fbpx

| Vörös Miklós

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

A legnagyobb háziállat

Az autóvásárlást inkább érzelmi, mint pénzügyi értelemben tekinthetjük befektetésnek. A menetteljesítmény, a fogyasztás, a megfelelő méret műszaki paraméterei mellett az autómárkák, típusok, színek, formák szimbolikus jelentősége is nagy szerepet játszik a döntésben – sőt a funkcionális tulajdonságok is egyre inkább szimbolikus jelentéssel bírnak.

Nem könnyű megérteni, hogy miért vesznek autót az emberek. Már egy kisebb alsó-középkategóriás autó vásárlása is sokévi megtakarítást emészt fel, vagy több évre eladósít. Drága a fenntartása, és hamar veszít az értékéből. Ápolása és karbantartása tulajdonosának több idejét és energiáját emészti fel, mint amennyit esetleg nyerhet az autó relatív gyorsaságával. Szűk, városi térben még ez az előnye is elvész: az autók dugókat okoznak és szennyezik a környezetet, vezetőik türelmetlenül és agresszívan viselkednek egymással, ráadásul lekésik a megbeszélt találkozót, mert nem találnak maguknak parkolóhelyet.

Kétségtelen viszont, hogy az autó jól kitalált multifunkcionális eszköz. Nemcsak munkavégzéshez lehet használni, hanem hétvégi bevásárlásokhoz és kirándulásokhoz is. A rokonokhoz vagy a tengerpartra is könnyebben és gyorsabban jutunk el, mint bármilyen más közlekedési eszközzel. Az autó ráadásul teherbíró, és véd az időjárás viszontagságaitól. Nem véletlen, hogy esős időben több az autó az utcákon: a puhatestű gyalogosok szívesen bújnak szeretett kitinpáncéljuk alá. Röviden: az autó a modern, civilizált, kötöttségektől mentes, mozgékony, aktív élet szimbóluma. Vagy legalábbis azt gondoljuk róla, hogy modernné és szabaddá tesz minket.

Ezért nem véletlen, hogy Magyarországon évről évre folyamatosan nő az autótulajdonosok száma. A háztartások közel felének van autója: vidéki településeken ez az arány nagyobb, Budapesten kisebb – ami érthető is, hiszen a fővárosban még mindig több alternatívája van az autózásnak, mint vidéken. A leginkább kelendőek az alsó-középkategória autótípusai, melyek praktikus kompromisszumot képviselnek a felszereltség, a minőség és az ár között. Természetesen sokan választják a kisautókat is, elsősorban az áruk miatt. A statisztikák tehát azt mutatják, hogy ha már autót akarunk vásárolni, akkor többnyire jól megfontolt, racionális döntést hozunk.

Ez persze csalóka racionalitás. Sokkal nagyobb áldozatokat vagyunk képesek hozni egy autóért, mint bármilyen más fogyasztási cikkért. Gyakran azok a családok is belevágnak az autóvásárlásba, akik számára ugyanakkor fontos, hogy ott vegyék a tejet, ahol tíz forinttal olcsóbb. Az autó kiválasztáskor sem mindig az autó műszaki paraméterei, a fogyasztás, a várható javítási költségek alapján döntünk, hanem a küllemet, a formát, a színt nézzük. Van, aki a kedvenc körömlakkja színéhez választja meg autóját, és van, aki hatalmat és erőt akar sugározni terepjárójával vagy sportautójával. A márkaépítés szakemberei jól tudják, hogy az autó árulkodik tulajdonosa személyiségéről is, ezért az autóépítők márkaszemélyiséget is építenek. Az autó tulajdonságai és a vezetőjük tulajdonságai összecsúsznak egy szimbolikus térben.

A gyors értékvesztés ellenére sokan mégis befektetésnek tartják az autóvásárlást: természetesen inkább érzelmi és szimbolikus, mint pénzügyi értelemben. Az autó mindenütt különleges becsben tartott jószág, mondhatni a család legnagyobb háziállata. Gyakran adunk „neki” nevet, ajándékokat, és féltve gondozzuk. „Drágaságom” – ahogy Gollam mondaná. Az amerikai autótulajdonosoknak például több mint négyötöde elismeri, hogy szereti az autóját, és közel ötöde például Valentin-napon is megajándékozza, hogy kifejezze szeretetét. Az autókategóriák között természetesen van különbség, de a cuki pasztellszínes kisautótól kezdve a vagány, optikai turbózott, füstüveges sportautón át a szép formájú, elegáns cirkálóig sokféle autót és sokféleképpen lehet szeretni. Ha a családban több autó van, akkor tipikusan elkülönül a féltve őrzött, nagyobb presztízsű hétvégi autócsoda és a kisebb, praktikus, hétköznapi furikázásra szánt kocsi. Általában a férfiaké a nagyobb, a nőké a kisebb autó. Annak ellenére van ez így, hogy a kisautókat tekintik kevésbé biztonságosnak.

Akinek sok a napi intéznivalója, azért közlekedik autóval, mert így tudja leghatékonyabban összekötni a különböző helyszíneket. Ugyanakkor a városszéli bevásárlóközpontokat is gyakorlatilag csak autóval lehet megközelíteni, tömegközlekedési eszközökkel csak ritkán és kényelmetlenül. Sokan nemcsak azért választják az autózást, mert kényelmesebb, hanem azért is, mert a tömegközlekedési eszközökön tartanak a zsebtolvajoktól vagy éppen a fertőző betegségektől. A többgyermekes családoknak amúgy is nehézkes a tömegközlekedést használnia (például babakocsival nehéz felszállni a buszra vagy a villamosra, a metró mozgólépcsője sem túl biztonságos). Míg hétköznap gyakori, hogy az autók többségében csak a vezető ül, hétvégén rendszerint a család teljes létszámban használja az autót.

Az autó tehát szerves része tulajdonosa életének. Nem véletlen, hogy az autó vásárlását a lakásvásárláshoz hasonló hosszas tervezgetés, számolgatás, álmodozás előzi meg. Ha autót vásárolunk magunknak vagy a családnak, pontosan meg tudjuk magyarázni, hogy miért éppen azt az autót választjuk. Előkerülnek a racionális érvek és a hangulati benyomások, de az biztos, hogy többet beszélünk funkcionális tulajdonságokról, mint a szimbolikus jelentésekről. Pedig egy autó vásárlásával a társadalom szimbolikus terében is elhelyezzük magunkat. Ma már egyre kevésbé azzal, hogy ki szeretnénk tűnni a többiek közül: az autó használata egyre kevésbé hivalkodó fogyasztás. Inkább valamiféle társadalmi elvárásnak felelünk meg: mi is a modern és változatos, dinamikus és kötöttségektől mentes életre szavazunk – kézzel, lábbal, kerékkel.

 

Megjelent a Tudatos Vásárló magazin 8. számában.

Kép [cc] Travis Hornung

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás