fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

„Magyar termék” címkék

Vásároljunk hazai terméket! Jó, de hogy tájékozódjunk? Számbavettük, melyek a legismertebb magyar termék védjegyek, és mi van mögöttük.

Mivel a boltokban nincs elkülönített hely a magyar termékek számára, így különösebb tájékozottság híján sokáig eltarthat, amíg egy-egy hazai árura bukkanunk. Ha kifejezetten ezekre vadászunk is, zavarba ejtő volt korábban a sok termékcímke.

2012 óta egységes koncepció, állami szabályozás áll a mögött, hogy egy terméket milyen feltételek között lehet magyar terméknek nevezni. Az egységesítő rendelkezésre azért volt szükség, mert a piacon megtalálható több mint 10 féle embléma, és számtalan önkéntes jelölés mögött nagyon különböző tartalmak, koncepciók álltak, attól függően, hogy a gyártók, forgalmazók mely szempontokat találtak elsődleges fontosságúnak. Némelyek az alapanyag származási helye, a régi márkanév, mások a gyártás helye, vagy a cég tulajdonosainak nemzetisége alapján jelentették ki, hogy a termék magyar. Ez természetesen nem mindig találkozott a fogyasztók prioritásaival, illetve a hatóságok álláspontjával.

Az új szabályok azonban ma már egyértelműek és eszerint, három termékkategória létezik, a hazai feldolgozású termék, a hazai termék és a magyar termék.  A feliratok használata önkéntes, azonban ha a gyártó, forgalmazó azt feltünteti, állítását a hatósági ellenőrzések során alá kell tudni támasztani. Némely esetben a felirathoz nem csak grafikai megjelenítés, hanem tanúsítási rendszer is párosul.

 

Hazai feldolgozású termék

A hazai feldolgozású termék megjelölés használható, ha a feldolgozott élelmiszer előállításához felhasznált összetevők kevesebb, mint 50%-a hazai eredetű, de az előállítás minden lépése Magyarországon történt.

 

 

 

Hazai termék

A hazai termék olyan feldolgozott élelmiszer, ahol a felhasznált feldolgozatlan összetevő több mint 50%-a magyar termék és az előállítás valamennyi lépése Magyarországon történt.

 

 

 

Magyar termék

Az új szabályok értelmében a „magyar termék” felirattal ellátott termék 100%-ban magyar alapanyagból, Magyarországon kell, hogy készüljön. Ezek a következők lehetnek:

  • • növényi és állati eredetű alaptermékek esetében akkor alkalmazható, ha a növény begyűjtése, tisztítása, kezelése, valamint állati eredetű alaptermék esetében az állat születése, keltetése, felnevelése, termelésbe állítása és csomagolása Magyarországon történik;
  • • feldolgozatlan termék esetében akkor alkalmazható, ha a felhasznált alaptermék magyar eredetű és előállításakor valamennyi eljárást (pl. szeletelés, kicsontozás, tisztítás, stb.) Magyarországon végeztek;
  • • feldolgozott élelmiszerek esetében akkor alkalmazható, ha a termék előállításához felhasznált valamennyi összetevő Magyarországról származik. Természetesen vannak olyan összetevők, pl. só, vagy fűszerek, amelyek Magyarországon jellemzően nem bányászhatók vagy termeszthetők, ezért ezek az alapanyagok származhatnak külföldről.

 

 

 

 

Mindhárom fenti esetben a felirathoz nem csak grafikai megjelenítés, hanem tanúsítási rendszer is párosulhat. Ilyen embléma a Magyar Termék Nonprofit Kft. védjegye, amely használatához pályázni kell, és a követelmények betartását mind előzetesen, mind utólagosan ellenőrzi maga a Kft. is. Ez így a fogyasztó számára lényegesen megbízhatóbb, mint az önkéntes jelölések.

Ilyen embléma a Magyar Termék Nonprofit Kft. védjegye, amely használatához pályázni kell, és a követelmények betartását mind előzetesen, mind utólagosan ellenőrzi maga a Kft. is. Ez így a fogyasztó számára lényegesen megbízhatóbb, mint az önkéntes jelölések.

 

A fenti védjegyek mellett még három továbbit  mutatunk be, amelyekkel gyakran találkozhatunk a termékeken. 

 

 

 

 

 

 

A Kiváló Magyar Élelmiszer védjegy célja az élelmiszer-előállítók védelme, a fogyasztók tájékoztatásán keresztül a fogyasztói döntések befolyásolása, az általános élelmiszer-fogyasztási kultúra fejlesztése, az élelmiszergyártók ösztönzése a minőségfejlesztésre és az országimázs erősítése. A védjegyet elnyert termékek és gyártók aktuális listáját itt találhatjátok.

A védjegyet pályázat útján lehet elnyerni, amelyet a KMÉ Bíráló Bizottság folyamatosan bírál el. A Kiváló Magyar Élelmiszer védjegy jól láthatóan jelzi, hogy az adott termék kiváló minőséggel bír, tulajdonságaiban kiemelkedik az áruházak polcain megtalálható áruk tömegéből. A pályázatra azok a Magyarországon élelmiszeripari termelést folytató cégek, kis-és középvállalatok jelentkezhetnek, akiknek élelmiszertermékei legalább egy tulajdonságukban kiemelkedők, megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak, valamint a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegy kritérium rendszerének – tudhatjuk meg a szervezet honlapjáról. Az viszont nem derül ki, hogy mit tekintenek magyar terméknek. 

 

A Magyar Termék Nagydíj civil kezdeményezésű pályázati rendszer. Célja az Európai Unió előírásainak megfelelő minőségi, környezetvédelmi és fogyasztóvédelmi elvárásoknak való megfelelés elterjesztése a termék-előállítók és -felhasználók körében a fogyasztói bizalom erősítése érdekében.

Mára már több mint 2000 termék érdemelte ki a Magyar Termék Nagydíj címet. A díjazottak között megtalálhatók 100%-ban magyar tulajdonú vállalkozások, de a vegyes tulajdonban lévő gyártók is. A díjra az évente meghirdetett pályázat útján lehet jelentkezni.  Magyarországon gyártott, forgalmazott termékcsaládok és szolgáltatások pályázhatnak. A pályázat részét képezi a termék vagy szolgáltatás környezeti jellemzőinek bemutatása is. Az odaítélt védjegy használatát a kiírók rendszeresen ellenőrzik. 

 

 

A többi termékcímkétől eltérően a Magyar Baromfi, mely a Baromfi Termék Tanács 2002 óta forgalomba hozott címkéje, szűkebb termékkört jelöl. A védjegyet azok a magyar termelők használhatják, akiknek Magyarországon nevelt és feldolgozott (vágott, darabolt, csomagolt) baromfiból készült termékei megfelelnek a hatályos magyar és uniós jogszabályokon túl azoknak a minőségbiztosítási szabályoknak is, amelyeket a védjegy szabályzata előír (pl. HACCP és tanúsított élelmiszer-biztonsági irányítási rendszer működtetése). 

 

 

Mit árul el a vonalkód?

A vonalkód egy gép által optikailag leolvasható kód, amely különböző vastagságú függőleges világos és sötét közöket, illetve vonalakat tartalmaz (ez hordozza az információt), ezek alatt általában számok is szerepelnek.

Ha röviden szeretnénk válaszolni az alcímben feltett kérdésre, akkor a válasz: nem sok mindent. Ugyanis a helyzet igen bonyolult, és a vásárló ne reménykedjen abban, hogy pusztán a vonalkód alapján biztosan magyar terméket emel le a polcról.

Európában 13 számjegyet tartalmaz a gyártmánykód, amelyből az első három jelöli az adott termék márkaképviselőjének bejegyzési helyét, amely „599″ esetében Magyarország. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy az adott terméket hazánkban gyártják. Egy magyar tulajdonú, de például Kanadában gyártó cég termékeire is ezzel a számjegysorral kezdődő vonalkódot ragasztanak. Ugyanígy a Magyarországon gyártott termékek vonalkódja sem kezdődik törvényszerűen 599-el, amennyiben a márkaképviselő más országban van bejegyezve.   

A „magyar termék” persze nem pusztán önmagában álló minőség, céltalan kategória. Sokak számára egyfajta „brand”, védjegy, ami szavatolja az áru minőségét, vagy más jellegű eszmei tartalmát. Természetesen mindenki saját belátása szerint hozza meg fogyasztói döntéseit. Jó lenne azonban, ha a magyar termék (nem) vásárlása elsősorban nem ideológiai vagy politikai elkötelezettség függvénye lenne. A növekvő nemzetközi versenyben egyszerűen fel kell ismermünk a helyi értékek fontosságát. Támogassuk a hazait, a helyit (nem csak itthon, hanem külföldön is!), legyünk – így is – tudatosak a környezetünket, a társadalmunkat illetően.

Hogy miért is?

·         a helyi vagy magyar termék vásárlásával hazai (vagy külföldi vásárlás esetén az ottani) munkahelyek megtartását, új munkalehetőség kialakítását és ezáltal a helyi gazdaságot erősítjük

·         a szállítási távolság csökkenése jelentős környezetvédelmi előnnyel jár

 

Kép: dreamstime.com

 

  Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – a fogyasztók érdekében. A cikk a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium FV-I-15. 15-2015-00014 jelű pályázat keretében frissült 2016-ban.  

 

 


Szívesen olvasnál még a témában? Tegyél érte Te is! Válaszd a Neked megfelelő formát.

Támogasd a TVE munkáját adománnyal!

Fizess elő egy terméktesztünkre!

Legyél a TVE Támogató tagja vagy Szupertagja!

Ehhez még egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is adunk, amellyel több mint 70 jófej helyen vásárolhatsz kedvezményesen!


 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás