fbpx

Make IT fair

 

A makeITfair egy nemzetközi kezdeményezésű program, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a fogyasztói elektronikai cikkek – mint például mobiltelefonok, MP3 lejátszók, játékkonzolok és laptopok − ellátási láncával kapcsolatos emberi jogi és munkaügyi visszaélésekre, illetve környezetvédelmi problémákra.

 

 

 

Részben a Foxconnál történt halálesetek hívták fel a világ figyelmét a problémára

 

A projektet az Európai Unió támogatja, amelynek nyugat-európai, dél-afrikai, fülöp-szigeteki, indiai, kongói szervezetek mellett a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) is tagja. A program keretében informatív, felvilágosító cikkekkel, kiadványokkal igyekeztük felhívni a figyelmet a problémára. 

  • Budapesten megszerveztük a nemzetközi Apple elleni akciónapot.
  • A magyarországi elektronikai ipar munkaügyi problémáira hívtuk fel a figyelmet a holland civil kutatóközponttal (SOMO) együtt készült kutatásban. A “Flex szindróma” c. jelentés négy Magyarországon is gyártó elektronikai cég munkakörülményeit vizsgálta a nemzetközi makeITfair kezdeményezés keretében. A kutatással kapcsolatos cikkünk itt olvasható. A tanulmány angol nyelven itt olvasható. 

Az okostelefonok lelke az indonéziai ónbányákból érkezik, ahol pokoli körülmények között, gépesítés nélkül dolgoznak a munkások

 

A makeITfair programhoz kapcsolódó cikkeink

IT termékeink környezeti, társadalmi hatásai

Cégmérce: elektronikai termékek gyártóit vizsgáltuk

Lassan zöldülő elektronikai ipar

Nem szűnik a feszültség az Apple gyáraiban

Munkások lázadtak fel a Foxconn üzemében

Kiszolgátatottság éhbérért

55 haláleset, amiért a Samsung a felelős

Az Apple Ipad és Iphone rejtett költségei

A titoktartás az Apple legfőbb fegyvere

Digitális kézimunka

Szemét dolog – így kezeld az e-hulladékot!

 

Kampányaink a témában

 Az Apple elleni budapesti akciónak eseményeiről

 itt olvashatsz!

 Képeslapküldő kampányunkról itt olvashatsz!

 

 

 

 

Kiadványaink a témában

 Járj utána egy telefonhívás valódi árának!

 A kiadvány letölthető itt

 

 

 

  Így találsz magadnak fair trade telefont!

 A kiadvány letölthető itt

 

 

 

 

 

 

 

 Így kezeld az e-hulladékot!

 A kiadvány letölthető itt

 

 

 

 A kiadványok korlátozott számban elvihetők a

 TVE irodájából (1114 Budapest Móricz Zsigmond

 körtér 3/a. fsz.3.).

 

A tanulmányok letölthetők a képre kattintva

            

        

   

Apple kampány Hollandiában

 

Témába vágó videók még:

Ha már alma, legyen fair!

Halálesetek az Apple beszállítójánál

Tárgyaink története: elektronikai cuccok

Digitális kézműipar Kínában

Az e-hulladék nyomában

Mobiltelefonok titkos élete

Adomány vagy szemét?

Az e-hulladékok sorsa

 

Továbi információ a programról Perényi Zsófiánál: zsofi@tve.hu

    Iratkozz fel híreinkre!

    Tippek, tesztek, programok

    Megszakítás