fbpx
rovarpolcok élelmiszer fehérje

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Már 4 rovar lehet élelmiszerben, jönnek a rovarpolcok a boltokba

A vásárlók pontos tájékoztatása érdekében módosítja az élelmiszerek jelölési rendeletét az Agrárminisztérium, hogy a rovarfehérjéket tartalmazó termékek jól megkülönböztethetők és elkülöníthetők legyenek a boltok polcain. Magyarországon és egész Európában nagy az ellenérzés a rovarok fogyasztásával szemben, a világon ugyanakkor mintegy 2 milliárd ember rendszeresen, gond nélkül fogyaszt rovarokat.

Az Európai Bizottság döntése alapján a házi tücsökkel januártól már négy olyan rovarfajta van, amely a kereskedelmi forgalomban élelmiszerként vagy élelmiszer-összetevőként jelenhet meg az Európai Unióban.

Az eddig engedélyezett 4 rovarfaj, a lisztkukac, sáska, illetve az idén januárban a listára került alombogár lárvája és a házi tücsök fagyasztott, szárított és porított formában kerül az élelmiszerekbe.

Hazánk egyedüli tagállamként nem támogatta az EU-s döntést, a magyar szaktárca álláspontja szerint ugyanis sem élelmiszer sem pedig fehérjehiánytól nem kell tartani az Unióban, ráadásul a nagyar fogyasztók nem rajonganak a gondolatért, hogy rovarokat egyenek.

Nagyjából ugyanígy éreznek az Unió többi tagállamának lakói is: egy 2020-as BEUC-femérés szerint a lakosság 3/4-e nem tervezi, hogy a hagyományos húsokat rovarfehérjére cserélné. Az ENSZ becslése szerint ugyanakkor

a világon nagyjából 2 milliárd ember étrendjében már most is szerepelnek rovarok.

A lisztkukac után a sáskát is jóváhagyta az EU, mint élelmiszert

Az uniós döntésre reagálva az Agrárminisztérium módosítja az élelmiszerek jelölési rendeletét, hogy a rovarfehérjéket tartalmazó termékek jól megkülönböztethetők és elkülöníthetők legyenek a boltok polcain. A szigorítás értelmében az összetevőket a csomagoláson jól látható helyen kell majd feltüntetni. Ezeket a termékeket pedig elkülönítve, külön polcon kell majd elhelyezni az üzletekben.

Miért halad az élelmiszeripar a rovarok irányába?

A rovarok emberi fogyasztása mellett szól, hogy gazdag fehérjeforrások, ugyanakkor az Unióban jelenleg fogyasztott húsokkal ellentétben termesztésüknek kisebb a lábnyoma, például nem termelnek jelentős mértékben üvegházhatású gázokat, például metánt.

A FAO álláspontja, hogy magas zsír, fehérje, vitemin, rost és ásványianyag tartalmuk miatt a rovarok rendkívül tápláló és egészséges élelmiszerforrást képviselnek.

Az Unió döntéshozói előtt 8 további rovarfehérje vár elbírálásra.

Nem mindegy, mit eszel!

Élelmezésünk, élelem beszerzési rendszerünk óriási hatást gyakorol az éghajlatváltozásra, konzerválja a szegénységet, fokozza a természeti környezet pusztulását. Az éghajlatváltozás és globális kizsákmányolás az EU polgárainak a jövővel kapcsolatos aggodalmai között az első helyen áll. Az EU polgáraiként, magánszemélyként a mi felelősségünk is szerepet vállalni a világ előtt álló kihívások megoldásában.

Kövesd a #GoEAThical és az #OurFoodOurFuture hashtaget a Facebookon és az Instagrammon, iratkozz fel hírlevelünkre és értesülhetsz a kampány következő állomásairól.

Ne tápláld tovább a kizsákmányolást! A pénzed szavazat!


FV-19 pályázat logoofof, ökokörEz a tartalom a tartalom az Innovációs és Technológiai Minisztérium FV-I-22-E  jelű pályázata támogatásával, az Európai Unió #GoEAThical – OurFood.OurFuture projektje társfinanszírozásában készült.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás