fbpx
poloska irtás térkép

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Magyarország poloska-térképe ügyes vegyszerreklám

Országos hír, hogy 14 ezer bejelentés alapján összeállt hazánk poloska-térképe. A 14 ezres feltöltés szép szám, látszik, mennyire érdekli/bosszantja az embereket a téma. A térképhez tartozó Sokk a rovar elnevezésű Facebook oldalon viszont az is látszik, hogy a térkép elkészítése valójában ötletes marketingmegoldás a legnagyobb hazai rovarölő-gyártótól, a Bábolna Biótól, aki ennek apropóján a saját rovarölőszereit ajánlja. Mi erre csak azt mondhatjuk: ügyes, de a poloskák ellen van vegyszermentes megoldás. Nem beszélve arról, hogy a vegyszerekkel több kárt okozhatunk magunknak, mint a poloskák.

Az országos “poloska-számlálás” egy olyan problémát célzott meg, ami évek óta foglalkoztatja a társadalmat. Mindannyiunkat érint a poloskainvázió, a most elkészült térképről az is jól látszik, hol a legtöbb a poloska. Bár ez a rovar nem számít komoly kártevőnek, sok bosszúságot okozhatnak azzal, hogy tömegével repülnek be a lakásba, főként ilyenkor ősszel, hogy a melegben menedéket találjanak.

Az invazív címeres poloska jelenléte az utóbbi 5 évben vált tömegessé a Magyarországon. A Sokk a rovar Facebook közösség poloskatérképéből az derült ki, hogy nincs már olyan térsége az országnak, ahol ne jelentek volna meg ezek a rovarok, amelyeket lakosságarányosan a legnagyobb számban a déli megyékben észlelnek – olvashatjuk a sajtóanyagban.

poloska térkép 2020

Rákattintottunk a linkre (naná, hogy minket is érint a poloska-áradat), és valamiféle lakossági vagy civil kezdeményezésre számítottunk. De hamar feltűnt, hogy a Sokk a rovar Facebook-oldal nem annyira egy közösségé, sokkal inkább Magyarország piacvezető biocidtermék gyártó és értékesítő vállalatáé, a Bábolna Bióé. Innen az interkatív térképet egy további linken, a beszédes nevű megfoglak.hu-n érhetjük el, amin aztán egyszeriben a cég irtószer- és riaszrószer-kínálatában találjuk magunkat.

A térképről kiadott sajtóanyag meg is jegyzi, hogy “kidolgozott, kipróbált biológiai védekező módszerek nem állnak még rendelkezésre az invazív címeres poloskák terjedésének megfékezésére – hatékony irtásuk jelenleg csak vegyszerekkel megoldott. Vastag, erős kitinpáncéljuk miatt nagyon ellenállók, ezért speciálisan címeres poloskák irtására kifejlesztett termékek használata javasolt. Érdemes olyan terméket választani, ami nem csak irtja, de távol is tartja ezeket a kellemetlen betolakodókat.”

Poloska ellen tetrametrin

A megfoglak.hu a címeres poloskák ellen, pontosabban “zárt térbe behúzódó címeres poloskák irtására” a Protect poloskairtó aeroszol-t (400ml) ajánlja.  Azokat a felületeket fújjuk le vele kint és bent – írják -, “ahol a poloskák bejuthatnak a lakásba, illetve ahol megbújhatnak a lakáson belül”. Sajnos, a termékleírásban itt nem szerepelnek a szer összetevői, ezért rákerestünk: egy másik oldalon az látszik, hogy “hatóanyaga: 0,1% d-tetrametrin, 0,3% cifenotrin”. Mindkettő lehetséges egészségkárosító hatásait megírtuk korábban.

Következő lépésként az ígéret szerint az ország rágcsálótérképe fog elkészülni, már gyűjtik is hozzá az adatokat, a kérdőív kitöltői között mi mást, mint egerek és patkányok ellen hatásosan alkalmazható irtószer-csomagot sorsolnak majd ki. De látva a cég terméklistáját, csőben lehet még a kullancs-, a vakond-, a csótány, de akár még a galambtérkép is.

Ezt az 5 tisztítószert kerüld, ha jót akarsz a családnak

A Tudatos Vásárlók javaslata: válasszunk inkább vegyszermentes megoldást!

Vegyszerek használatát nem szokásunk ajánlani, és ezalól a poloska-ügy sem kivétel. Több okunk is van erre. A háztartási vegyszerek káros hatásairól rengeteg információnk van: tudjuk, hogy a vegyszeres takarítás felér a dohányzással, hogy köze lehet a gyerekkori elhízáshoz, különféle allergiák kialakulásához. A legtöbb rovar ellen, így például a hangyák, a szúnyogok , de még a kullancsok ellen is van kíméletes megoldás. Ráadásul a vegyszer nem válogat: a hasznos rovarok, mint például a méhekre vagy a katicabogarakra is ugyanúgy hat.

Ami viszont ártalmatlan megoldás:

✓ Szúnyogháló

A poloskák és általában a különféle rovarokkal szemben a legjobb megoldás, ha nem képesek bejönni a lakásba. A hatékony távoltartásához kulcsfontosságú, hogy a szúnyoghálók résmentesen illeszkedjenek az ablak- és ajtókeretekhez. Emiatt fontos a redőnytokok rendszeres átvizsgálása, a nyílászárók szigetelésének, vezetékek kimeneti nyílásainak ellenőrzése, javítása is, a poloskák ugyanis a legkisebb rést is megtalálják, ahol bejuthatnak a lakásba.

✓ Búvóhelymentesítés

Ősszel nézzünk át, és számoljunk fel minden lehetséges búvóhelyet az erkélyen – ilyenek az üres virágcserepek, de akár az összecsukott napernyő is.

✓ Keressük a petéket

Segíthetjük a címeres poloskák gyérítését, ha a ház közelében megtalálható tápnövényeiket rendszeresen átvizsgáljuk, és a levelek fonákjára rakott, fehér petecsomóikat eltávolítjuk.

Hogyan űzd el a poloskát az erkélyedről?

 

A továbbiakban a közlemény amúgy érdekes és hasznos tartalmát olvashatjátok:

Néhány évtizede még ismeretlen rovarfajok voltak Magyarországon azok az invazív címeres poloskák, amelyek rövid idő alatt megtelepedtek nálunk, és belakták magukat a házainkba, lakásainkba. A Sokk a rovar Facebook oldal októberben kérdőíves felmérést tett közzé, hogy kiderüljön, hol és milyen mértékben találkozunk ezekkel a fajokkal. Már a válaszadók nagy száma is azt mutatta: mostanra országos problémává vált a jelenlétük, hiszen két hét alatt 14 ezren töltötték ki a kérdőívet.

Az adatok feldolgozása során kiderült, hogy ma már nincs olyan térsége Magyarországnak, ahol ne jelentek volna meg ezek az invazív címeres poloskák. Az ország mintegy 3200 települése közül csaknem 1600-ból jelentettek poloskaészlelést a kérdőívet kitöltők – összesítette az adatokat a poloskatérképet bemutató online sajtótájékoztatón Dr. Bajomi Dániel, aki a Sokk a rovar Facebook oldalt működtető Bábolna Bio Kft. ügyvezető igazgatója.

Tiszta otthon

A veszélyes háztartási vegyi anyagokról és a biztonságos alternatívákról, termékekről és megoldásokról Zöld otthon rovatunkban olvashatsz még több információt.

A legtöbb észlelés Budapestről és a legnagyobb városokból érkezett, de a valós fertőzöttséget jobban mutatják a lakosságarányos számok. Ezek alapján az országtérképen az látszik, hogy

a déli megyékben tapasztalták a legmagasabb mértékben az invazív címeres poloskák jelenlétét.

Baranyában a legnagyobb fertőzöttség a lakosságarányos észlelések alapján, de nem marad el sokkal tőle Tolna és Békés megye sem. A legalacsonyabb számokat Vas, Győr-Moson-Sopron, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében mutatja a térkép.

Budapest közepesen fertőzöttnek számít, de a kerületek között nagy a szórás, jelentősebb poloskafertőzöttséget ott tapasztaltak a kérdőívet kitöltők, ahol nagyobb a zöldfelületek aránya.

 

A települések közül a poloskaészlelések toplistáját Kunfehértó vezeti Harkány és Kiskunhalas előtt. A nagyvárosok közül egyedül Miskolcot találjuk az élmezőnyben a lakosságarányos észlelések alapján.

Dr. Bajomi Dániel a felmérés adataiból kiemelte, hogy a nálunk régebb óta megtelepedett ázsiai márványpoloskát és a zöld vándorpoloskát már szinte mindenhol észlelik az országban, de a kérdőívet kitöltők 26 százaléka a Magyarországra csak az utóbbi időben behurcolt nyugati levéllábú poloskával is találkozott már, ami azt mutatja, hogy ezek a fajok nagyon rövid idő alatt képesek elterjedni. A levéllábú poloska jelenléte területileg más képet mutat, mint a másik két invazív fajé.  Tolna és Baranya mellett Bács-Kiskun és Veszprém megyében a legnagyobb mértékű a jelenléte, Békés megyében viszont alacsony.

poloska térkép 2020

A válaszadók 76 százaléka szerint az elmúlt években vált tömegessé az invazív címeres poloskák jelenléte a lakókörnyezetükben. A kérdőívet kitöltők 61 százaléka az elmúlt öt évben észlelte ezeket a poloskákat, 25 százalékuk pedig tavalytól.

A Bábolna Bio a poloskafelmérést időről időre szeretné megismételni, hogy információt lehessen kapni ezeknek a rovarfajoknak a további terjedéséről a lakossági megfigyelések alapján. A Sokk a rovar Facebook oldalon most egy új felmérés indul, amihez hasonló még nem készült idehaza. Az ország rágcsálótérképe megmutatja majd, hogy a közegészségügyi veszélyt is jelentő patkányok és egerek hol és mennyire terjedtek el Magyarországon. Az új kérdőív már elérhető és kitölthető a Sokk a rovar Facebook-oldalon.

Honnan jöttek az invazív címeres poloskák, és hogyan védekezhettünk ellenük?

Az utóbbi 5-10 évben a kiskertekben és a lakásokban egyre növekvő számban megjelenő poloskák nem a hazai, mérsékelt égövi fajok képviselői (azok továbbra is elsősorban a természetes élőhelyeiken élnek), hanem az áruk és emberek intenzív, kontinenseket átívelő mozgásával behurcolt, invazív címeres poloska fajok, amik eredetileg enyhébb klímájú trópusi, szubtrópusi területekről származnak, hozzánk elsősorban Dél-Európából és a Távol-Keletről jutnak be. Ezek a fajok jellemzően melegkedvelők, így az idő lehűlésével ösztönösen keresik a melegebb, telelésre alkalmas helyeket, amiket főleg a lakások közelében találnak meg.

Mivel hazánkban természetes ellenségük szinte nincs, a klímaváltozás (erős, hosszan tartó téli fagyok hiánya) is segíti a fennmaradásukat, valamint tápnövényeket is találnak maguknak (haszonnövények közül elsősorban az almát, bogyós gyümölcsöket, paradicsomot károsítják), így kedvező feltételekre lelnek hazánkban a házak, lakások környékén, ezért tapasztalható helyenként tömeges megjelenésük.

Az invazív címeres poloskák közül a zöld vándorpoloska és az ázsiai márványpoloska a legelterjedtebb Magyarországon, de terjedőben van a nyugati levéllábú poloska is. Ezekkel a fajokkal találkozhatunk a leggyakrabban az otthonaik közelében. Az invazív címeres poloskák jelenléte az embereket érintő kellemetlenségek, zavaró hatások, valamint a mezőgazdasági károkozás mellett elsősorban ökológiai szempontból aggályos. Az invazív fajok képesek a hazai fajokat visszaszorítani, túlszaporodásukkal felborítani a hazai természetes életközösségek egyensúlyát. Bár humán betegségeket nem terjesztenek (növényi kórokozókat igen), szúrós szagú váladékuk nyálkahártya irritáló, érzékeny személyeknél allergiás reakciókat válthat ki.

 

 

1540
Segítettünk, hogy képben legyél a termékekben lévő vegyi anyagok hatásával kapcsolatban?
toxfree szavazás játékok

Köszönjük az idődet, válaszoddal sokat segítettél!


1188
Segítettünk, hogy kevesebb káros vegyi anyag legyen az életedben?
toxfree szavazás 2

Köszönjük az idődet, válaszoddal sokat segítettél!


A Green&Safe LIFE-styles projektet az Európai Unió LIFE alapja támogatja, az Agrárminisztérium társfinanszírozza. Azonosító: ENV GIE HU000622 Green&Safe LIFE-styles

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás