| Kovács Gyula
Kösz, hogy megnézel!
Thank you for smoking! címmel fut a mozikban egy néhányak figyelmét biztosan fölkeltő amerikai szatíra, s mint ilyen, kacagtat is bőven (a mögöttem ülők egyenesen röhögtek).
A történet egy dohánylobbista sikereiről és önigazoló bűvészmutatványairól szól, aki hivatásából kifolyólag napi 1200 amerikai elhalálozásában érintett. A film szerintem produkciónak elég jó, de a téma a műélvezet reményén túl mutat. Legalábbis kecsegtet ezzel.
Korszerű kérdőjel, hogy lovagunk miként vállalhat föl ennyire cinikus szerepet a Prótagorast, búcsúcédulákat, szociáldarwinizmust túlnőtt 21. században, holott nem éhezik, nem fázik sem ő, sem a családja – anélkül, hogy levetné magáról a Föld? Bevallom, ilyen válaszra vártam: sehogy. Pusztuljon a gonosz, ide nekem a katarzist!
Csalódnom kellett, mert a fószer nem hordott patát meg szarvakat, sőt szerette a galád (és apjára ütő) kisfiát, s mesterségére nézve remekelt. Mondanám: ragyogó, legalább egy bűnbakkal kevesebb! – de valahol azt olvastam, addig nem illik elvenni semmit, amíg nem adunk helyette mást. Akkor ide nekem a főbűnöst!
De a film ezt nem tudja prezentálni, mert a saját logikája szerint nincs ilyen. Mindenki csak teszi a dolgát: elhivatott szakember és keresi a pénzt. Ahogy Mengele is tette nemrég. Durkheimi fényűzés. Csodáljuk hát a rákos kisfiúval is kezet rázó dohánylobbista történetét! Sőt röhögjünk rajta nagyokat!