Legjobb gyógyszer a természet
| Jean Johnson, E/The Environmental Magazine
A „gyógyító kerteket” kialakító kórházakban gyorsabban felépülnek a betegek.
A természetes fény csodákra képes – állítja Roger Ulrich, a
Texas A&M Egyetem építészet professzora. 1984-ben Ulrich, miután törött
lába miatt kórházba kényszerült, megírta a „Biofília, biofóbia és a természetes
környezet” című tanulmányát, amely azóta klasszikussá vált a gyógyító
környezetek témakörében.
„A betegeket
lényegében találomra osztották be szobáikba, amelyek egyedül a kilátásban
különböztek egymástól: így egyik részük egy lombos fákból álló kis kertre
látott rá, míg a másik egy barna színű téglafalat látott ablakából” – írja
Ulrich. „Azok a betegek, akik elé a természeti kép tárult, kevesebb időt
töltöttek a kórházban egy-egy műtét után, a nővérek kevesebb negatív bejegyzést
írtak kórlapjaikra, és kisebb arányban merültek fel náluk a műtétek utáni
apróbb – gyógyszeres kezelést igénylő – komplikációk, mint amilyen a tartós
fejfájás vagy a hányinger. Ezenfelül a téglafalra néző betegeknek több erős
fájdalomcsillapító injekcióra volt szükségük, miközben a fákat látó páciensek
inkább csak fájdalomcsillapító tablettákat, például acetaminofent kaptak.
A természet bevonása
Egyelőre még a kórházak előtt áll a feladat, hogy a
természeti környezetet bevonják a gyógyításba. Azért akad néhány élen járó
intézmény és személyiség is, akik a módszer elkötelezett hívévé váltak. Ilyen
Becky Pape, az oregoni Samaritan Lebanon Community Kórház főigazgatója.
Az intézet Emenhiser Központjában a kemoterápián áteső
betegeket csupán egy földtől mennyezetig ívelő üvegfal választja el egy több
mint ezer négyzetméteres japán kerttől. A Kurisu International díjnyertes,
apa-fia tervezőpárosa, Hoichi és Koichi Kurisu által megálmodott kert három
lágy vízeséssel és érett fekete fenyőkkel büszkélkedik.
„Ma már tudjuk hogy a természethez való közellét nem csupán szép,
de elengedhetetlen is” – mondja Pape. „Soha nem fogunk semmit ugyanúgy építeni,
ahogy azt korábban tettük, amikor még csak a technológia számított. Teljesen
megváltozott a hozzáállásom. A kert létesítése előtt egy CT berendezést vagy valami
hasonlót vettem volna, ha rendelkezésemre áll egy nagyobb összeg, ma pedig azon
gondolkozom, hogyan házasítsam össze a technikát a betegek és az alkalmazottak
számára is megfelelőbb környezettel.
A kórház egyik betege, Alice Koch teljesen egyetért: „Az
ember egyszerűen belevész a kert látványába, ahelyett, hogy azokra a borzasztó
dolgokra gondolna, amik a kórházban történnek vele” – mondja. „Megnyugtat és
pozitív érzésekkel tölt el, ahogy nézem a sziklákon csordogáló vizet, a
medencékben úszkáló halakat és az évszakok változását.”
Gyógyító környezet
Koch és Pape nincsenek egyedül a véleményükkel. Ulrich
eredeti kutatását követően orvosi tanulmányok bizonyították, amit ösztönösen is
tudunk: a természethez való közelség biztosítása mérhető előnyökkel jár.
Különösen a külvilág kellemes és érdekes látványát nyújtó gyógykörnyezet az,
amelyről kiderült: hozzájárul a gyorsabb felépüléshez és a rövidebb kórházi
tartózkodáshoz. Nő a kezelések hatékonysága, csökken a fájdalom, s mind a
betegek, mind a kórházi dolgozók elégedettebbek.
„A csöndes,
elmélkedésre késztető környezet terápiás értéke széles körben ismert az olyan
súlyos megbetegedések esetében, mint például a rák” – állítja Dr. Bruce Chabner,
a Massachusetts Közkórház Rák Központjának klinikai igazgatója. A kórház
nyolcadik emeletének gyógykertjében van egy zárt pavilon, ahonnan a betegek, a
látogatók és a kórház dolgozói is egész évben szemlélhetik a majd’ 6000
négyzetméteres parkot. „A gyógykert fontos kiegészítő eleme az általunk
nyújtott magas színvonalú klinikai szolgáltatásnak.”
Anjali Joseph, a non-profit Center for Health Design
(Egészségtervezési Központ) kutatási igazgatója szerint „egyre több kórház
tervezésénél veszik figyelembe a természet bevonását, különösen a kórházat
körülölelő kertet illetően.”
Joseph saját állítása szerint a természet klinikai környezetbe
való bevonását célzó mozgalom szenvedélyes támogatója. „Nagyon fontos, hogy a
betegre emberként tekintsünk, és úgy érzem, hogy a betegségben szenvedők
fokozottan érzékenyek a környezetükből érkező hatásokra” – mondja. „Bármi,
amivel a dizájnerek betudják csempészni a természetet és a természetes fényt
ebbe a környezetbe, az kiemelkedően jótékony hatással bírhat.”
Hoichi Kuirsu osztja Joseph filozófiáját. „Miután befejeztem
az egyetemet Tokióban, csatlakoztam apámhoz, aki Kaliforniában dolgozott
kerttervezőként. Számomra, aki először jártam az Egyesült Államokban, lenyűgöző
volt a gazdagság – az a fajta anyagias élet, amivel találkoztam. Ugyanakkor, az
emberek nem tűntek boldognak, ezért úgy gondoltam, talán tehetnék valamit ez
ellen a szakmám segítségével. Kerteket tervezek az embereknek, hogy minden nap
legalább egy kis idejüket, akár tíz percet is itt tölthessenek, észrevegyék a
virágokat, a tavat.
„Úgy gondolom, hogy a legtöbb beteg magányos, és tele van
nyugtalansággal, feszültséggel” – teszi hozzá Kuirsu. „De a természetben, ha az
ember felfedez egy hatalmas, simára kopott követ egy csöndes tavacska mellett, megérezheti,
hogy nincs egyedül, s elkezdheti kinyitni a szívét. Ez nem azonnal hat, mint az
aszpirin, de valójában ez a gyógyulás kezdete.”
A természet gyógyító erejének kibontakoztatásában hisznek a
harvardi Virginia Thurston Gyógykert (Virginia Thurston Healing Garden)
megálmodói is. „Számomra ez a nálunknál nagyobbal való összekapcsolódás érzéséről
szól” – mondja Elizabeth Tyson-Smith főigazgató. „A kert visszaadja a reményt,
hiszen itt a ragyog a napfény, zöldellnek a levelek és fejlődnek a növények. A
természet tele van ingyenes ajándékokkal, csak észre kell venni őket.”
Egy biztos. Florence Nightingale, aki a 19. század közepén megállapította,
hogy a természetes fény szerepe a gyógyulásban a friss levegőhöz képest csupán
másodlagos, nem találná mindezt korszakalkotónak. Ami azt illeti, talán Vincent
Van Gogh sem: 1889-ben, a Saint Rémy-de-Provence-i elmegyógyintézetbe való
visszavonulásának idején festőállványát a kolostorkertbe állítva festettette
meg híres „Írisz”-ét.
Megjelent az E/The Environmental Magazine-ban.
Lefordítva és közzétéve a kiadó engedélyével. Fordította Németh István.
