pakorával indult. A csicseriborsó-liszttel készült, forró olajban gyorsan kisütött étel szinte minden zöldségből készíthető, ezért tökéletes a vasárnap este „üresen tátongó” hűtő maradékainak kisöprésére: szinte minden maradék zöldség mehet bele. Az almás chutnyval felszolgált pakora ezúttal céklával készült, közben megbeszéltük, hogyan lehet kevés felesleg nélkül vásárolni. Mert minden itt kezdődik. Nincs új a nap alatt, de ezeket érdemes betartani.

Fotó: Nagy Melinda

 

Waste Cooking mozgalom
Európában annyi ételt dobunk a kukába, hogy kétszer jól lehetne lakatni a világ éhezőit – hirdetik a nyugat-európai Waste Cooking mozgalom tagjai: arra probálják meg felhívni a figyelmet, hogy rengeteg kifogástalan minőségű étel kerül a kukába. A magukat kukabúvároknak nevező tagok szupermarketek kukáiból guberálnak, majd a zsákmányból nagyon finomakat főznek utcai „látványkonyhában”, így próbálnak nyilvánosan tiltakozni és felhívni a világ figyelmét pazarló életmódunkra.

Több kis adag, többet ér!

Hiába a húsmentes hétfő, hús nélkül sokan el se tudják képzelni a főzést. Tartsunk be néhány aranyszabályt! Magyarországon egy főre egy adaghoz 25 dkg húst szoktak számolni. Vendéglátónk, Maki Stevenson szerint egy egészséges tányér étel optimális összetétele nem így néz ki: fele zöldség, fele szénhidrát vagy valamilyen gabonaféle. A húsféléből 60-80 grammnyi is elég, de mivel az ünnepi időszakban szeretünk dőzsölni, számolhatunk 10 dekával személyenként, de érdemes inkább a minőségre, az ízekre mint a mennyiségre helyezni a hangsúlyt. Érdemesebb vörös, zsírosabb húst választani: a bárány tökéletes lehet, két nagyobb szelet elég három személynek.

Általánosságban elmondható, hogy inkább több fogásos, de kisebb adag és jobb minőségű ételt főzzünk, például legyen előétel, és ne terítsük együtt, vagy gyorsan egymás után a fogásokat.

„Nagyon jó szomszédaim vannak, szoktunk ételt, süteményeket is cserélgetni. A karácsonyi sütiválasztékot például fel lehet dobni, ha néhányan szövetkeznek, mindenki egyfélét süt, aztán lehet cserélgetni. Kevesebb kerül a kukába, és nem kell sokat sütni.” – mondja Maki. A dél indiai lencseleves és a burgonyával és karfiollal töltött, finom szósszal leöntött és salátával tálalt rétesszerűség után témát váltunk.

 

Receptek ételmaradékra

Ez nem csak a karácsonyi főzéshez igaz. Törekedjünk rá, hogy minél kevesebb dolog kerüljön a kukába, legyen szó a főzés közben keletkezett héjakról vagy a megmaradt ételekről.

 

  • Alaplé kallódó zöldségmaradékból

Egy két maradék, akár fonnyadtabb répából, hagymából nagyon jó zöldségalaplevet lehet főzni. Ha zeller is van még jobb. A fűszerek közül kakukkfüvet, rozmaringot, fokhamyát, chilit főzhetünk még bele és mehet a mélyhűtőbe.

Ha nincs elég hely a hűtőben, karamelizált zöldségekből leveskockát is készíthetünk: a zöldségeket kevés olívaolajon karamellizáljuk, összenyomjuk, és kis dobozkában a mélyhűtőbe tesszük.

 

  • Variációk töltöttkáposztára

A töltött káposztából általában óriási adag készül. 2-3 nap után, már senki sem eszi szívesen, ha viszont kicsit variálunk rajta, szinte egy új ételt tehetünk az asztalra.

Tejföllel nyakon öntött káposztás lepény: pizzatésztát gyúrunk, majd ráhelyezzük a maradék káposztát, tejföllel meglocsoljuk és mehet a sütőbe.

Káposztás gombóc: a maradék töltöttkáposztát szilvásgombóchoz hasonló krumpli alapú tésztából gyúrt gombócokba töltjük, szintén tejföllel leönte tálaljuk.

Ennek mintájára más húsos ételmaradékot is csomagolhatunk tésztába.

 

  • Bejgli két hét múlva is

A sütik közül a bejgli szinte elmaradhatatlan kelléke a karácsonynak, és mivel mindegyik rokonnál degeszre esszük magunkat, könnyen előfordul, hogy a miénk eközben otthon megszárad. Mihez kezdjünk vele?

Szeleteljük fel, készítsünk édes mártást, például Creme anglaise-t, tejszínt vagy görög joghurtot és jól öntsük nyakon vele, tegyünk hozzá bogyós gyümölcsöket, garantáltan nagyon finom lesz. Az édes löttyök kellőképpen felpuhítják a megszáradt tésztát, a gyümölcsök pedig feldobják az ízét – tette hozzá Maki.

 

A húsmenetes  vacsorát mandulatejes, gránátalámás, pisztáciás kölessel zártuk. Okos készülődést mindenkinek!

 

Kép [cc] makifood.blogspot.hu, Nagy Melinda

***

Tetszik a TudatosVásárló.hu és szívesen olvasod cikkeinket? Ez egy nonprofit oldal, a Tudatos Vásárlók Egyesülete tartja fenn. Minimális forrásaink vannak a működtetésre. Kérjük, hogy te is támogass bennünket, hogy több hasznos cikket publikálhassunk!
 
Oszd meg a cikket a facebookon! Klikkelj a cikk címe mellett!

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás