fbpx

| Tudatos Vásárló

Közmeghallgatás a verespataki aranybányáról

Augusztus 28-án Szegeden, 29-én pedig Budapesten kerül sor közmeghallgatásra a Verespatakra tervezett aranybánya ügyében. Ha szeretnél jobban tájékozódni a beruházás környezeti hatásairól, vagy ha van mondanivalód az ügyben, legyél ott te is!

Három település, négy hegy, egy egyedülálló táj, a kulturális és természeti örökség értékes kincsei – ha sikerül megnyitni Európa legnagyobb, a romániai Verespatakra (Rosia Montana) tervezett aranybányáját, ezek mindeképp áldozatul esnek a beruházásnak. De a rövidtávú profithajsza kockázatai nem csak a helyi közösségeket és élővilágot, hanem Magyarországot is komolyan fenyegetik.

A tervek szerint a külszíni fejtésű bányában az arany kinyerésére olyan mára elavult, veszélyes cianidos technológiát fognak használni, amelyet sok országban már nem is engedélyeznek. Az ércfeldolgozó üzemben keletkező 250 millió tonna cianid- és nehézfémtartalmú zagyot egy hatalmas, 185 méter magas gát mögé elhelyezett zagytározóban helyeznék el. Ez nem csak a gáttól mindössze 2 kilométerre fekvő, 13 ezer fős Abrudbánya települést veszélyeztetné, hanem Románia és Magyarország nagy részeit is.

Emlékezzünk csak a Tisza ciánszennyezéses katasztrófájára! 2000 elején az Aurul nagybányai bányájában az egyik ülepítő gátja átszakadt, a kiszabaduló zaggyal nagy mennyiségű cián került az élővizekbe. A szennyezés a kisebb folyókon keresztül a Szamosba, majd a Tiszába ömlött. Előbbiekben száz százalékos volt az élővilág pusztulása, de a Tiszában is soha nem látott mértékű károk keletkeztek. A szennyezés még az óvatos becslések szerint is mintegy tizennyolc millió eurós kárt okozott Magyarországnak. 1241 tonna hal, ivóvíz problémák a Tisza-menti településeken, máig elmaradó túristák – és akkor még nem beszéltünk a sokkal nehezebben forintosítható ökológiai károkról, amely sebek csak nagyon lassan – egyes esetekben egyáltalán nem – gyógyulnak. Az ausztrál-román vegyes vállalat az okozott károkért a mai napig sem fizetett kártérítést. Végül: a verespataki beruházás méreteiben messze meghaladja a nagybányai telep kapacitását. Ennek megfelelően a kockázat is sokkal nagyobb. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) szerint a beurházás környezeti kockázata túl nagy, ezért ellenzi a verespataki aranybánya megnyitását. A KvVM illetékesei úgy vélik, hogy az elkészült hatástanulmány alábecsüli a projekt kockázatait, valamint számos ellentmondást és bizonytalanságot tartalmaz és a lehetséges problémákat sem megfelelően és kellő mértékben tárja fel. A KvVM állásfoglalása, a hatástanulmány, valamint számos más tanulságos dokumentum a minisztérium honlapjáról tölthető le.

Az ENSZ országhatárokon átterjedő környezeti hatások vizsgálatáról szóló, ún. Espooi egyezményének értelmében Magyarország – és minden egyes állampolgára! – is részt vehet a bánya engedélyeztetési eljárásában. A beruházással, illetve annak környezeti hatásaival kapcsolatban adott véleményét a román hatóságoknak figyelembe kell venniük a döntéshozatali eljárás során. Káros környezeti hatás ugyan csak a zagytározó gátjának sérülése esetén érheti Magyarországot, ez azonban katasztrofális lenne. A szennyezés román területen kb. 400 kilométert haladva a Maros folyón érné el a magyar határt, amelytől számítva összesen kb. 70 kilométeren szennyezhetné a Maros és a Tisza magyarországi szakaszát.

A nyilvános lakossági fórumok célja, hogy a román környezeti hatásvizsgálat alapján minden érdeklődő tájékozódni tudjon a tervezett beruházásról, annak magyar területre átterjedő esetleges hatásairól, ezzel kapcsolatban kérdéseket tehessen fel a szakértőknek, illetve hangot adjon véleményének. Ha téged is felháborít, hogy kevesek gyors meggazdagodásának és néhány rövid távú előny kedvéért veszélyeztetik az ország környezeti biztonságát, hogy helyi közösségeket számolnak fel és egyedülálló természeti és kulturális kincseket pusztítanak el, legyél ott te is! A beruházó Rosia Montana Gold Corporation a romániai közmeghallgatásokra régi időket idézve buszokkal szállítatta fizetett bértapsnokait. Mi inkább menjünk meggyőződésből!

A Közmeghallgatások időpontjai:

2006. augusztus 28., hétfő 16.00 óra, Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ, 6722 Szeged, Ady tér 10.

2006. augusztus 29., kedd 16.00 óra, BME Informatikai Épület, Kozma László, IB 028-as terem), 1117 Budapest, Magyar Tudósok Körútja 2.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás