fbpx

| Tudatos Vásárló

Létesíts erdőkertet!

Az erdőkert nem egy erdő, amit kertként használunk. Az erdőkert egy kert, amelyik úgy működik, mint egy erdő.

Az erdőkert egy ökoszisztéma, egymásnak kölcsönösen előnyt nyújtó növények és állatok közössége, amelyet emberi élelem megtermelésére használunk. Egy – ember által kigondolt és aprólékosan megtervezett – vegyeskultúra, ahol az árnyéktűrő növényeket a fényigényes gyümölcsfák árnyékába, a fénykedvelő lágyszárúakat és cserjéket pedig a fák közötti tisztásokra telepítjük. Az így kialakuló háromszintes növénytársulásban létrejöhet a természetes életközösségekre jellemző ökológiai kapcsolathálózat (tápanyag körforgalom, kártevők és természetes ellenségek közötti természetes egyensúly). A háromszintes lombfelület napfénykihasználása jobb, az összes betakarítható termés nagyobb.

 Ha többet szeretnél megtudni az erdőkertek izgalmas világáról, olvasd el az alábbi  cikkeket is: 

 

 

Hogyan is kell?

Úgy kell megtervezni az erdőkertet, hogy megújítsa, trágyázza és karbantartsa önmagát. Az erdőkertekben használt legtöbb növény nagyrészt évelő vagy magát újravető növény.

A talaj folyamatos mulcsozása és bolygatásának (felásásának) elhagyása gazdag talajéletet eredményez. Nitrogénmegkötő növényeket alkalmazhatunk trágyázás helyett. 

Ha a növényeket ökológiai igényüknek megfelelően válogatjuk össze, és körültekintően telepítjük, akkor ez csökkenti a gondozási igényüket, és növeli a hozamukat. Utánozzuk a természetet, így munkánkat  mulcsozásra, némi metszésre, egy kis gyomlálásra és megelőző ökológiai növényvédelemre csökkenthetjük le. Ha igazán jól végeztük „karmesteri” feladatunkat akkor a legnagyobb munkánk a betakarítás lesz.

 

Tipp: Legegyszerűbb, ha „szárnypróbálgatásként” a meglévő gyümölcsösnek, kertnek egy amúgy is „elvadultabb” részét próbáljuk erdőkertté alakítani.

 

Forrás:  Zala termálvölgye Fenntartható földhasználati ötlettár kézikönyv 

Kép: dreamstime logoboom

 

Tetszett a cikk, szeretnél még több akciót? Nyomd meg a lenti gombot és támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással.  Köszönjük!

Legyél Te is a Tudatos Vásárlók Egyesülete büszke támogatója!

A TVE éves támogatói díja 3000 forint. És ezért kapsz egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is.

Kattints ide, ha szeretnél 5-15% kedvezménnyel vásárolni a TVE által minősített helyeken.

 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás