fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

A Magyar Telekom és az Invitel is megtévesztette a fogyasztókat

Két távközlési vállalkozást marasztalt el a fogyasztókat megtévesztő hirdetéseik miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Közülük a Magyar Telekom 5 millió forintos bírságot kapott. Az Invitelt kisebb súlyú jogsértése miatt ezúttal csak elmarasztalta a versenyhatóság.

Mi látható, és mi nem?

A GVH véleménye szerint önmagában nem jogsértő az, hogy a
reklám egyes elemei nagyobb betűmérettel, figyelemfelhívó színnel vagy más
megoldással kiemelten kerülnek közlésre – egészen addig, amíg a többféle
betűméret nem válik a fogyasztó szempontjából kedvezőtlen információ észlelésének
akadályává, amíg a tájékoztatás egyensúlya megbontásra nem kerül például az
észlelhetőséget, az olvashatóságot bizonytalanná, kétségessé tevő módon.

A
reklámozónak az azonos formai jegyeket magukon viselő, de különböző
reklámeszközökön megjelenő reklámok esetén tekintettel kell lennie az adott
kommunikációs eszközök információ-áteresztő képességére. Ennek figyelmen kívül
hagyása azt eredményezheti, hogy például két (formálisan) azonos tartalommal
bíró és azonos kivitelezéssel megjelenő reklám közül az egyik (pl. nyomtatott
sajtóban megjelent reklám) nem minősül jogsértőnek, míg a másik (pl. az
óriásplakát) igen.

Amikor a reklámozó eldönti, hogy a termék lényeges
tulajdonságainak közlésébe bocsátkozik, akkor ezt úgy kell megtennie, hogy a
fogyasztók az egymással összefüggő, egymástól elválaszthatatlan feltételeket
egyidejűleg a reklámból megismerhessék.

A Magyar Telekom Nyrt. 2007 februárjában a Dupla Profit
névre keresztelt mobiltelefonos díjcsomagját népszerűsítető reklámkampány televíziós
reklámjaiban és óriásplakátjain közölt állításokkal tévesztette meg a
fogyasztókat. A Magyar Telekom azt ígérte ügyfeleinek, hogy a Dupla Profit
díjcsomag választása esetén „a havidíj kétszerese lebeszélhető”. A kedvezmény
igénybevételéhez azonban egyéb feltételeknek is teljesülni kellett:

  • a fogyasztónak két évre szóló hűségnyilatkozatot kell
    tennie,
  • a lebeszélhetőség csak a belföldi irányba indított hívások
    esetén érvényesíthető,
  • a belföldi irányba indított hívás forgalmi díjának fele
    veendő számításba a lebeszélhetőség vonatkozásában,
  • a reklámkampány idején (és azt követően 2007 májusának
    végéig) a díjcsomag igénybevételéhez minimum 2 darab T-Mobile magyarországi
    előfizetés volt szükséges.

A televíziós reklámok és az óriás plakátok esetében ezek az
információk a GVH megítélése szerint nem voltak teljes körűen észlelhetőek a
fogyasztók számára. A fogyasztók megtévesztése miatt a versenyhatóság 5 millió
forint bírságot szabott ki a Magyar Telekom Nyrt-re. A bírság összegének
meghatározásakor a GVH figyelembe vette, hogy a jogsértéssel érintett időszak
nem volt hosszú, a fogyasztók pedig a szerződés megkötése előtt valamennyi
feltételt megismerhették. Súlyosító körülmények bizonyult ugyanakkor, hogy a
piac meghatározó szereplőjéről van szó, a hirdetések széles fogyasztói körhöz jutottak
el, a Magyar Telekom pedig az elmúlt években többször kapott elmarasztalást a
GVH-tól a fogyasztók megtévesztése miatt.

A GVH egy másik távközlési cég az Invitel Távközlési Zrt.
reklámtevékenységét is vizsgálta. A társaság 2007 nyarán és ugyanezen év őszén
ADSL csomagjait népszerűsítette. A hirdetések vizsgálatakor kiderült, hogy a
kampány több hirdetése is megtévesztő volt. A reklámok nem megfelelően
tájékoztattak arról, hogy a hirdetett áron csak hűségnyilatkozat aláírása után
érhető el a szolgáltatás és hogy a hirdetett kedvezményes ár a
hűségnyilatkozatban vállaltnál rövidebb ideig érvényes. A GVH vizsgálat
megállapította továbbá, hogy a „Komfort ADSL 8 M” elnevezésű szélessávú
Internet csomaggal az ígért 8 Mbit/s letöltési sebesség nem érhető el, a
tényleges adatátviteli sebesség ennél 15-20%-kal alacsonyabb. Bár az Invitel
hirdetései alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére, a GVH a – a feltárt
jogsértés kiterjedtsége, tovább az eljárás alá vont jogsértést elismerő
nyilatkozata, együttműködése, a jövőbeni jogsértés kiküszöbölése érdekében tett
lépéseire tekintettel – nem tartotta szükségesnek bírság kiszabását.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás