fbpx
Egyszemélyes vállalkozásból a legnagyobb termelői közösséggé nőtte ki magát a Neked Terem

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Egyszemélyes vállalkozásból a legnagyobb termelői közösséggé nőtte ki magát a Neked Terem

Molnár Eszter kilenc éve kezdte el magyar kistermelők zöldségeit, gyümölcseit és egyéb termékeit kiszállítani vásárlókhoz. Akkoriban még nagyon kevés helyen lehetett hozzáférni jó minőségű, kistermelői élelmiszerhez, még a piacon is kutakodni kellett a szép áru után. Eszter eleinte saját autójával hordta ki az árut, mára azonban a Neked Terem az egyik legfontosabb kapocs a kistermelők és a vásárlók között.

Tulajdonképpen egészen messzire jutottunk az elmúlt tíz év alatt: ma már szerencsére nem ütközünk komolyabb nehézségbe, ha a helyi árut szeretnénk előnybe részesíteni, vagy kistermelőtől szeretnénk vásárolni. Kilenc éve azonban, amikor Eszter elindította a Neked Terem nevű vállalkozását, még alaposan fel kellett túrni a piacokat, ha kifejezetten magyar élelmiszert kerestük. Bár Molnár Eszter eredeti szakmáját tekintve belsőépítész, kisfia születésekor úgy gondolta, nem szeretne már építkezésen ácsorogni, és kisbaba mellett nem is tudna. Ezzel párhuzamosan azt vette észre magán, hogy egyre tudatosabban fordul az egészséges étkezés felé.

Segítünk, hogy jót egyetek otthon: Téged is vár az ÖkoKör Kamra!

Francia példa alapján jött létre a Neked Terem

Sokat járt Franciaországban, ahol sok szuper példát látott azzal kapcsolatban, hogyan lehet eljuttatni helyi termelők portékáit a városlakókhoz. Nem sokat gondolkodott, összefogott az Élő Tisza egyesülettel, – ők a Kecskemét környéki kistermelőket támogatják szakmai tanácsokkal és ismeretekkel, – és belevágott ő is egy hasonló vállalkozásba, ez lett a Neked Terem. A koncepció pedig azóta változatlan: kizárólag magyar kistermelők által termelt és előállított élelmiszert forgalmaznak.

Ha itt vásárolsz, akkor egészen biztosan a hazai kistermelőket és üzemeket támogatod.

Az egyszemélyes kismama-vállalkozásként indult Neked Terem ma már az egész országba szállít, rengeteg termelőnek kínál eladási lehetőséget és több embert foglalkoztat

neked terem

Bár a Neked Terem nem csak bioélelmiszereket forgalmaz, mindenképpen csak olyan kisgazdaságokkal működnek együtt, akik kíméletes eljárással gondozzák terményeiket. Emellett a minőségre is kiemelten figyelnek, így csak a legjobb termelők kerülnek be a rendszerbe, és termelőikkel a lehető legközvetlenebb kapcsolatot alakítják ki. Céljuk, hogy a vásárló is jól járjon, és a termelő is tisztességesen megéljen. Eszter minden egyes termelőt személyesen ismer, a Neked Terem mára sokkal több lett, mint egy weboldal: egy egyedülálló közösség és egyben az ország legnagyobb adatbázisa, ami összefogja az ország különböző részén élő termelőket.

Neked Terem

Mind kóstolva

Bár a Neked Terem is folyamatosan keresi az új vállalkozókat, ma már inkább a termelők találják meg őket, ennek köszönhetően a kínálat folyamatosan bővül. Eszter azt mondja, a legnagyobb válogatási szempont a szubjektivitás: nincs olyan áru a Neked Teremnél, amit ő ne kóstolt volna meg. A kíméletes termelés mellett nagyon fontos, hogy az áru finom legyen. Sokáig próbálták laboratóriumi vizsgálatokkal kimutatnia a beltartalmi értékeket, de aztán rájöttek, hogy vásárlóik szubjektív visszajelzése a legjobb minőségellenőr.

Egyszemélyes vállalkozásból a legnagyobb termelői közösséggé nőtte ki magát a Neked Terem

Persze hiába jó a termék, ha nem tudja a termelő értékesíteni. A külcsín is legalább annyira fontos néha, így a Neked Terem sokszor segít a termelőknek a megfelelő dizájn kialakításában is. Van olyan termék, ahol Eszter részt vesz az arculat, – vagy éppen címke tervezésében is.

neked terem

A webshopban már több száz magyar kistermelő több ezer terméke szerezhető be, amivel túlzás nélkül fel lehet tölteni az egész kamrát. Az elsődleges cél persze, hogy ezeknek a jó minőségű magyar termékeknek legyen egy összefogó oldala, és hogy egy nagyvárosi család is különösebb utánajárás és cipekedés nélkül elérje ezeket az egészséges, magyar árukat. Egy ideje egyébként már nem csak Budapestre, hanem 2000 forintos szállítási díj ellenében vidékre is szállítanak. Sőt, nemrég bevezették az expressz szállítást, ami azt jelenti, hogy 3 órán belül házhoz szállítják a készleten lévő, megrendelt árut.

Neked terem

A kezdetben csak zöldséget és gyümölcsöt kínáló Neked Terem oldalán ma már szinte minden kapható: friss pékáru, húsáru, száraztészták, müzlik, nasik, kekszek, tejtermékek, szörpök, alkohol, savanyúság, gyümölcslevek, csírák, krémek és kencék, sőt egy ideje szuvidált húsok, készételek és tisztítószerek is, – ezeket is mind magyar vállalkozások állítják elő.

Már a citrom is hazai

A gyümölcsök és a zöldségek közül is minden hazai, így nem kell a szupermarketek polcain a cetliket böngészni, ha biztosan magyar árut szeretnénk fogyasztani. Márpedig miért ne szeretnénk? Ha ezzel hazai vállalkozásokat támogatunk, és még a környezeti terheket is csökkentjük, hiszen nem kell az árut agyoncsomagolni, tartósítani és messziről ideszállítani. A hazai gyümölcsök alól csak a mandarin és a banán, valamint a citrom a kivétel.

“Kedveseim, ez csak álom!” – mennyire könnyű helyi élelmiszert találni?

Bár szerencsére már citromból is van hazai, a Szőrös és kisjuhász kertészet termeli Lajosmizsén, igaz csak korlátozottan, novembertől januárig érik. Aki egyébként szeretne magyar citromot vásárolni, az most nézegesse a Neked Terem boltját, vagy akár az említett kertészet Facebook oldalát, hiszen éppen szüretelik a magyar citromot, ami egy szuper édes, lédús fajta, és semmilyen vegyszerrel nem kezelik! További előnye még, – mint minden hazai zöldségnek és gyümölcsnek, – hogy teljesen éretten szedik, így sokkal magasabb a vitamintartalma, mint az éretlenül leszüretelt, messziről ideszállított párjának.

neked terem

Megnyílt a Neked Terem boltja

A Neked Terem hét évig csak kiszállítással foglalkozott, de Eszter tavaly úgy döntött, hogy egy boltot is szeretne a webáruház mellé. Egyrészt azért, mert sok vásárló még mindig nem tud mit kezdeni egy webshoppal, és nagy az igénye arra, hogy a boltban személyesen is meg tudja nézni a termékeket. Másrészt nem titkolja, hogy a covid fellendítette a szállításhoz kapcsolódó forgalmat, hiszen a személyes vásárlás helyett sokkal inkább előtérbe került a webes rendelés, és nem fért már el a korábbi, kicsi raktárban. Tavaly nyáron költözött tehát Óbudára, ahol nem csak egy új raktár alakult, hanem egy szép nagy bolt is, ahol bárki vásárolhat. Ez tehát egy olyan, egyedülálló bolt, ahol kizárólag magyar kistermelők áruit lehet kapni, a

zöldség és gyümölcs hetente négyszer mindig frissen érkezik – mintha csak egy piacon lennénk.

Bár a boltban és a weboldalon bármit meg lehet vásárolni, a Neked Terem koncepciójának lényege, hogy előre tervezett dobozokat állítanak össze, így nem kell egyenként összeválogatni az árut, ami valljuk be, meglehetősen időigényes tud lenni. Elég csak kiválasztani, hogy melyik dobozt kérjük, ezeket pedig fix áron, hetente négyszer megrendelhetjük. Van például friss, szezonális zöldség-gyümölcs doboz, befőző doboz, húsleves doboz, tojás doboz, húsimádó doboz, reggeli doboz vagy éppen gyors olasz tésztavacsora doboz.  Ezen kívül minden héten mellékelnek a dobozokhoz receptötleteket is, megkönnyítve ezzel a főzést. Az ünnepek közeledtével pedig a karácsonyi csomagok lehetnek különösen érdekesek, melyekbe különleges, szuper ajándéknak is beillő, tartós áruk kerülnek.

Neked Terem

A Neked Terem fő profilja a magyar kistermelők áruinak támogatása, de azért amennyire tudnak, igyekeznek figyelni a környezet védelmére is. Boltjukban többféle termék is kapható csomagolásmentesen, az üvegek egy részét és a tojástartókat visszagyűjtik és a kiszállítást is piacokról begyűjtött zöldséges ládákban végzik. Eszter igyekszik mindenből annyit rendelni, amennyi szükséges, de az esetlegesen megmaradt zöldségeket is külön gyűjtik és komposztálják.

Termelők a Neked Terem közösségből

Szőrös és Kisjuhász Kertészet magyar citrom

Szőrös és Kisjuhász kertészet, Lajosmizse

Lajosmizsén találjátok az ország egyetlen citromfarmját, ahol novembertől januárig folyik a szüret, – bár a citrommal egész évben törődni kell, hogy bőséges legyen a termés. Kisjuhász Éva és férje, Szőrös András huszonöt éve palántákkal foglalkoznak, az első citromfát viszonylag későn, hat éve ültették, de most már évi több tonnát szüretelnek. A citrom persze nálunk nem terem meg szabadon, csak fűtött fóliasátorban.

Nem számítanak minősített biogazdaságnak, de azt mondják, nem használnak vegyszert, még a fóliasátor gyomlálását is a kakasokra bízzák, a tetveket pedig tudatosan apró rovarokkal etetik meg.

Éváék az úgynevezett Meyer citromot termesztik, ami vékony héjú, nem túl savanyú, lédús fajta. Íze kissé édeskés, mandarinos.

További előnye a magyar citromnak, hogy teljesen éretten szüretelik, így tele van vitaminnal. A kertészetnél egyébként személyesen is vásárolhattok, csütörtökön és szombaton.

1 kg citrom: 1700-2000 Ft.

zoldsegkremek Szorgos Gazda

Szorgos Gazda 

Gulyás Gergely és felesége Melinda mindketten kertész végzettséggel rendelkezek. Kislányuk születésekor költöztek tanyára, ahol egy önellátó gazdaságot alakítottak ki: mindent maguknak termelnek és kislányukat is csak a saját maguk által termel zölséggel és gyümölccsel etetik. Gazdaságukban nem használnak vegyszert és saját állatokat is tartanak. Termékeiket Budapest környéki piacokon maguk is árulják, így mindig találkozhattok velük például a Gödi Termelői Piacon, a Zuglói Kenyérközösségben vagy akár a Pancs piacon.

Zöldségeikből és gyümölcseikből késztermékeket, savanyúságot, befőttet és krémeket is készítenek. Amit tudnak, igyekeznek csomagolásmentesen forgalmazni, szinte mindent visszaváltható üvegben vásárolhattok tőlük.

Kanálka

Kanálka

A Kanálka főleg adalékmentes zöldségkrémeket állít elő egy Csongrád megyei tanyán, Királyhegyesen – csak abból dolgoznak, ami náluk helyben megterem. Farkas-Molnár Ágnes és testvére, Molnár Judit eredetileg szegediek, és pár éve átvették egy gazdaság működtetését. Makó környéki, Csongrád megyére jellemző alapanyagokat dolgoznak fel helyi munkaerővel. Nem csak ők termelnek tehát, hanem létrehozták a Vidékért Szociális Szövetkezetet, pontosan azért, hogy segíteni tudják a környékbelieket. Főleg sült zöldségeket, zöldségkrémeket és tésztaszószokat készítenek, a legnagyobb sláger a sült fokhagyma, ami nem csak egészséges, de szinte minden ételt fel lehet dobni vele. Népszerű a padlizsánkrémük, és nagyon büszkék az igazi kuriózumnak számító házi vadasszószukra.

A Neked Terem többi termelőjéről ezen a linken olvashatsz.

Bolt: Neked Terem Bécsi út 118/a, 1034

Nem mindegy, mit eszel!

Élelmezésünk, élelem beszerzési rendszerünk óriási hatást gyakorol az éghajlatváltozásra, konzerválja a szegénységet, fokozza a természeti környezet pusztulását. Az éghajlatváltozás és globális kizsákmányolás az EU polgárainak a jövővel kapcsolatos aggodalmai között az első helyen áll. Az EU polgáraiként, magánszemélyként a mi felelősségünk is szerepet vállalni a világ előtt álló kihívások megoldásában.

Kövesd a #GoEAThical és az #OurFoodOurFuture hashtaget a Facebookon és az Instagrammon, iratkozz fel hírlevelünkre és értesülhetsz a kampány következő állomásairól.

Ne tápláld tovább a kizsákmányolást! A pénzed szavazat!

Képek: Tudatos Vásárlók, Neked Terem,Unspalsh.com

ofof, ökokör

Ezt a tartalmat a Nemzeti Kuturális Alap támogatta, az Európai Unió #GoEAThical – OurFood.OurFuture projektje társafinanszírozta.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás