fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

“Már nem irigykedem a kertesekre” – ÖkoKörösök írták

Jó hangulat, tapasztalatcsere, finom ételek, közös kirándulások, kencekészítés, no meg sok-sok megtakarított energia, víz és hulladék. Csak néhány az ÖkoKörök eddigi sikereiből. Beszédes számok, fotók és a résztvevők írásai a 2012-es ÖkoKörökről.

2012 első felében újabb lendületet vett a háztartászöldítő ÖkoKör programunk. Budapesten, Szentendrén, Gödöllőn és Alsónémediben 15 új csoportban közel 180 fő próbálta ki a háztartászöldítés praktikáit.

Nagy örömünkre idén Pest-megyén kívül is indíthattunk ÖkoKöröket. A 16 csoport mintegy 130 résztvevője Egerben, Esztergomban, Csolnokon, Dorogon, Hódmezővásárhelyen, Kecskeméten, Kiskőrösön, Kisteleken és Szegeden tevékenykedett.

A 2010 óta futó ÖkoKör program – az idén bekapcsolódókkal együtt – jelentős környezeti megtakarítást eredményezett. A résztvevő háztartások (immár összesen több mint 500 fő) a program végére átlagosan 

  • 20%-kal kevesebb élelmiszerhulladékot,
  • 21%-kal kevesebb vegyes háztartási hulladékot termeltek,
  • 13%-kal kevesebb villamos energiát, 
  • 23%-kal kevesebb földgázt és 
  • 9%-kal kevesebb vezetékes ivóvizet használtak, és
  • 15%-kal kevesebb vegyszert tartottak otthonaikban, mint a programban való részvétel előtt.

Képzést tartottunk a csoportvezetőknek

A száraz tények mellett egy kis ízelítő a résztvevők beszámolóiból.

„Mindig irigyeltem azokat, akik kertes házban élnek, vígan komposztálhatnak, gyűjtögethetnek szelektíven, zöldítgethetnek. Én a 3. emeleten max. a papírt, műanyagot, üveget szelektálhatom – gondoltam ezidáig.További ötleteket várva jelentkeztem az Ökokörbe – és igencsak jó csapatban találtam magamat. Itt megtanultam, hogy sokkal szélesebb a lehetőségek tárháza még egy panellakó számára is. Megtudtam, hogy van a városban Zöldbolt, létezik még a “jóöreg” rongyzsebkendő stb…!

Már nem irigykedem a “kertesek”-re! Senkit se gyötörjön a kétség, hogy sok ember nem így gondolkodik, cselekszik… Légy te magad a változás ! A negatívum az, hogy vége van, bár igazán most kezdődik, hiszen önállóan kell tovább dolgozni, és rávezetni másokat a helyes és élhető útra.”

A csoportvezető képzésről

„Teljesen különböző korosztályú, személyiségű és érdeklődési körű csoporttagok gyűltek össze. Azért jeletkeztem, mert megerősítést szerettem volna kapni, hogy jó úton indultunk el ebben a pazarló világban, ahol az emberek kezdik elfelejteni, mi az, ami igazán fontos az életben. Jó érzés volt hallani, hogy vannak mások is, akik hasonlóan gondolkoznak, takarékosságra, újrahasznosításra törekednek. Sokat tanultam, sok tapasztalatot szereztem, és rájöttem, hogy nem vagyok egyedül a nézeteimmel és elveimmel.”

“Az ÖkoKörben kimondatlanul is megfogalmazódott, hogy a környezet és a természet védelme otthon kezdődik, saját magunk és életminőségünk védelmével. … Hétről-hétre értek minket az újabb meglepetések, amikor megosztottuk egymással a tanult vagy talált információkat az élelmiszertermelés rejtett tikai, a fürdőszobapolcon található készítmények összetevői vagy az energiatakarékos berendezések kapcsán.

Csoporttalálkozók

Készítettünk és ittunk zöldturmixot, folyékony klorofillt, tartottunk vízkóstolót. Játszottunk, ki tudjuk-e találni csak az összetételt ismerve, mi is lehet az adott élelmiszer, a megfejtésen pedig szörnyülködtünk nagyokat. Megosztottuk egymással, hol mit lehet megbízható helyről beszerezni, és kinek milyen praktikái vannak a termények tartósítására. Recepteket cseréltünk arról, hogyan lehet házilag mosóport, folyékony szappant vagy mosogatószert készíteni.” 

Egy ÖkoKörös csapat által indított blog: 5perc ÖkoKör

Én, mint 60-on túli háziasszony és pedagógus, sok mindent megéltem. A szüleimtől a leghasznosabb örökség a takarékossági szokások, a kert és maga a természet szeretete, megbecsülése, ugyanakkor az adni tudás, a másokon való segíteni akarás. Mégis, magam is meglepődtem, hogy még  mennyit kell változtatni életvitelemen. Hogy igazi Föld-baráttá váljak. Legnagyobb változást a vásárlási szokásaimon, valamint a háztartási vegyszerhasználatban és az energiatakarékosságban kellett megtennem.”

Ez történt a csoporttalálkozókon

Jó, hogy ezt az „esti iskolát” nem középiskolásoknak vagy óvodásoknak szervezik, mint számos hasonló akciót. Úgy gondolom, a program hasznos, és célba talált.  Nagyon macerásak voltak a mérések, de egyben hasznosak is, hiszen rávilágítottak arra, hogy van még hová fejlődnünk, és hogy milyen sok vizet, energiát fogyasztunk. Engem például megdöbbentett, hogy napi szinten milyen sok víz fogy a háztartásomban, amelyet a legnehezebb mérsékelnem. Másik ilyen nehézség számomra a vegyszerek, kozmetikumok nélkülözése.

… Mindenkinek más a könnyebb és más a nehezebb. Beszélgettünk és tippeket adtunk egymásnak, nem pedig a csoport vezetője rágta a szánkba az „o(ö)kosságot”. Együtt dolgoztunk. Gondolatainkat, vállalásainkat, tapasztalatainkat őszintén megosztottuk, a negatívat ugyanúgy, mint a pozitívat.”

Workshopot szerveztünk

„Szerettem az ÖkoKört, mert nem ítél és nem akar drasztikusan megváltoztatni. Lépésről lépésre formálja a résztvevők szemléletét, teremt közösséget. Sikerült változtatnom a szokásaimon, és megerősítette elszántságomat. Tudatossá tett, még érzékenyebbé bizonyos dolgokra. Tudatosult, hogy Ökonak lenni nem 21. századai úri luxus, hanem sok esetben még anyagi előnyökkel is járó kötelesség.”

Ez is a workshopon történt

„Bár a méréseknél nálunk ez alatt az idő alatt nem igazán volt változás, szerintem hosszú távon jelentkezni fog csökkenés, mert számos olyan dologról hallottam, ami eddig elkerülte a figyelmemet. …. Jó volt tanulni mindenkitől, és jó érzés, hogy a saját tapasztalataimmal másoknak a segítségére lehettem. Olyan mindennapi praktikákat tanultam, amelyeket amikor meghallottam, a fejem fogtam, úgy gondoltam, ez teljesen természetes dolog, hogyhogy eddig nekem nem jutott eszembe?”

Közös ünneplés

„Kilencen vagyunk a csoportban, igen sokfélék, és ezért is jó nekünk…  Az ÖkoKörön tudtuk meg, hogy szinte mindent tisztára lehet mosni 30 fokon, és a hajat is tisztán lehet tartani hajsampon nélkül. Nálunk nagy hangsúly volt a gyógynövényeken, kertművelésen. Már tart mosószódát a festékesbolt, jobb áron, mint a Tesco – és ennek már a szomszéd faluban is híre van. Nem félünk az alomszéktől, és akinek eddig nem volt, nagyon akar komposzthalmot magának!  Rendeltünk a saját és a szomszédaink, rokonaink csapjába is vízhabosítót – ez nagy felfedezés volt.”

“Jutalom séta” a közösségi kertbe

„Mi az iskolában hirdettük meg a programot. Lelkes amatőrök jöttek össze, nem profi zöldek. És ami a lényeg, hogy nagyon határozottan elindult egy másként gondolkodás: egy kereső, kutató, változni akaró, jobbat, egyszerűbbet, barátságosabbat, természetesebbet, költségkímélőbbet, élhetőbbet kereső gondolkodás és cselekvés. Nagyon érdekes volt megtapasztalni, ahogy terjedt a hírünk, egyre többen jöttek érdeklődni, hogyan lehetne hozzánk kapcsolódni.”

„Az ÖkoKörös füzetem teljesen leamortizálódott, annyit forgattam, és előkerült újra a Zöldköznapi kalauzom is. Boldogan éltem meg egy csomó – amúgy biztosan nehezebben viselhető változást.”

Az esztergomi ÖkoKör találkozó

„Jóllehet több korosztályból, életterületről toborzódtak a tagok, úgy tűnik, hogy a szemlélet, a nyitottság, ami mindannyiunkat idehozott, erősebbnek bizonyult, mint az egyéb tényezők.

Tanultunk sokat – főként egymás gyakorlati tapasztalataiból, a témavezetők komolyan vett “rákészüléséből”, kérdésfelvetéseiből, a felmerült problémák átbeszéléséből. Most, hogy az elvégzendő feladatok végére jutottunk, vált világossá, hogy a tennivalóknak csupán a kezdeténél tartunk, hiszen mindaz, amiről itt beszéltünk, valójában még megvalósításra vár!

Hogy azért mégsem csak ültünk, beszélgettünk, ettünk-ittunk, talán látszik abból, hogy blogot kezdtünk írni, meglátogattuk a Millenárisban lévő közösségi kertet, kencéket készítettünk – deót, testpúdert, kézkrémet, testápolót, tusfürdőt, és még előttünk áll egy grillezéssel egybekötött sajtkészítés is.”

… még mindig Esztergom

„Különösebb gondolkodás nélkül jelentkeztem. Majd lesz valami, gondoltam. És lett….. Nem is gondoltam, hogy ez lesz az a nap, amit a legjobban fogok várni a héten. Nagyon fontos lett nekem, hogy találkozzak a többiekkel, hogy megoszthassam a tapasztalataimat, hogy halljam, ki hogyan csinálja. Nem vagyok egy internetező típus, szerettem a személyes beszélgetéseket, az arcokat, a nevetéseket, amik egy-egy találkozóhoz kapcsolódtak.

Az ökoszemléletem alapvetően nem változott, de mélyült, biztosabb lett. A legnagyobb változás a víz és a vegyszerek területén történt: kevesebbet mosogatok folyóvízben, kevesebbet fürdök, szürkevizet használunk a WC-ben, perlátort vettünk, mindenkinek lett saját pohara, amit csak egyszer mosok el egy nap, kevesebbet mosok, nem dobom olyan könnyen a szennyesbe a ruhákat. Ezek biztosan sok embernek természetes, apró dolgok. Nálunk meghozták az eredmény, 40%-kal kevesebb lett a vízfogyasztásunk!”

Nem maradtunk étlen, szomjan

„Nagyon izgalmas volt az első alkalom, amikor is összejött a csoport. Nem lehetett tudni, ki lesz ott, honnan jön, csak az volt biztos, hogy zöldítünk – magunkat és egymást. Többen kezdtük, kevesebben maradtak – de akik végigcsinálták, biztosan elköteleződtek. Áttekintettük egymás ötleteit, gondolatait, újabbakat eszeltünk ki. A tapasztalt ÖkoKör-vezető pedig okosan lavírozta a beszélgetéseket, segítette a nagy “aha” élmények pillanatait: 1-1 filmmel, forrással, saját tapasztalattal, és a korábbi csoportok tagjainak gondolataival.

Az élmények mindig kettősek voltak számunkra: örömteliek, hogy valamit máshogyan, jobban fogunk csinálni – nyugodt lelkiismerettel magunkért és a jövőért; és kicsit aggasztóak is, hogy hogyan történhettek/történhetnek a dolgok másképpen, mint így. Az “így” korábban valami másik gondolkodásmódot jelentett, ma már pedig egy morálisan tartható, tudatos és jóleső életérzést. No ilyen az ökozás.”

 

Nagyon köszönjük az ÖkoKör tagoknak és a csoportvezetőknek a beszámolókat, fotókat és nem utolsó sorban az aktív részvételt, a sok energiát és lelkesedést, amit beleadtak, valamint a hasznos visszajelzéseket a programmal kapcsolatban!

Továbbá köszönjük a partnerszervezeteknek is a toborzásban és a helyszíni szervezésben való segítséget! A programban együttműködő helyi partnerek: Eger: Part EgyesületEsztergom: Esztergomi Környezetkultúra EgyesületKecskemét: Zöld Ernyő Klub , Tatabánya: Tatabányai Klímakör , Szeged (Ópusztaszer): Vackor Környezet- és Természetvédelmi Egyesület .

 

 

A Pest-megyén kívüli ÖkoKörök az “ÖkoKör kampány a fenntartható életmódért” című KEOP-6.1.0/B/11-2011-0070 pályázat keretében valósulnak meg. 

Közreműködő szervezet: Energia Központ Nonprofit Kft.

Irányító hatóság: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

 

 A Pest-megyei ÖkoKörök program a Vidékfejlesztési Minisztérium PTKF/2101-3/2011 jelű Zöld forrás pályázatának keretében valósult meg.

 

***

Tetszik a TudatosVásárló.hu és szívesen olvasod cikkeinket? Ez egy nonprofit oldal, a Tudatos Vásárlók Egyesülete tartja fenn. Minimális forrásaink vannak a működtetésre. Kérjük, hogy te is támogass bennünket, hogy több hasznos cikket publikálhassunk!

 
Oszd meg a cikket a facebookon! Klikkelj a cikk címe mellett!

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás