Ha nem oly szerencsés, hogy szülei
kiköltözzenek a belvárosból, akkor bizony szív: nevezetesen benzingőzt,
ahányszor csak anyukája a fejébe veszi, hogy úgymond meglevegőzteti a kicsit. A
belvárosi kismama súlyos dilemmája: ha jó az idő, akkor nagy a szmog, esőben
meg szélben meg valahogy nem szívesen viszi az ember a gyerekét se a
Margitszigetre, se a Városligetbe. Mission
impossible.

Ha valaki elfoglalja a járdát a gyalogosok
vagy a babakocsik elől, odaparkol vagy egyéb módon , esetleg a kialakított
lehajtóra parkolva nehezíti a haladást, Budapesten a Fővárosi Közterületi
Felügyelethez kell fordulni, bediktálva a címet, akik kiküldik a szakembereiket
a helyszínre és intézkednek.
Telefon: (06 1) 301-75-00

Kezdődik a járdával, amit a hódítók lassan
teljesen bevettek: egy átlagos méretű babakocsi is gyakran az úttestre
kanyarodva kényszerül kerülőt tenni, mert hivatalos ösvénykéjét falig belakják a
négykerekűek. Aztán a méret: a gyerekkocsi abban a magasságban szállítja kis
utasa orrocskáját, ahol az apróság koncentráltan kapja a toxi-mixet: port és
bűzt. Innen kukucskál ki a bórembukk, ha kíváncsi, s uramfia, mit lát! Betonnal
szegett horizontján karosszéria karosszéria hátán – a városi gyermek
természetes környezetként az autót észleli, ez meghatározó vizuális élménye.

A közlekedés magasabb, rendszerszinten
értelmezett egységének nemcsak a mozgásra vonatkozó térhatása van, de a zaj is
része az élménynek, ahogy megéljük a városban haladás kalandját. A
zajszennyezés: az ütvefúró, a kedvtelésből bőgetett motor (a bőgő gyerekre
rászól az idegen, de a bőgő motorok miatt kevesen cöcögnek) s a piros lámpánál
brummogó autósor értelmezhetetlenül sokféle információt szolgáltat a gyermek
körül minden időpillanatban változó valóságról, már-már azt érzékeltetve vele,
hogy maga a környezet is halad, közlekedik, csakúgy, mint ő.

Belvárosi kismama ismerőseim a szülés után
átrajzolták fejükben Budapest mentális térképét: aki nem lakik valamelyik nagyobb zöld folt – Margitsziget,
Népliget, Városliget stb. – közelében, annak egyetlen esélye van a mozgásra (ha
nem tud, vagy nem akar autózni): az alacsony padlójú busz. E járatok mentén él
és közlekedik a belvárosi babakocsis, mert mozgásra más módon nincs esélye
Budapesten. A belváros közterein egyre ritkábban jelennek meg a gyerekek, ami
hosszú távon komplex társadalmi kockázatokat is magában rejt. Ám komoly
problémát jelent az alacsony padlójú buszok közepén kiképzett
babakocsi-tárolóhelyekkel kapcsolatban az is, hogy egyesek számolnak a
kapacitással, és kibelezett mosógépet, sífelszerelést, egyéb hatalmas méretű
miegymást rögzítenek a biztonságos zugba, ahonnan csak – ismét komoly
energiákat felemésztő – nyílt konfrontációkkal tudja őket kicsalogatni a
kisgyerekes szülő.

A kimozdulás – bevásárlás, séta stb. – a
városi kisgyerekes szülő számára aránytalanul sok energiát emészt fel, s közben
folyamatosan érzi – mert éreztetik vele -, hogy túl alacsony vagy széles, hogy
útban van, hogy lassú, és a közlekedés hatalmas masszájának többi
részecskéjéhez képest ügyetlen, suta. Ráadásul kiszámíthatatlan is, pláne ha
izgő-mozgó nagyobbacska gyerek is halad mellette, rollerrel vagy triciklivel. Ilyenkor járművel mozgó gyalogossá változik, s
ha a nagyobb gyerek rá is ül a kismotorjára, hát mozgó járművel mozgó
objektummá válik a közlekedő családi egység.

Sokat veszít a város, ha hiányzik a
közterekről a gyerek. Tompul a tolerancia, fogy a mosoly az amúgy is komor
arcokról, ha nincs tényező, ami gyöngéden lassítaná rohanó lépteinket. A
felnőtt lét, ha nem teszi sokfélévé a gyerek (és persze az öreg: de ez más
lapra tartozik) jelenléte, egyhangú lesz, mint a telepített akácos. A gyerek színt
hoz az életbe, nem csak a fajfenntartást biztosítja: miatta állunk meg,
halkulunk el, figyelünk oda, mosolyodunk el, vigyázunk – nemcsak másokra, de
magunkra is.

Az angolszász urbanisztika jól ismeri az urban
village fogalmát. „Az én kis falum” egyénre szabott képzete törvényszerűen
kialakul a kisgyerekes szülők fejében, a város mentális térképéből egy
személyesen használt amőbaszerű területet ölelve fel: ha lehet, ennél messzebb
nemigen megy kenyérért, tejért, cipészhez vagy postára. Mivel mozgásában
korlátozzák őt a nagyvárosi térszerkezetből és a városhasználatból fakadó hatások,
optimalizál, és kialakítja saját faluját a városon belül.

Biztató, hogy egyre több kezdeményezés
jelzi a családbarát város iránti igény növekedését. De például az akadálymentes
közlekedés biztosítását sürgető babakocsis demonstrációk sajnos nem sok
eredményt hoztak: még azt sem próbálták ki a megszólított közméltóságok, hogy
empátiájukat növelendő, adott távot egy babakocsival és bevásárlószatyrokkal tegyenek
meg.

A BKV szerintem családbarát: a kismamák
többnyire szeretik is a BKV-t, hiszen vásárolt és üzembe is helyezett alacsonypadlós
buszokat a fontos útvonalakon. Nem a BKV tehet arról sem, hogy néhány autós elfoglalja
a babakocsival vagy kerekes székkel közlekedők számára lejtőssé tett
járdaszéleket (ott könnyebb ugyanis parkolni!).

Mit lehet hát tenni azon túl, hogy otthon
maradunk? Madarász Csaba, független civil szakértő szerint például érdemes
lenne a HÉV-en több férőhelyet kialakítani a babakocsik számára, így nem
fordulna elő, ami ma még sokszor megesik, hogy teltház esetén lemarad egy babakocsi
a szerelvényről.

Ugyancsak az ő ötlete a kismamák, várandós
anyák számára tervezendő esztétikus kitűző. Ennek viselete lehetővé teszi, hogy
ne kelljen ülőhelyért kuncsorogni még az első – tapasztalt kismamák tudják:
gyakran a legnehezebb – hónapok idején sem, amikor még nem látszik a domborodó
pocak. Hogy milyen legyen a kitűző, vagy hogy mi legyen ráírva, az nyilván a
jövő zenéje…

A rendszerváltás évében, huszonegy évesen
toltam első gyermekem babakocsiját Budapesten. Most a legkisebbel újra belvárosi
útépítések között rodeózok nap mint nap, egy kis oxigén reményében – a helyzet lényegében
változatlan: sok autó, kevés babakocsi.

A változás inkább emberi, belső, s nem is kevés:
akárhol vagyok a városban, mindenütt akad gyalogostárs, akinek elég annyit mondani:
„legyen szíves!”, odalép, átemeli, leviszi, felhozza a babakocsit a lépcsőkön,
emelkedőkön. Készségesen, szívesen, empátiával.

Megjelent a Tudatos Vásárló magazin 11. számában.

Kép [cc] Thomas